summertime sadness

A héten valahogy nagyon furán éreztem magam kaja, ízek, étvágy meg közérzet szempontjából is, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy mi van, ha... Annyira minden jel arra mutatott, hogy még Barninak is elmondtam, aki egyből repdesett, reggel, ébredés után pedig csináltam egy terhességi tesztet. És negatív volt. 

Pont egy éve próbálkozunk, bennem azért volt némi dilemma, hogy szeretnék-e másodikat, de időközben megerősödött bennünk az érzés, hogy szeretnénk egy kistesót, meg hát végre lesz sok helyünk is hamarosan. És nem gondolom, hogy rá vagyunk görcsölve a témára, de most úgy éreztem, hogy nagyon örülnénk, szuper lenne az időzítés, meg nem is tudom... Most először kicsit csalódott vagyok. Nyilván tisztában vagyok az esélyeinkkel, de Dani is tök gyorsan összejött, meg hát a remény hal meg utoljára. 

Emlékszem, hogy még a terhességem előtt volt, hogy arra ébredtem az éjszaka közepén, hogy lever a víz: elmúltam 40 éves, basszus, lesz valaha gyerekem? Vagy ez nekem a kusza magánéletem és a sikertelen házasságom miatt nem adatik meg? Lemaradtam róla? Most ilyen érzések nincsenek bennem, Dani ott szuszog néhány méterre tőlünk, de azért úgy tűnik, a második után is lehet vágyakozni.

Nagyon nyár végi hangulatom van, nem esik jól a meleg, szörnyű látni a természetet, hogy ki van száradva minden, hatalmas a part, alig van víz a Dunában is. Dani imád itthon lenni, autózik, vonatozik, sarazik a kertben, locsolja a növényeket a kis kannájával, pancsol a medencében, legtöbbször nem is akar sehova menni. Nem mondom, hogy különösebben bánom, de ez egy kicsit bezár engem is, mert így én is itthon töltöm a legtöbb napot. Az unokahúgaim iszonyúan kamaszodnak, nem nagyon érdekli őket Dani, nincs kedvük átjönni, vagy lemenni a partra, hiába hívom őket, fáradtak, nincs kedvük. Ők voltak az egyik ok, amiért sajnáltam, hogy elköltözünk, hogy velük keveset fog találkozni Dani, de már látom, hogy amúgy is kinőnek a babázásból. 

A nyár végét jelzi az is, hogy leérett a füge, soha nem látott mennyiséget szedtünk le heteken keresztül minden nap,  egy idő után anyukám becsöngetett a gyerekes házakba az utcában és mindenkinek több kiló mézédes fügét vitt pár naponta, remélem, szeretik és nem kidobták. Anyu fügelekvárt is ipari mennyiségben főzött, kicsit olyan lett, mint valami nagyon különleges, sűrű, illatos méz, sajtok mellé csodálatos, a közeljövőben minden ismerősömnek viszek majd ajándékba. 

Nagyon nagy, mozdíthatatlan, nehéz nyugalom van most bennem, közben meg érzem, hogy hatalmas változások előtt állunk és hamarosan fenekestül felfordul az életünk, kicsit mintha vihar előtti csend lenne bennem. Biztosan nehéz lesz bizonyos szempontból, de közben meg iszonyúan várom és tudom, hogy ránk fér a változás.

Láttam valamelyik nap a Pinteresten egy hangulatos őszi fotót egy kabátos lányról, és hirtelen kedvet kaptam az őszhöz, a hűvöshöz. Köszönjük, hosszú, forró nyár, lassan mostmár búcsúzhatsz. 

DIY

Valamelyik nap elromlott a kávéfőzöm, orrán-száján folyt a víz, a csészébe csak egy icipici jutott - én szeretem az őszinte, rövid, fekete kávét, de hát na. Apa megkért, hogy keressek valami infót arról, hogyan kell egy ilyen kompakt kávéfőzőt szétszerelni, mert nem egyértelmű és nem akarja szétfeszegetni. Találtunk egy videót, amin egy apukám-szerű bácsi szétszed egy ilyen gépet és olaszul instrukciókat is ad, ez alapján Apa szétszedte, megtisztogatta, összerakta, és azóta jobb, mint új korában. Tegnap pedig egy műanyag cucc széttört, vagy inkább szétmállott a fürdőszobai kézmosó lefolyójában, azt kivettem, majd soha többet nem lehetett kinyitni a kis fém kalapot, ami blokkolja a vizet, állt benne a víz miután megmostuk Dani lábait, és nem tudott lefolyni. Megint apukám jött, először a porszívó csövével kiszívta és kiszedte a kis fém kalapot, megnézte, mi hiányzik, majd esztergált oda egy izét, amitől most újra tökéletesen működik minden. 

Nem, tudom, nálatok hogy van, de nálunk ezek napi szintű sztorik, mindig elromlik valami apróság (vagy nagyobb dolog akár), és ha Apu nem lenne ezermester, akkor vagy elvinnénk ezeket az elromlott dolgokat valami szervízbe, de hát ki foglalkozik pl. egy 10 éves kávéfőző tisztításával-szerelésével, vagy kidobod és veszel helyette újat.  Apa imádja ezt, azt szokta mondani, hogy nem is ez a legnagyobb öröm és izgalom a folyamatban, mikor megjavít valamit, hanem hogy megvan a probléma, és tudja, hogy meg fogja találni rá a megoldást, de még nem tudja, hogyan. 

Marcipánördög szokott írni arról időnként, hogy mondjuk hónapokig áll otthon nála egy polc vagy egy kisebb bútordarab, mert nincs, aki fel/megszerelje, és nehéz találni embert, aki segít - hát őszintén, én sem tudom, mit csinálnék Apukám nélkül. Annyira szeretném ezeket a skilleket, nyilván nem akarnám meghegeszteni a lyukas bojlert, de mondjuk felszerelni egy polcot, vagy megjavítani egyszerűbb dolgokat az kurvajó, nem? Egyébként még mindig sokkal gyakorlatiasabb vagyok, mint Barni, mert ő már akkor is gázszerelőt hívna, ha elalszik a láng a vízmelegítőben, vagy valami informatikai nehézséggel állunk szemben (jó, akkor nem gázszerelőt hív). 

Van ez a @steffy nevű influenszer lány, akit itt ajánlott valaki, és akit követek instán, és olyan durva projektekbe belefog, falat/padlót fest mintásra, full szoba/lakórész felújítást csinál családnak/ismerősöknek, valamit vettek egy lepattant, alpesi típusú nyaralót (@triangleaframe néven ez is követhető instán) a hegyekben, és csodálatosan felpimpelte. Annyira szeretnék ennyire talpraesett és ügyes lenni!

Ez az egész most annak kapcsán (is) jutott eszembe, hogy ma voltam segítséget kérni egy ismerősünktől a fürdőszobák megtervezéséhez, és a műszaki/technikai részleteknél sokszor már a kérdést sem értem, nem hogy válaszolni tudjak rá. Egyrészt nagyon izgi és csodás dolog, hogy megtehetjük, hogy saját, tágas lakásunk, új konyhánk, új fürdőszobánk legyen, de ma azért eszembe jutott, hogy jó lehet, ha az embernek végtelen mennyiségű pénz halmozódik a számláján, és egyszerűen kiadhatja valakinek, hogy szervezd/vezényeld le a felújítást, én majd láttamozom a látványterveket, aztán majd szólj, ha kész lesz. De még jobb lenne beletanulni kicsit ebbe az igencsak összetett szakmába.

Már költözik kifelé a lakásból a tulaj, de még azét van ott cuccuk, mi meg szeretnénk odavinni a szakikat, hogy tudják, mi vár rájuk, tudjanak árajánlatot adni, felmérjék a konyhát, meg tudjuk rendelni a dolgokat, stb. Természetesen nem tud mindenki egyszerre jönni és kuncsorogni kell, hogy többször bemehessünk... Annyira kellemetlen, és nagyon várom, hogy a kezünkben legyenek a kulcsok. 

egy kétéves nyara

Egyébként pedig telik a nyár, sokat nyomulunk a vízpartokon (bár a vízbe csak kb az utolsó két alkalommal sikerült becsalni) meg a játszókon, Dani folyékonyan és választékosan beszél és élvezi az életet. Egy igazi beach boy, koncertekre jár (Rutkai Bori banda, Apacuka, Katáng), tejfölszőke és csokibarna. (Ebben a posztban a biliről való leszoktatásról fogok mesélni, akit nem érdekel, ugorjon). 

just the three of us

Voltunk megint néhány napot a Balatonon, Barni közben dolgozott néhány napot Keszthelyen, így valamennyi időt nélküle, a nagyszülőkkel töltöttünk Danival. Esténként én lefeküdtem aludni 10 körül, mikor Dani is, de igazság szerint legtöbbször már este 9-or tudnám húzni a lóbőrt. Ráadásul ott, a Balcsin egy legolcsóbb, alap, nyikorgós, ikea ágyunk van, nem jók a párnák sem, kicsi a szobánk, nincs hely a cuccoknak és meleg is van az emeleten, úgyhogy nem a legpihentetőbb ott aludni. Kell majd egy kicsit költeni rá, hogy komfortosabb legyen, de most egy csomó minden van, ami sokkal fontosabb ennél. Kedd éjjel csatlakozott hozzánk újra Barni is, a nagyszülők meg visszamentek Budapestre szerda reggel, így volt néhány napunk kicsit hármasban lenni, nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen, nagyon jó érzés volt.  Tudom, hogy luxus, hogy nagyszülőkkel és unokatesókkal vagyunk körülvéve és Dani imádja ezt, de nagyon várjuk hogy a saját kis hasziendánkban lakhassunk, magunkra zárhassuk az ajtót és csak akkor legyünk másokkal, ha nekünk is úgy esik jól. 

Nagyon közeledik egyébként a due date, augusztus végén megkapjuk a kulcsokat, tényleg, el sem hiszem. Teljesen rá vagyunk pörögve a konyha és a fürdőszobák kitalálására, de hát atyaúristen, ez egy iszonyúan összetett szakma, és azon kívül, hogy van némi érzékünk a jó ízlésű, de leginkább bohémnek nevezhető belső terekhez, nem értünk hozzá. A konyhát már 90%-osan kitaláltuk profi segítséggel (itt is köszönöm a szuperhasznos kontaktokat, tormacsillus, puszi!), de még vannak bennem kérdőjelek: tudom, hogy szép lesz, de annyira elmentünk az eredeti koncepciótól, hogy nagyon félek, hogy utólag megbánok ezt-azt, hogy máshogy kellett volna, más anyagokból, más színekkel, többet/kevesebbet. Vicces egyébként, hogy konyhastúdiót és csempét (Pataki Tiles) is Szegeden találtunk, így már kétszer voltunk lent úgy, hogy csak elintéztük, amit kellett, és már jöttünk is vissza. Megkerestem egyébként egy lakberendező/belsőépítészt is (szintén Csilla barátnője), aki nem vállalt el, mert neki ez túl kicsi projekt volt, de átnézte a terveket, és pontokba foglalta, hogy mire figyeljünk oda/min változtassunk, és még egy feljavított tervet is küldött szimpla jófejségből. Végül úgy döntöttünk, hogy a két fürdőszobát és a wc-t is felújítjuk, ezekhez kicsit lazábban állunk, tudjuk, mit szeretnénk. Persze sokkal hatékonyabban tudunk majd tervezni, ha kezünkben a kulcs és bármikor bemehetünk. Annyi biztos, hogy embereink már vannak, a bontás azonnal megkezdődik, ha hozzáférünk a lakáshoz, a konyha október közepére kész lesz, a többit meg közben csináljuk. Mást nem akarunk venni, kezdünk a meglévő bútorainkkal (illetve majd nekünk kell valamikor egy ágy, meg Daninak is egy nagyfiús), aztán majd közben alakul. Nagyon optimista vagyok a beköltözés dátumát illetően (november eleje), iszonyúan várjuk, hogy elkezdjük a közös életünket ott.