hope

Volt valamelyik nap egy mélypontom, hogy hát egyáltalán nem így képzeltem ezt a terhességet, bezárva, egyedül hagyva ezzel az egésszel, anyukám nélkül, a barátaim nélkül, mivel panaszmentes vagyok, az orvosom nélkül stb. Persze, itt van Barni, és ő tökéletes társam ebben is, meg mindenkivel tudok beszélni telefonon, de akarnék időnként orvoshoz menni, személyesen tanácsot kérni tőle, ultrahangon megnézni a babámat, találkozni a barátaimmal, meg akarom a szüleimet is. Ráadásul van esélye, hogy nem szülhetek majd a választott dokimnál, hanem majd az ügyeletes orvosnál lehet csak, és amitől legjobban félek, hogy van esélye, hogy Barni nem jöhet be velem a vajúdásra-szülésre, hanem egyedül kell végigcsinálnom az egészet. Nagyon szeretnénk szülésfelkészítésre járni, de csak online tudnánk, azt meg... nem tudom elképzelni. Jövő héten megyek a 30. heti UH-ra, és Barni oda sem jöhet el velem, és ez nyilván nem csak nekem rossz, hanem főleg neki, hogy nem láthatja a babánkat. A jelenlegi állás szerint nincsen lehetőség nyilatkozat tételére sem, így mivel nem vagyunk összeházasodva (azt sem tudtunk, ugye), a gyerek automatikusan az én nevemre fog kerülni, és majd valamikor később lehet nyilatkozatot tenni visszamenőleg. Szóval egyáltalán nem így képzeltem ezt az egészet.

De aztán egy ponton rájöttem, hogy ezen nem szomorkodhatok folyamatosan, ez van, kész. Van még több, mint két hónapunk a szülésig, én reménykedem, hogy nem most fog beindulni a vírus, hanem joggal lazítanak a megszorításokon, és talán júliusra nagyjából helyrerázódnak a dolgok. Úgyhogy úgy döntöttünk, kicsit lazulunk mi is, hogy ne őrüljek meg. Elmentünk anyuékhoz egy délutánra, anyukám csinált nekünk rakott krumplit, nekem meg külön tökfőzeléket, illetve "nem neked, hanem a kisbabának". Kutyáztunk, sétáltunk, aludtunk, apukám megszerelt nekünk valamit, beszélgettünk - annyira jó volt. 

Voltam boltban egyedül, nyugodtan, sietség, para nélkül válogattam a lidlben a kaják közt, ahogy békeidőben szoktam. Voltunk ma reggel kicsit sétálni, egy olyan gyönyörű helyen, ahol normál esetben özönlenek a turisták, most meg szinte kettesben voltunk, meg még néhány kutyasétáltató. Megjött a kávé, amit rendeltem, meg a gyönyörű, piros, Baywatch terhesfürdőruhám, hétfőn pedig fodrászhoz megyek. Imádjuk a teraszt, és nagyon jó itthon együtt. Minden rendben lesz. 

lakberendezés rovat

Vasárnap hazajöttünk, mert egyrészt én már nagyon vágyakoztam rá, hogy itthon lehessek kicsit, és hiányzott a lakás, másrészt van pár elintéznivalónk, Barninak már hétfő reggel 8-ra volt időpontja valahova. Hazahoztuk Olívot is Veszprémből, hogy ne kelljen buszoznia, és annyira jó volt picit bandázni és beszélgetni, még a szüleivel is beszéltünk picit a kertkapuban, meg kaptunk anyukájától sütit. Azt leszámítva, hogy Pilla és a pasija húsvétkor meglepett minket a Balcsin, és egy fél órát sétáltunk a parton együtt, de tisztes távolságot tartva, hónapok óta nem láttam a barátaimat. Mostanra borzasztóan hiányzik mindenki. 

Szóval hazajöttünk a kis lakinkba, Barni olyan rég volt utoljára itthon, hogy teljesen ledöbbent, hogy mennyire kizöldült minden. Egy park van velünk szemben, és fák előttünk is, úgyhogy teljesen más ilyenkor a kilátás, mint télen. Nekem első dolgom volt lepucolni az ablakokat és teljesen letakarítani a teraszt, ma reggel pedig elmentünk egy kertészetbe, és vásároltunk egy csomó növényt, zöldet, virágosat, fűszernövényeket. A bentiek közül is van pár, ami eléggé megsértődött télen, meg most, hogy a balcsizás miatt hetente egyszer kapnak vizet, így néhányat kitelepítettem a teraszra, hátha örülnek egy kis extra napfénynek - vagy most adom meg nekik a kegyelemdöfést. Ma pedig lekezeltem olajjal a székeket meg a kis asztalt a teraszon, egészen másképp néznek ki, mint eddig. 

Azon is gondolkodunk, hogy mivel randa, uncsi kő van kint, veszük fa lapokat a tetjére, nagyon feldobná. Csak eléggé borsos az áruk, mi meg a baba születése után kb még fél évig tervezünk itt lakni, szóval nem tudjuk, beruházzunk-e rá. 

Most szürke kő van (későbbi képeken látszik), de ilyet szeretnénk: 

Majd megmutatom, ha elkészül. Jó lesz itt bandázni, vacsizni. Még van egy pár ötletem, hogyan lehetne feldobni - az viszont biztos, hogy a fa burkolat rengeteget dobna rajta. 

ennyit számít az olaj, már teljesen elvesztette a fa a színét

Bentre is vettünk növénykeket, bár ezeket a szép kis virágosakat mindig megölöm:

good things and shitty things

Nagyon jó olvasni, hogy milyen jóságokat ír mindenki (most EZ a kedvencem), annak ellenére, hogy szerintem a legtöbbünknek fogy a türelmünk. Én részemről nagyon hálás vagyok, hogy kimaradok a digitális oktatásból, az érettségi mizériából stb. és kb úgy érezhetem itt a Balcsin, hogy kényszernyaraláson vagyunk. Mégis van, hogy sírok este,  előfordul, hogy nagyon fáj a hátam, és emiatt sehogy sem jó, vagy hogy ebédre csak egy fél tányér levest bírok megenni, mert több nem fér belém. Sőt, olyan is van, hogy az örökké jókedvű Barninak is rossz napja van. 

De ilyenkor is van, ami jó, mindig van valami. Szinte minden délután napozom egy picit, kb negyed-fél órát a hasammal együtt, aztán mikor kezd melegem lenni, letakarom a hasam, és még úgy is maradok egy kicsit. Utána aludni szoktam, van, hogy két órát is, és mindig nagyon jólesik. Szerdán délután pedig kiültem a teraszra, kerestem kismamajóga-videókat, és hoztak egy kis megkönnyebbülést. 

Ma pedig egy kislábasnyi vízbe beleraktam egy evőkanál cukrot és belecsavartam egy egész citromot, megfőztem benne a megtisztított spárgát (kb 8-10 perc), és majdnem mind a fél kilót megettem majonézzel (mondjuk a hasam nem ettől ekkora). Isteni volt.  

Good things - kedd

Iszonyúan hiányzik a jövés-menés. Barni lecsiszolta a kerítést, és el kellett menni festéket venni, hogy le is tudja festeni, úgyhogy felvettem az egyik csinos ruhám meg a fehér tornacipőm, és elmentünk Veszprémbe az Obiba érte, aztán meg beugrottunk a Lidl-be, ahol kaptam spárgát. Ülni mellette a kisautóban, csinos ruhában és napszemüvegben, szépen, lassan, sietség nélkül krúzolni a rossz minőségű utakon a napsütésben, 20 fokban, lehúzott ablakkal, csodálni a repceföldeket, válogatni a gyönyörű zöldségek és gyümölcsök közt - olyan élmények ezek így X itthon töltött nap után, hogy mondtam Barninak, mikor úgy másfél óra múlva hazaértünk, hogy úgy érzem, mintha Olaszországban nyaraltunk volna kicsit. 

Ez meg mielőtt hazaértünk volna:

Belefutottunk olyan akcióba, hogy a Magnum mellé ingyen Cornettót adnak, ez csodálatos, nem? 

good things - hétfő

Nem volt a lidl-ben spárga, de vettem újkrumplit, amit husi nélkül, csak úgy magában eszünk már két napja, és én ennél finomabb tavaszi ebédet el sem tudok képzelni. Csak kicsi adagot csinálok belőle, mert frissen igazán jó, de nem szokott maradni belőle egy szem sem. 

Én úgy csinálom, hogy megmosom a krumplit, de nem pucolom meg, 10 percig főzöm sós vízben, majd wokban pirítom vaj és olívaolaj keverékén úgy 5 percig, időnként kevergetve, hogy szép pirosra piruljon. A végén lehúzom a tűzről, és apróra vágott friss petrezselymet keverek hozzá. Hétfőn uborkasalátát, tegnap paradicsomsalit csináltam mellé, és ittam mellé egy kicsi pohár fehérbort, a desszert pedig lildlis fagyitorta volt friss eperrel.

good things - vasárnap

Itt nem nagyon van wifink, meg 4G lefedettség sem, illetve a szülők hálójának az egyik felében van valami, meg az utcán tök jó, a ház többi részében vadászni kell. Ezért a fiúk, mikor vettek új telefont mindketten, szereztek hozzá hordozható wifit, ami egy apró kis kütyü, asszem talán 25GB forgalommal, amit egy hét alatt elhasználtunk. Úgyhogy nincs netflix, nincs HBO GO, óvatos kis olvasgatás van maximum. Úgyhogy mikor Vácon voltam, letöltöttem néhány filmet, hogy esténként tudjunk ezt-azt nézni. És így láttuk a Jojo nyuszit. 

Imádtuk mindketten. Egy nagyon különleges, színes, vicces, szívmelengető, Wes Anderson-stílusú film (pedig nem ő rendezte, hanem Taika Waititi, aki egyébként maga Hitler a filmben). Azóta is sokszor emlegetjük, beszélgetünk róla, szerintem igazi bakancslistás alapmű. Scarlett Johansson pedig csodálatos és nagyon mulatságos benne, a stílusát pedig imádom, így szeretném elképzelni magam anyukának. 

good things

Marcipán minden nap megírja a jó dolgokat, és most nekem is van egy csomó, úgyhogy én is megírom, kövessétek ti is a példáját, ha van kedvetek!

• Nagyon jó volt itthon, kicsit megint rátaláltam a lakásomra, kisuvickoltam a konyhát, kiszelektáltam a cuccok felét, letörölgettem a polcokat, rendet raktam stb.. Szeretnénk majd itt időt tölteni a bébivel, szóval azt akartam, hogy újra itthon/otthon érezzem magam itt, és szerintem sikerült. 

• Mióta itthon vagyok, nem ettem húst, viszont rengeteg zöldséget igen. Minden reggel kicentrifugázok egy nagy adag almát, narancsot, céklát és répát, anyuék is kapnak, meg az én napom is azzal indul, olyan finom, nagy bánatom, hogy a lakásunkban egyszerűen nem tudnám hova tenni. 

• A nárciszokról és a jácintokról majdnem teljesen lemaradtam, de tulipánnal tele van a kert. 
• Van egy rigófészek tele minirigókkal a kocsibeálló fölötti lilaakácon, és a cuki kis rigópár egész nap tonnaszámra hordja nekik a gilisztákat. Egyáltalán nem félnek se tőlünk, se a kutyától (aki szerintem nem is tud a létezésükről, néha fél méterre kocog el valamelyiktől a fűben), így szinte egész nap tudjuk őket figyelni. Az jut róluk eszembe, hogy 3 hónap múlva mi is pont ugyanezt fogjuk csinálni, reméljük, pont ilyen lelkesen.
• Előszedtem a nyári ruháimat, és van köztük egy csomó pocak-kompatibilis. Sőt, rémlett, hogy ezer éve egyszer vettem egy kurvajó piros selyemruhát egy turiban, de valahogy olyan furán állt rajtam. Aztán rájöttem, hogy azért, mert terhesruha. Kicsit túrni kellett, de megtaláltam, felpróbáltam, és tökéletes. Alig várom, hogy meleg legyen, és hordhassam. 
• Rendeltem kávét, egy piros kismama fürdőruhát (nagyon remélem, hogy jó lesz, és jobban áll majd nekem, mint a hm-es modell lánynak, szegényre miért nem szóltak rá, hogy húzza ki magát?), meg egy nagyon szép, fekete nyári ruhát a h&m-ből.
• Ma visszaautózom a pasimhoz, akit kedd reggel láttam utoljára, illetve sokat facetime-ozunk, de az nem ugyanaz. A kisöccse pedig holnap pár napra visszamegy Budapestre, szóval kicsit nyugi lesz. 
• Anyu főzött nekünk töltött paprikát, kaptunk töltött káposztát lefagyasztva, tojást, mézet, karalábét, szilvalekvárt, barackbefőttet - kb mindent nekem akart adni. 
• Sokat olvastam (például a nagynéném régi naplóját, zseniálisan jól írt, és még én is benne vagyok a sztorikban, de kb ilyen 3-4 évesen), Nők Lapjákat, terheskönyveket, olyan dolgokat, amikre amúgy sosincs időm.
• Napoztam, lett végre egy kis színem.
• Írtam egy csomó e-mailt olyan barátnőimnek, akikkel nagyon rég nem beszéltem (és még fogok is továbbiakat), és jöttek is a válaszok, küldtünk fotókat, mint régen, mikor igazi, barátnős leveleket küldtem és kaptam, nagyon élvezem. Neked is írtam, Sarkifénylány, de még az e-mail címed is megszűnt, kicsit aggódom, örülnék, ha írnál.
• Nagyon jól éreztem magam itthon, kipihentem magam, nagyon jókat aludtam. De a legjobb persze a kiskutya volt, akivel tegnap 2 órát aludtam összebújva a kanapén. Szegény, akkora káosz a bundája, de most kozmetikushoz sem tudom/akarom őt elvinni. Édesem, se nem lát, se nem hall, mindennek nekimegy, de annyira cuki. 

 

Én átadnám a stafétabotot, írjatok posztot a blogotokon ti is a jó dolgokról! tamko bezzeg violet (mondjuk violet pont most írt ilyet), mike, clara (nem bírom linkelni vmi miatt) és minden blogger, akinek kedve van kicsit nem nyavalyogni a karantén miatt, és végre posztolni. Úgy tervezem, mint marcipán, mostantól én is megcsinálom ezt minden nap. 

dolgok, amire vágyom

Egy hajvágásra NAGYON. Teljesen elvesztette a hajam a formáját.

Szeretnék lakberendezni, ezért is vágyom rá, hogy otthon is karanténozzunk:

Mikor ehetek már spárgát?

Az volt az egyik tervem, hogy ha befejezem a sulit, és rengeteg időm lesz, elmegyek manikűröshöz is. Persze ezt sem tudok most, de legalább pedikűröshöz eljutottam még pont.

Jó lenne helyekre menni, csinosan felöltözni, tavaszi cuccokat hordani. Most is egy kapucnis pulcsi meg Barni melegítőnacija van rajtam, ezekben élek:(.

a little less togetherness

Tegnap délelőtt összepakoltam, Barni kitakarította és megtankolta az autómat, beraktuk a cuccom, gyors ebéd után elbúcsúztunk, beültem az autóba és kihajtottam a kis balatonparti utcából. Senki nem volt rajtam kívül az autópályán, nagyon jól tudtam agyalni rajta, hogy jézusom, egy hónapja még étterembe jártunk, elutaztunk, reggelente elmentem dolgozni, leültem a villamoson, most meg nézek valami filmet, és megdöbbentő látni, hogy az emberek tök normális szociális életet élnek, mint amilyet mi még is néhány hónappal ezelőtt, csak már el is felejtettük, milyen az. Beugrottam Budapesten a lakásunkba meglocsolni a növényeket, szelektáltam kicsit a cuccaimat, ittam egy fehérjeturmixot, majd a hipergyors pit stop után továbbgurultam Vácra. Nem tudom, mikor voltam utoljára egyedül, mikor autóztam/vezettem utoljára egyedül, és nem emlékszem, mikor éreztem utoljára ilyen szabadnak magam - nyilván az is számít nálam, hogy mindenki óv a széltől is, és még a cipőfűzőm is a pasim köti be. Anyuékkal nagyon óvatoskodva barátkozunk, bár kaját kaptam, csak a kiskutyával bújtam össze a saját kanapémon. Itt maradok néhány napot, egyedül, a lakásomban karanténozva, nem kell mennem sehova, a bátyámék bevásárolnak nekünk. Nagyon jólesik egyedül lenni, sokat kutyázni, a kertben napozva beszélgetni anyuékkal. Barni kérdezte reggel, hogy mi a mai program, mondtam neki, hogy semmi. :)

Azt biztosan tudjátok a történeteimből, hogy a szüleim elképesztően cukik és nagyon szépen élnek, a rosszindulat, mint olyan, teljesen hiányzik a személyiségükből, és nagyon jó a házasságuk, de ma találtam egy levelet, amit apa írt anyunak a 36. születésnapjára - ekkor már 15 éve együtt voltak, a legnagyobb tesóm 10 éves volt, én 10 hónapos. Pár hónappal azután, hogy én megszülettem, apa kiment dolgozni Indonéziába fél évre (ahova egyébként fél év múlva mindannyian utánamentünk hosszabb időre), és onnan jött ez a levél. Én megkönnyeztem. 

a három gyerek neve születési sorrendben, én a legutolsó.

Nekem ők a példaképeim, my couple goals. ♥

times like these

Azt talán nem is ítam, hogy végül nem házasodunk össze a babáig. majd valamikor ősszel talán, akkor már a családdal és a barátainkkal, ha addigra meggyógyul a világ, és sikerül. Már csak olyan párokat adnak össze, azokat is csak két tanúval, akik még az őrület előtt bejelentették, illetve méltányosságot lehetne kérni a terhességem miatt, de úgy is nagyon bonyolult lenne, és sok idő, meg kuncsorgás is. Ráadásul mivel a pocakom egyre kényelmetlenebb, már nem is igazán van kedvem az egészhez - illetve lenne, de nem így - úgyhogy elengedtük. 

Barni azt mondta, ne aggódjak, nem úszom meg, mindenképp feleségül vesz. 

Egyébként nekünk is nagyon fura ez a helyzet, soha nem töltöttünk még ennyi időt kettesben, főleg nem egész héten, egész nap, heteken keresztül, úgy, hogy egyikünk sem dolgozik. Tök jól bírjuk egyébként, sőt, illetve valamelyik nap volt egy elég komoly konfliktusunk, de az is részben a vírus-helyzet, részben az öccse faszsága miatt volt. Jól megvagyunk, és ezért nagyon hálás vagyok, mert belegondolni is rossz, milyen lehet most bezárva lenni most egy konfliktusokkal terhelt kapcsolatban. Kicsit szerintem tanuljuk is, hogy mi jó a másiknak, mikor élvezzük mindketten, ha közösen csinálunk dolgokat, kártyázunk, filmezünk, sétálunk, dumálunk, és mikor kell kicsit időt és teret engedni a másiknak. Kettőnk közül én igénylem jobban az egyedüllétet, és én vagyok jobban kiszolgáltatva az aktuális  hangulatomnak is, arról nem is beszélve, hogy egyre többször alszom rosszul a hasam miatt, és (főleg emiatt) egyre többször vagyok nyűgös, de hál'istennek Barni elképesztően türelmes. Nekem holnap muszáj kicsit hazamennem locsolni, meg elintézni néhány dolgot, és pár napig szerintem maradok is, őt meg itthagyom - szerintem nagyon jót fog tenni egy kis idő külön. 

♥

egyél még

Teljes vasárnapi hangulatban telik a nap, mondjuk a tegnapi is nagyon hasonló volt, jobbra-balra dőlés, napozás a teraszon, kaja, kártya stb. Reggelire csináltam bundit a srácoknak, amíg fát hordtak, ebédre meg túrós és lekváros palacsintát, amit csak bekevertem és Barni kisütötte, a vacsifelelős szerencsére nem én vagyok. Én már azon is kivagyok, hogy hármunkra kell kitalálnom, mit együnk, meg hogy a plusz egy fővel megjelentek az elvárások is, a mi kettőnk ízlését/étvágyát annyira jól managelem. Meg hát minek mindig főzni, főleg húsvétkor, mikor itt vannak a tojás és sonkahegyek. Meg hát az is, hogy ez nem a saját konyhám, nem könnyű lereagálni, hogy zöldségkrémlevest akarok csinálni, és nincs leveskocka, bolt meg nincs, vagy hát úgy tekintek rá, hogy nincs, igyekszem abból gazdálkodni, amit hoztunk. Nem irígylem azokat, akik nem tudom, X gyereket meg pasit etetnek most minden egyes nap.

A dokim megnézte nekem a cukorterhelésem eredményét, és a laborral együtt hibátlan lett, úgyhogy innentől fogva nem nagyon vagyok hajlandó aggódni semmin. Mondjuk persze, érzem, hogy nem mindegy, hogy mikor mit eszem, de mostanra szerintem szépen kitapasztaltam, hogy hogyan érzem jól magam. Az étvágyam továbbra is nagyon pici, kb ilyen féladagokat bírok enni, de szerintem ez nem baj. Barni családjában mondjuk dívik ez a 'de hát alig ettél valamit, miért nem eszel még, egyél még', amit érthetetlen módon a fiúk is tolnak, és így tizenötödszörre főleg érthetetlen, általában már nem is reagálok ilyenkor, csak nézek bambán, hogy ne kelljen már megint mentegetőznöm. Annyira tudom ilyenkor a saját családom kicsit hippi élni és élni hagyni filozófiáját értékelni, nekem anyukám egyszer el szokta mondani, hogy vegyetek, amennyi jólesik, és pont, vagy csak annyit mond, hogy főztem X-et, ott van a hűtőben, ha kértek, szolgáljátok ki magatokat. 

life in general

Tegnap mostunk egy csomót, kitakarítottunk, átrendeztük a szobánkat, hogy lássuk, hogy férnénk el a bébivel, tök jól, sokkal hangulatosabb így. Olyan jó lenne elmenni bababútort nézegetni és venni (illetve ide csak egy babaágy kell, de már otthonra is készülhetnénk), örülnék, ha nem online kellene mindent. És végre a saját ágyunkban aludtunk, és nem fáj a derekam. Medzsik. Egyébként a szülők szeretnék (illetve, idézem: 'ragaszkodnak hozzá'), ha szobát cserélnénk, az övék jóval nagyobb, hangulatosabb, helyenként faborítással, beépített szekrényekkel, na és persze az ő szobájukból nyílik a szansájn-terasz, de se én, se Barni nem gondoljuk, hogy ki kellene túrni a szülőket, csak mert gyerekünk lesz. Meg egyébként szeretjük a mi szobánkat is, nagyon hangulatos, még úgy is, hogy jóval kisebb. Meg hát persze, időnként itt leszünk, de nem hiszem, hogy olyan borzasztóan sokat. Egyébként kicsit azt gondolom, hogy az, hogy megkapjuk a nagyobb, jobb szobát, kicsit elvárást is jelent, hogy hát akkor töltsünk sok időt itt, nyilván akkor, mikor ők is itt vannak, én Barni nélkül is, mikor dolgozik - én meg nagy valószínűséggel szívesebben tölteném az időm Vácon majd, anyuék mellett. Lehet, hogy túlgondolom, de maradunk a szobánkban.  

Egyébként azt hiszem, kijelenthetem, hogy kivagyunk mindhárman, már volt feszültség, puffogás, én sírtam is, mondjuk nem a fiúk miatt. Barni mondja, hogy nem muszáj itt lennünk, ha akarok, hazamehetünk, vagy elmehetünk Vácra is, tudjuk anyuéktól tartani a távolságot, meg az esküvő miatt úgyis lenne intéznivalónk, de azért kicsit fosok, hogy valamit hazaviszünk nekik, Budán valószínűleg méginkább megbolondulnánk 2 nap alatt, mert ott még ennyit sem lehetnék levegőn, napon meg vízparton, meg... Szerintem ez a helyzet mindenhol nehéz. 

Na megyek, leerőltetek egy meglehetősen rossz kávét, aztán kipróbálom, tudok-e még bicózni, drukkoljatok.

sara palacio

JAJ

Fú, ma délutánra elképesztően nyűgös lettem. Egyébként tök sokszor mondják a srácok, hogy milyen csodálatraméltóan jól viselem a terhességet, egy szavam sincs, de szerintem ez csak azért van, mert én úgy általánosságban pozitívabb és kevésbé panaszkodós vagyok, mint mások. De ma úgy éreztem, hogy az egész világ ellenem van, kezdve azzal, hogy szar, puha a matrac, amin alszunk, és fáj tőle a derekam, folytatva azzal, hogy tegnap óta nem bírok kávét inni (gyanítom, hogy az otthoni nespressómmal semmi gond nem lenne, de valahogy ezt a kotyogós kávét nem bírom meginni), nem kívánok semmilyen kaját, nem esik jól semmi,  nem érzem itt otthon magam, nem fér el rajtam/bennem a pocakom, kezdenek elharapózni a házban a poloskák, és kivétel nélkül mind rajtam landol/mászik/sziesztázik blaaaablaabla. Én is érzem, hogy ezek ilyen mondvacsinált okok, és nagy valószínűséggel a hormonok játszanak velem, de ma este elmondtam Barninak, hogy úgy érzem, kemény 3 hónap vár még ránk. 

Ma elmentünk kicsit kirándulni megint, így hétköznap délelőtt tényleg sehol senki, csak a napsütés meg mi. Nagyon szép helyeken jártunk, de már másodszor futok bele, hogy egyszerűen sehol nincsenek olyan helyek, ahol a terhes nők (vagy a gyerekesek, vagy bárki) használhatnák a mosdót, nincsenek kávézók, nyilvános wc-k, semmi nincsen nyitva, és nálam ez olyan, mióta terhes vagyok, hogy ha pisilnem kell, akkor az nem tűr halasztást - így már másodszor kellett a természet lágy ölén megoldanom a helyzetet, kb mint tini koromban időnként, ami így nagy pocakkal, hogy úgy mondjam, nem a legideálisabb (bocs a TMI-ért, meg hát tudom, miért nem maradunk otthon).

Olyan is volt ma, hogy sétáltunk egy márvány, lekerekített élű lépcsőn lefelé, nekem pedig megcsúszott rajta a tornacipőm, és elkezdtem leszánkázni rajta. Barninak valami volt a másik kezében, és a felém lévővel próbált elkapni, és ahogy estem lefele, csak arra emlékszem, hogy hangosan, kétségbeesetten kiabál, hogy JAJ JAJ JAJ JAJ JAAAAJ, és ezen azóta is megállíthatatlanul nevetek, ha eszembe jut, hogy én esek el, én ütöm meg magam szépen csendben, és ő kiabál, hangosan, kétségbeesetten, hogy JAJ JAJ JAJ JAJ JAAAAJ. Egyébként azon kívül, hogy lehorzsoltam a sípcsontom (na hogy az hogy került alám, ne kérdezzétek), nem lett semmi bajom, viszont azóta is sok vidám percet okoz, ha visszagondolok rá. Nyilván nagyon cuki, és iszonyúan aggódik miattam. Olyan is volt egyébként, hogy a wampon voltunk vele és az anyukájával még a terhességem elején, még 3 hónapos sem voltam, és leesett a vércukrom, rosszul lettem, és mondtam, hgy én most leülök, és azonnal hozzon valami cukrosat inni, anyukája addig ott maradt velem. Fogalma sem volt, mi történik, de ahogy kértem, elrohant és beállt valami szörpös sorba, amit szépen, udvariasan kiállt (a világ legjólneveltebb pasija az enyém, amin akkor sem tud változtatni, ha én közben halálomon vagyok), és mesélte, hogy miközben előtte azon filozofáltak a vásárlók, hogy levendula, vagy citromszörpöt igyanak-e, azon gondolkodott, hogy ha most megszülök, honnan szerzünk ilyen picike babaruhákat. Imádom. 

Szóval amúgy nagyon vidáman telik az idő, de ma ezerszer nehezebb volt a bőrömben lenni, mint szokott. Egyébként valószínűleg sokkal jobb nekünk itt, mint otthon, a 35 m2-es kis fészkünkben lenne, de itt sem fenékig tejfel az élet.

hey bro

Elképesztően jó érzés nem agyalni a sulin, mondjuk szerintem nekem holnap kezdődik az igazi szabadság. Az égvilágon semmi nem történik velünk, tegnap sétálni is csak délután mentünk ki egy kicsit, mert napközben aránylag sokan ténferegtek a strandon meg a parton, én inkább a teraszon olvastam, miközben a srácok pakolásztak meg szelektáltak lent - anyám, mennyi haszontalan cucc tud felgyűlni egy nyaralóban, 3 nem működő vasaló és társai. Barni öccse van itt velünk, aki kb beépített tartozéka a nyaralónak. Neki is van barátnője, egy 8 éves kapcsolat, de ők valahogy nem igénylik, hogy együtt legyenek, a lány Budapesten van, és hétvégére is csak nagyon ritkán jön le (most sem jött), már megszoktuk, hogyők így tolják. Hármunk közül Barni öccse viseli legrosszabban a bezártságot, de eljár vadászni, horgászni, ha itthon van, akkor is nyughatatlan, nem találja a helyét, amit mi, a nyugodtság mintaképei, meglehetősen értetlenül szemlélünk. Szerencsére zseniálisan főz is, és ma ő a soros, úgyhogy én pihenhetek nyugodtan. Egyébként látom, hogy megviseli a kapcsolatukat ez a kényszer-együttélés, kissé basztatják egymást, illetve Barnit az öccse, ami, azt hiszem, engem jobban megvisel, mint Barnit, ő nem különösebben veszi fel. Amúgy jó testvérek és barátok is, dolgozni is szoktak együtt, általában úgy, hogy Barni az öccse főnöke, de ott nem szokott gond lenni, vagy csak nekem nem tűnik fel. Mindenesetre jó lesz, ha ennek majd egyszer vége lesz. 

Nagyon hiányzik Gergő, a fodrászom.

maggie cole

Süsü

A legjobb dolog, ami mostanában történt velem, hogy minden este 19:25-kor SÜSÜ van az M2-n!!!

mad world

Mindketten nagyon korán ébredünk/kelünk (fél6, 6), én szerintem azért, mert éhes vagyok, Barni meg csak úgy, szoktunk még fetrengni meg összebújni, de visszaaludni a legritkábban. Viszont csináltunk olyan mostanában, hogy mikor már mindketten kukorékoltunk, Barni hozott nekem az ágyba reggelit, müzlit mondjuk, betoltam, és utána visszaaludtam fél 9-ig, 9-ig. Ebből, azt hiszem, tudnék rendszert csinálni. 

Ma pizsamában tébláboltam elég sokáig, későn reggeliztünk, csomagoltam uzsit, aztán elmentünk kicsit megnézni Tihanyt, napozni a parton meg piknikezni a füvön. Én életemben egyszer jártam ott, a Képző alkotótáborában aludtunk pár éjszakát a Belső tó mellett, és mindig vágyakozom vissza - hát most pont nagyon ráértünk. Szomorú egyébként, hogy tényleg, ott az a csodás hely és a gyönyörű idő, de minden étterem, cukrászda zárva, emberek sincsenek sehol. Néhány hónapja azt nem tudtuk elképzelni, hogy ez lesz, most meg azt nem, hogy valaha visszatér majd az élet a régi kerékvágásba.

Visszafelé a parton autóztunk a napsütésben, kicsit ordíttattam a kedvenc Thievery Corporation albumomat, ami a tavalyi nyár legjobb koncertjét idézte a Parkban, Olívval meg a fiúkkal. Még mindig tökéletesen emlékszem, milyen hibátlanul boldog és szabad érzés volt néhány méterre a színpadtól, a basszusokkal a gyomromban táncolni, meg a jéghideg fröccsöt szürcsölni, Olívot megölelni néha. Fogalmam sincs, mikor lehetnek újra ehhez hasonló társasági és kulturális élményeink. 

Arról már nem is beszélve, hogy májusban összeházasodunk, mindössze két tanúval - hát, nem így képzeltük. És akkor kb ez a mai kis kirándulás volt a nászutunk. 

p u s z i n e k e d , t a v a s z

NAGYON hiányoznak a kedven piacaim is, főleg most, hogy már nem csak szombat reggel tudnék járni. A hét bármelyik napján elkocoghatnék, hogy vegyek friss spárgát (mert indul a szezooon), gyönge retket a reggelihez, szuperédes sárgarépát, itthoni, illatos epret, málnát kis dobozzal a néniktől, virágcsokrot és paprikapiros paradicsomot, és aszerint találjam ki, hogy mi legyen ebédre, hogy épp mi a legszínesebb, leghívogatóbb idényzöldség.

De hát kurvára nem mehetek (illetve hát hivatalosan manikűr meg fodrász mellett piacra pont lehetne járni, ki érti ezt), meg hát piac sincs. Van itthon ugyan 10 kiló krumpli, gyorsrizs, meg néhány fonnyadt paprika és alma, de így azért nem olyan könnyű kreatívnak lenni, meg ráállni a tavaszi vitaminprojektre.

Szerintem ha hazamegyünk, rá fogok állni a zöldségrendelésre, dehát akkor is, a piacok... Na mindegy, ameddig nem mehetünk megint piacra, csorgassátok a nyálatokat ti is a kedvenc instagrammeremre, Milutinovits Pankára, illetve hát a fotóira - ő az aki Mautner Zsófi főzőcskéit is sztájlingolja, és elképesztően inspiráló, órákig tudom nézegetni az instáját. Így kell őt megtalálni: hello_garlic.

Csoda, nem? 

three little birds

Végül kedden délután minden sietség nélkül visszamentünk Budapestre. Nagyon furcsa volt a teljesen kihalt autópályán suhanni, és hát igen, Budapesten is alig van forgalom, szerintem a 70-es években lehetett utoljára ilyen. 

Mostanában sokat szorongok, úgy csinálom a dolgaimat, ahogy tudom, de senki nem tudja megmondani, hogy az jól van-e úgy, mert hát nem nagyon ismerek senkit, aki előrehaladottan terhes lett volna durva világjárvány idején. A cukorterheléssel kapcsolatban is tök mást mondott mindenki, hogy 75 g-ot vegyek vagy 50-et, be kell-e kevernem otthon, vagy majd ott megcsinálják nekem, hova kell pontosan mennem, le fognak-e cseszni, hogy oda mentem (mert nem abban a kerületben lakom, csak a dokim van abban a kórházban). Barni hazafelé az autóban mondta is, mikor rájött, hogy megint feszengek valamin, hogy mostanában mindig találok magamnak valami aggódnivalót, ahelyett, hogy élvezném ezt az időszakot - és hát tényleg. Abban reménykedem, hogy most majd végre lesz időm olvasni, aludni, sütit sütni, le tudok engedni, és az indokolatlan aggódást is el tudom engedni.

Végül minden teljesen rendben ment, volt időpontom, nem kellett várnom, sőt, még egy picit előbb is bejutottam, az első vérvétel után hazamehettem, otthon ittam meg a löttyöt, és csak két óra múlva kellett visszamennem a második körre, addig meg fetrengtem az ágyunkon. Fogalmam sincs, hogy sikerült, reménykedem, hogy jól, a néni mondta, hogy az eredményeimet majd idővel megtalálom a felhőben, fogalmam sincs, az hol van, de majd a doktornénim meg a doktorbácsim biztosan tudják. 

Kedden volt egyébként az utolsó munkanapom, szépen elegyengettem a dolgokat magam mögött, szerintem teljesen rendben lesz minden. Elbúcsúztam minden csoporttól, így online nem volt olyan nehéz és érzelmes, mint személyesen lett volna, ezt mondjuk kicsit sem bántam - mégis, jó túllenni rajta, nagyon elhúzódott már. 

Tegnap délután elmentünk levegőzni meg napozni a budai hegyekbe, teljesen helyrebillent a kedvem és közérzetem tőle, tényleg olyan vagyok, mint egy kiskutya, el kell vinni sétálni, és akkor jól érzem magam. Szerintem ezért nem lehet a kijárkálást teljesen letiltani, mert akkor tényleg mindanyian megkattanunk. 

Ma délelőtt kisuvickoltam a lakást, kicsit gatyába ráztam a növényeket és főztem egy nagy adag krumplis tarhonyát. Ami tulajdonképpen paprikás krumpli tarhonyával, ez egyetlen dolog, ami az exem anyukájához kötődő emlékem, még mindig az ő (egyébként nagyon cuki) emailjét szoktam megnyitni, ha meg akarom főzni. És hát nem mellesleg szuperegyszerű, mindenki imádja, akivel megkóstoltatom, és isteni finom, igazi szegedi recept. 

Ma délután pedig visszajöttünk a kisautómmal a Balatonra, én hoztam a könyveimet, kártyát, társasjátékot, a piteformámat meg kényelmes ruhákat, és abban reménykedem, hogy most egy darabig nem is nagyon lesz másra szükségem. 

Ez meg a kedvenc nyári napindítóm, majd ezzel az albummal indítom a reggelt, hátha csinál egy kis nyaralós hangulatot.