chaos turned into harmony

Múlt hétre két komolyabb programom volt, és sikerült ugyanarra a szombat délelőttre szervezni őket (eskü, nem direkt) úgy, hogy én javasoltam az időpontokat - ez a fajta szétszórtság sajnos nagyon jellemző rám. 

Az egyik egy találkozó volt két nagyon régen nem látott barátnőmmel, és nem is értem, hogy lehet, hogy nem bandáztunk ezer éve, nem is akarom kiszámolni, mióta. Legyen elég annyi, hogy az egyiküktől megkérdeztem, hogy már mindkét gyerek iskolás? És kiderült, hogy a nagyobb fia hetedikes, a kisebb pedig ötödikes, basszus. Ők mindketten olyanok nekem, hogy legszívesebben napi szintű kapcsolatot ápolnék velük, hogy tudjam, hogy mi jár a fejükben, filmet néztek meg éppen, mit főztek, meg minden ilyen apró-cseprő dolgot. 

A másik program az volt, hogy Barni szüleit elhívtuk látogatóba, eredetileg csütörtökre, de az nem volt jó nekik, aztán áttettük péntekre, végül szombatra. Ők a karácsonyi időszakban még nem jártak nálunk, nem látták a fát (amivel még megvártuk őket, aztán el is tűntettük), nem látták Dani kiskonyháját (lidlis, a legszuperebb ajándék volt), meg egyszerűen régen jártak nálunk. 

Na és mivel módosítani az időpontokat nem akartam, már előre stresszeltem, hogy hogy oldom meg a helyzetet úgy, hogy tudjak délelőtt sétálni és dumálni a lányokkal úgy, hogy közben ebéd is készüljön a családnak. Barni mondta, hogy menjünk étterembe, de mindenképp főzni akartam, mert a szülei mindig terülj-terülj asztalkámmal várnak minket, és én is szerettem volna vendégül látni őket. 

Végül az lett, hogy előző este megtisztítottam és feldaraboltam egy halom édesburgonyát, krumplit, répát, hagymát, fokhagymát és almát, meg bepácoltam néhány csirkecombot. Megreggeliztünk, mindenki szépen elkészült, én leléptem a ragyogó, napsütéses partra sétálni a lányokkal, Barni meg közben fogadta itthon a szüleit, majd ők is elmentek sétálni Danival együtt. Egy ponton kicsit össze is kötöttük a sétánkat, majd én fél 12 körül elbúcsúztam a lányoktól és hazarohantam. Besöpörtem a szép, színes zöldséghalmot meg a husikat egy sütőpapírral kibélelt tepsibe, betoltam a forró sütőbe, és egy óra múlva már a szüleimmel együtt ebédeltünk a meleg, illatos konyhában. Ebéd után még kicsit bandáztunk, sütiztünk, kávéztunk, aztán Barni szülei elindultak, mi meg végre hozzájutottunk a várva várt sziesztánkhoz (értsd: két óra édes, nyálcsorgatós alvás Dani mellett). 

Végül tökéletes lett a nap úgy, ahogy volt, feltöltött az is, hogy láttam a lányokat, meg az is, hogy háziasszonyt játszhattam a szép, élettel teli, vendéglátásra termett otthonunkban, különösebb hűhó nélkül. Most megint megfogadtam, hogy ha ennyire jólesik ez mindannyiunknak (Barni is nagyon jó vendéglátó, Dani meg mindenkinek szívesen megmutatja az összes kisautóját), akkor gyakrabban kell vendégeket hívni. Módjával, persze, de gyakrabban. 

empty streets and a growing baby

Az az érzésem, hogy aki megtehette, még takarékra állította magát, és szabadságot vett ki. Itt vidéken egy csomó üzlet zárva van még, az utcák töküresek. Bár sosem dobom ki a maradék kenyeret, zsemlemorzsát szoktunk csinálni belőle, de néhány hete a csomagolásmentes boltban vettem egy jó kis kenyereszsákot, ami szellőzik ugyan, de mégsem szárad ki benne a péksüti (meg hát nyilván csodaszép) olyan gyorsan. Igyekszem jobb minőségű kenyeret is venni, ami tovább kitart, mint mondjuk a Lipóti kifli, amit imádunk, és ma kirándulás gyanánt elautóztunk Nagymarosra, hogy kovászos kenyeret meg finom péksütiket vegyünk. De még ők is zárva voltak, pedig direkt utánanéztem előtte. Így aztán csak sétáltunk egyet a teljesen kihalt parton, meg kivégeztünk egy játszóteret. 

Már sétáltunk visszafelé az autóhoz, mikor egy idős bácsi kérdezte, hogy mennyi idős a kisfiú? Másfél? Két éves? És Barni kapcsolt azonnal, hogy épp ma másfél éves!

new year, old me

Ahogy közeledett a szilveszter, úgy voltam benne egyre biztosabb, hogy nekem ehhez semmi kedvem. Barni barátai az új, tinnyei hasziendájukon szerveztek egy kisebb létszámú, mégis nagyon komoly házibulit, de én már a gondolattól is rosszul voltam, hogy Danit leadjuk, mi ott legyünk már délután, mert ugye legyünk együtt jóóó sokat, nem volt kedvem ott aludni, kötelezően sokat inni, másnaposan, másutt kelni, és aztán nem sietni haza, mert ugye még reggelizzünk és ejtőzzünk együtt a romok között, aztán hazabumlizni, nyűgösnek lenni... Tudtam, hogy Barninak lenne kedve, de komolyan, sírhatnékom támadt mindig, minden egyes alkalommal, mikor erre gondoltam. 

Aztán kiderült, hogy 27-én az egyik barátjuk egy kisebb névnapi összeröffenést tart. Nekem pont aznap volt a születésnapom, és akkor volt a gimis osztálytalálkozóm is Gödöllőn (a külföldön élők ilyenkor vannak itthon). Úgyhogy mondtam Barninak, hogy kössünk kompromisszumot: hagyjuk a szülinapom, ő menjen el János napot ünnepelni, én elmegyek Gödöllőre bandázni, szilveszterkor pedig maradjunk itthon Danival, max Katáékkal fussunk össze itt Vácon. És mindenki megelégedésére tényleg ez lett. Szilveszter napján biztos, ami biztos, teszteltünk egyet, aztán este fél 8 körül befutottunk a kisgyerekes házigazdáinkhoz. Kicsit iszogattunk, sokat ettünk, dumáltunk, hazasétáltunk, és negyed 12-re otthon voltunk (Anya őrizte addig Danit), negyed 1-kor pedig igazi partiállat módjára már aludtunk. Nagyon jó volt az új év első napján a saját ágyunkban, kipihenten együtt ébredni, az előző nap megfőzött lencsét ebédelni, egész nap pizsamában dőlni jobbra-balra, délután hatalmasat aludni Danival. 

Én hiszek abban, hogy új év, új lap, és idén két dolgot fogadtam meg. Egyrészt, hogy jobban odafigyelek arra, hogy kinek és hogyan tudok segíteni, legyen az a környezetem, családom, barátaim, vagy rászorulók, a hajléktalanok itt a sarkon, nehéz helyzetben lévő emberek. Nem csak pénzre gondolok, itt Vácon van olyan csoport, ahol pl. lehet elvinni időseket orvoshoz, vagy bevásárolni nekik, kisgyerekes anyukákat konkrét dolgokkal segíteni stb. Talán van köztetek, aki ismeri Fruzsit, aki a Fuss babakocsival és a Flora MiniWash, az első magyar babakocsi-tisztító anyukája. Én régóta ismerem őt, és karácsonyra rajta keresztül lehetett ajándékot küldeni halmozottan sérült, intézményben lakó fiataloknak, akik nem nagyon kapnának ajándékot, úgy, hogy tök részletesen megkaptuk, hogy mire képes (tud-e járni, beszélni stb) és mit szeret az illető. Ezer éve nem töltöttem ennyi időt és energiát ajándékok összeválogatásával, és nagyon régóta nem okozott ekkora örömet ajándékozás. 

A másik, hogy iszonyúan bezárkóztam, és tudom, hogy nem jó ez így. Szeretnék nyitni és sokkal többet találkozni a barátaimmal. Már reklámoztam ezt a többieknek, és mindenki lelkes. Régebben tartottunk Hygge estéket itt Vácon, amikor összejöttünk valakinél, együtt főztünk, finomakat ettünk, megnéztünk egy filmet, makraméztunk (Zsófi barátnőnk tartott tanfolyamot nekünk), vagy csak dumáltunk. Nyomultam, hogy indítsuk újra a hagyományt, ilyet akár hétköznap is lehet. De akár csak elmenni vacsizni is jó lenne időnként. Hiányoznak a barátaim.