Van ez a trend instán, hogy az influk kendőzetlenül leírják, hogy mik azok a korántsem irigylésre méltó dolgok, ami a csilivili instafotók mögött penészednek/bűzlenek, és nekem nagyon tetszik ez a tend. Szerintem én aránylag elégedett vagyok az életemmel, és nagyon is jól tudom, hogy mindenkinek vannak nehézségei, sokszor nem is gondolod, mekkorák, de mégis abban a világban élünk, amikor mindenki a szépet, a jót mutatja, és ez engem is megzavar időnként, így jól esik tudni, hogy másnak is nehéz. Így a mai posztomban én is elmesélem néhány nehézségemet.
- Nagyon magas a képernyőidőm, és én magam is megőrjítem magam ezzel, gyűlölöm az instát, a facebookot, ahol az ismerőseimnek, a valódi híreknek nyoma sincs és sajnálom, hogy valódi életeket takaró kis blogposztokat viszont már alig ír valaki. Engem is beszippantanak a rövid kis videók, olyan sztorikat, kommenteket vagyok képes hosszan elolvasni, amikhez nem is tudom, hogyan keveredtem. Borzalmas, hogy ez az életünk, hogy a napjainknak egy részét, hosszú, értékes órákat vesz el a semmi, az értelmetlen, bugyuta virtuális tér. Múltkor álmomban is nyomkodtam a telefonom. Legszívesebben befeküdnék egy elvonóra. Pedig most is olvasok, de nagyon nehéz az olvasómért nyúlni a telefon helyett. Annyira sajnálom a gyerekeinket, hogy ez a függőség egy ponton szinte kikerülhetetlenül megjelenik az életükben. A suliban, ahova a múltkor jelentkeztem, mesélték, hogy az eddig menőnek gondolt digitális iskolából kezdenek kihátrálni, és egyre kevesebb képernyőt adni a gyerekek kezébe, az angol konkrétan 100%-ig könyv, füzet és fénymásolatok.
- Kb két hete csak eszem és eszem, sokkal nagyobb mennyiséget, mint szoktam, ez a legnagyobb instant jutalom most számomra anélkül, hogy igazi örömet okozna, és fogalmam sincs, hogy mi történik, abszolút szokatlan. Nyilván örömöt nem okoz, sőt, nagyon rosszul érzem magam tőle és nincsen felette kontrollom.
- Amilyen jó volt az őszi szünet, olyan nehéznek is éreztem. Voltunk Anyuéknál két napot, ami szuper volt, de azon kívül, hogy aludtam kicsit ebéd után mindkét nap, nap igazán tudtam kipihenni magam. A régi lakásomban aludtunk, ami már csak egy komfort nélküli bútorraktár, nagyon kényelmetlen volt az ágy és a párnák, teljesen beállt a nyakam és a hátam, ráadásul Dani teljesen rámmászott és úgy ébredtem mindkét reggel, mint akin átment az úthenger. Mióta hazajöttünk, szingli anyuka üzemmódban nyomom, és még két további hétig így is lesz.
- +1 Az utóbbi hetekben nagyon jól esett aránylag sokat blogolni, de most annyira magam alatt vagyok, hogy semmi kedvem a napi szintű kötelező íráshoz, ráadásul ez úgy lenne jó, ha sokat írnánk, és hát a többiektől nem (sem) érzem a lelkesedést. Majd meglátom.
