2020. december 28., hétfő

záróra

Olyan, mintha napok óta vasárnap lenne, nem? Smoothie-t iszom reggelire, délig pizsamában vagyok, Reszkessetek betörőket nézünk, és délutánig nem hagyjuk el a lakást, utána pedig hatalmasakat sétálunk. Tegnap volt a születésnapom, és Dani megajándékozott a születése óta történt legkeményebb éjszakánkkal, szegénykém, nagyon nyűglődik most a foga miatt ugyanis - egy ponton kivonultam vele a kanapéra, hogy hármunk közül legalább Barni tudjon aludni. Utána már megnyugodott, de én nem tudtam aludni, illetve pár perceket csak, össze-vissza álmodva mindenféle káoszt, meg végül hajnalban, mikor sikerült őt visszacsempésznem az ágyába, én pedig visszamásztam Barni mellé a miénkbe.

Délután, miután besötétedett, és elkezdett esni valami hó-szerű dara, melegen bebugyoláltuk magunkat meg a Miniatűrt is a babakocsijába és kisétáltunk Óbudára, a Szentlélek térre. Gyönyörűen ki van világítva, nagyon hangulatos a szobrokkal, a megvilágított épületekkel meg a fényekkel. Most nincsen karácsonyi vásár, de egy szuperkedves kávézót találtunk (Vasmacska), ahol lehetett forralt bort kapni - úgy tudom, pont tegnap óta tilos alkoholt fogyasztani közterületen, úgyhogy míg lehúztam a két deci forró italt, végig rettegtem, hogy majd valami fogdában kell töltenem az éjszakát. Úgy képzelem, hogy majd később, mikor már nem kell babakocsi Danihoz, hanem (maszk nélkül) csattog velem mindenhova, a Covid pedig majd csak egy rossz emlék lesz, törzsvendégek leszünk mindenféle hasonlóan cuki helyeken, ahova betévedünk a játszótérre meg a Duna-partra menet, névről ismerjük majd a többi törzsvendéget meg a mosolygós baristákat, akik tudják majd, hogy hogyan iszom a kávémat, Dani pedig a kakaóját, vagy ki tudja, mit szeret majd.

Na de egyelőre tél van, és én igyekszem kihozni azt, ami kihozható ebből az időszakból. Ma megettem az utolsó adag halászlét, és nem kérek több bejglit sem - egyébként nagyon bejött, hogy totál nem a kajálásról szólt ez az időszak, legalábbis mennyiségi szempontból, Barni simán partner olyasmiben is, hogy mondjuk narancsot vacsorázzunk, vagy a Francziskából rendeljünk kecskesajt salátát ebédre. 

25-én Vácon voltunk, nagyon-nagyon minimálban ünnepeltünk, és nem is aludtunk ott, egyszerűen a saját ágyamat akartam, meg azt hiszem, Daninak is sok ez a rengeteg vendégeskedés. Úgyhogy este, miután leraktuk őt, kiraktuk az új, gyönyörűséges, 500 darabos puzzle-t, amit Barnitól kaptam, illetve másnap fejeztük be. Nagyon élveztük, de maradt 4 db a végén, ami egyszerűen sehogy sem illett sehova, de végül nem álltunk neki szétszedni és újra próbálkozni, elengedtük, szerintem kisgyerek mellett ez is szép teljesítmény volt. 


Gyönyörű, ugye? Fogok még ebből a sorozatból venni másik grafikát is. 

És ha akartok egy kis könnyed utó-karácsonyi hangulatot, kijött a norvég Új barát karácsonyra/Home for Christmas 2. évada a Netflixen, annyira cuki, tökéletes volt így a két ünnep közé. 

2020. december 24., csütörtök

an intro christmas

Végül lettek ám teáskannáim egy nagyon kedves olvasótól, aki házhoz is hozta őket (szívecske). Nagyon minimál stílusban intéztük a karácsonyi előkészületeket, én itthonra végül rakott krumplit sütöttem (mint kiderült, Barnit ez sokkal boldogabbá teszi, mint bármilyen töltött pulyka, aminek a gondolatára konkrétan fintorgott), vendégségbe pedig mindenhova mákos gubát viszek vaníliasodóval (imádom). Nyilván kellett vásárolni, csomagolni, meg kitakarítottunk valamelyik nap, de ennyi. Ma voltunk Barni szüleinél ebédre, kivételesen az unokatestvére is velünk ünnepelt, neki nem élnek a szülei, egy nővére van. Ők a karácsonyi ebédet nagyon komolyan veszik, mindig terülj-terülj asztalkám van, és csomagolnak is nekünk egy csomó kaját. Őrületes ajándékmennyiség cserélt gazdát, mindez úgy, hogy megbeszélték, hogy idén nem ajándékoznak - nem sikerül őket lebeszélni erről, de most feladtam a hadakozást: ha ők így akarják csinálni, csinálják így, nekem mindegy. Egyébként mindenki tök jókat kapott, és örült is, ami egyébként nem mindig szokott megvalósulni, de ez az év szerintem ilyen szempontból sikeres volt. Igaz, Dani kapott egy akkora medvét, mint én kétszer, konkrétan élethű, grizzly-nagyságú - ő nem jött velünk haza, mert sajnos nem fér be a lakásunkba. Barni emiatt a következő 10 évre plüss-stoppra ítélte a családját. Én meg kaptam két Street Kitchen-ös szakácskönyvet, úgyhogy kussolok, mert nagyon-nagyon eltalálták az ízlésemet. Egyébként jól éreztem magam, de az introvertált énemet nekem egy ilyen családi délután úgy lemeríti, hogy utána napokba telik, míg újra feltöltődöm.

Barnitól pedig szintén szuper dolgokat kaptam, puzzle-t, mert imádom, de kb 5 évesen volt utoljára puzzle-m, kb valami 25 darabos kiskutyás. Most kaptam egy 500 és egy 1000 darabosat, az 1000 darabos most is kiskutyás. Meg kaptam még Faber-Castell ceruzákat, filceket, meg felnőtt színezőket - van egy olyan gyanúm, hogy észre sem vettem, de párszor elmondtam neki, hogy mennyire betegesen vonzódom a jó minőségű színes ceruzákhoz és a filctollakhoz. Iszonyúan örültem nekik, sikítoztam kicsit, mikor megláttam, mit rejt a csomagolópapír. Más kérdés mondjuk, hogy mikor mindent kibontottunk, és feküdtem a kanapén a foga miatt nyűglődő, síró babát ölelve és simogatva, Barni megkérdezte, hogy szegénykém, mikor lesz neked időd kirakóssal játszani vagy színezni? És hát asszem, erre mindannyian tudjuk a választ. De majd nézegetem őket.

Amúgy pedig szörnyen fáradt és nyűgös vagyok, antiszocnak érzem magam és kb egész nap csak aludnék, olvasnék vagy rajzfilmeket néznék, miközben lehetőleg nem szól hozzám senki. Belőlem a karácsony, azt hiszem, mindig is ellentmondásos érzelmeket váltott ki, egyszerre szakad ki a szívem, annyira szeretem a hangulatát, és kívánom a pokolba az elvárásokat és az egész intenzitását. Mintha az adventi időszakot jobban kedvelném, mint megélni magát az ünnepet. És úgy tűnik, ez már mindig így is marad. 

Boldog karácsonyt! 

2020. december 21., hétfő

jaj ne már

Úgy volt, hogy nyitásra megyünk az Ikeába, végül úgy fél órával később sikerült odaérnünk, már voltak jópáran, de tömeg nem volt, még egy átlagos hétvégi forgalomnak sem mondanám. Pont azt nem kaptunk, amiért mentem: teáskannát akartam venni magunknak és anyuéknak is, ezt, meg valami szép, egyszerű csomagolópapírt szerettem volna még, azt mindig az Ikeában veszem, de most semmilyen nem volt. Vettünk azért világítós csillagot, egy asztali lámpát, a konyhába tálakat, meg kekszeket, szóval megspórolhattuk volna ezt az utat, na mindegy, úgy 40 perc alatt letudtuk. Ha valaki megy még idén Ikeába, és lát ilyen teáskannát, légyszi, vegyen nekem kettőt, de tényleg (másmilyen nem jó, ezt a fajtát nagyon szeretem). 

Otthon gyorsan rittyentettem egy bolognai pennét, aztán kicsit ejtőztünk, Barni elvitte Danit csavarogni, én meg elmentem a körmöshöz, aki nagyon cuki, és 50 méterre rendel a háztól, úgyhogy egy főnyeremény. Mire hazaértem, egy nyűgös baba várt, meg a kétségbeesett apukája, de nálunk az a tapasztalat, hogy nincs olyan baj, amit egy kis összebújás nem old meg, úgyhogy mindenki gyorsan megvigasztalódott. 

Ma döbbentem rá, hogy bár dec. 18-i kézbesítést ígértek, akkora ezzel kapcsolatban a csend, hogy úgy tűnik, Barni ajándéka nem fog ideérni karácsonyig. Ennek mondjuk egyáltalán nem örülök, plusz ez azt jelenti, hogy mondjuk holnap a babával együtt kell futnom egy gyors, rendkívül kreatív kört, hogy tudjak azért valami kedvességet tenni a karácsonyfa alá. Bevallom, ezt a legkevésbé sem kívánja a szervezetem így két nappal karácsony előtt. Ráadásul milyen jó lenne valami szuper színház- vagy koncertjegyet venni, de nem, erre momentán nincsen esély, vagy hát nem tudom, nem akarok online színházbamenést venni neki. Vagy vegyek azt?

falala

Pénteken délelőtt csatlakozott hozzánk Barni Vácon, és végül még egyet ott aludtunk. Jó érzés volt, hogy semmi dolgunk, programunk, nem sietünk sehová, spontán eldönthetjük, hogy mit csináljunk. Szombat reggel elbúcsúztunk anyuéktól, és átkompoztunk a Duna másik partjára, hogy meglátogassuk Barni unokatestvérét Leányfalun. Jól befűtött, én bevettem magam a kályha melletti kanapéra Danival, a srácok főztek és ökörködtek, sokat nevettünk, jó volt. Kicsit átalakította a házat ősszel, nagyon szép lett, nagy üvegfelületen keresztül lehet bambulni a kertet meg a teraszon ejtőző kutyát. Azóta sincsen barátnője egyébként, pedig úgy szurkolunk neki, próbálkozások voltak, de valami zavar mindig van az erőben. 

Ma pedig délelőtt átvittük Danit egy kicsit Barni szüleihez, mi pedig addig elmentünk fenyőfát venni. Délután Barni elvitte Danit sétálni néhány haverjával, én addig aludtam. Este megfürdettük a kis mini baba-testét, aztán néztem, ahogy ült Barni ölében és nagy komolyan nézegette a képeket a könyvben, amiből Barni mesét olvasott neki. Miután elaludt, felállítottuk és feldíszítettük a fát, holnap reggel fogja látni először. Nyilván fogalma sem lesz, mi ez az egész, de nagyon szereti nézegetni a színes, fényes dolgokat, biztos vagyok benne, hogy nagyon fog tetszeni neki. Ez az első karácsonyunk hármasban, és annyi olyan érzés van bennem, ami után eddig csak vágyakoztam. Nekünk december 23-án van az évfordulónk, most lesz három éve, hogy először együtt ebédeltünk a Kis Parázsban, ki gondolta volna akkor, hogy csupán három év múlva már családunk lesz. 

Holnap reggel még Ikeába kell mennünk, illetve nem kell, de én szeretnék még egy pár apróságot, Barni pedig rábólintott, hogy menjünk, pedig hát az Ikea karácsony előtt extrém sport, szerintem Barni szeret engem. Délután manikűröshöz megyek, aztán már nem nagyon van programunk, lehet pihenni meg enni. Mondjuk ehhez főznöm sem ártana, de nem akarom túlzásba vinni a dolgot, szerintem sütök egy csirkét a Jamie-féle recept alapján, lesz mellé meggyszósz és krumplipüré - mellé gyanítom, hogy kapunk még ezt-azt Barni szüleitől, de jó lenne még valami egyszerű, amire rájárhatuk. Ti mit főztök az ünnepek alatt? Hal sajnos kizárva, mert Barni nem szereti, csak magamnak meg nem csinálok (most), de majd szerzek magamnak valahonnan egy adag halászlét.

2020. december 17., csütörtök

Home away from home

Itt vagyunk Vácon már két napja, nekem ez most hatalmas felüdülés. Nagyon hiányoztak a szüleim, nem tudom, mikor telt el utoljára ennyi idő, hogy nem láttam őket. Bandáztunk a gyerekekkel is, elvittem őket sétálni Danival együtt, aki az igazi nyertese az ittlétünknek, mert hatalmasakat aludhat a hosszú séták alatt, és mindenki imádja őt. Iszonyúan barátságos kisgyerek, így elég nagy sikere van anyuék, meg az unokahugik körében.


Eredetileg csak két napra jöttünk, két éjszakát akartunk itt aludni, de nekem annyira jól esik itt lenni, hogy mondtam Barninak, hogy menjen nyugodtan vissza Budapestre elintézni a dolgait, mi itt maradunk, aztán ő eljön értünk pénteken, és meglátjuk, hogy maradunk-e még, vagy hazamegyünk. És most, hogy Dani alszik, megy a mosogatógép, van időm blogolni is, csak laptopot nem hoztam magammal sajnos, így diktálom a szöveget a telefonomon. Nem mondom, hogy hibátlanul működik, de ezerszer jobb, mint hogyha be kellene pötyögnöm mindent, attól tutira megbolondulnék. Az órámon is így szoktam üzeneteket küldeni, és mostanra egészen belejöttem és megszerettem. Ti használjátok?


Hétvégén veszünk karácsonyfát, és ha sikerül kitakarítani, akkor szerintem fel is díszítjük, mert Dani imád mindent, ami fényes és csillogó, hadd bámulja minél tovább. Meg én is nagyon szeretem már karácsony előtt is, csak szilveszter után akarok azonnal megszabadulni tőle, azzal a jelszóval, hogy új év, tiszta lap.


Délután végre nem volt semmilyen programunk, így aludtunk vagy két órát Danival a kanapén, olyan igazi jóízűt, pihentetőt, nyálcsorgatót - valahogy itt sokkal jobban tudok sziesztázni, mint otthon Budapesten. Péntek délelőttönként anyáék mindig takarítanak, úgyhogy holnap majd én főzök valamit nekik, mindjárt felcsapok valami Jamie-féle szakácskönyvet, még az is lehet, hogy a piacra is elcsattogunk reggel Danival.





2020. december 14., hétfő

ups and downs

A mai napom is egy érzelmi hullámvasút volt, sírtam többször is, egyszer örömömben, meghatottságomban, a többi alkalommal nem jókedvemben, de közben azért Barnival együtt tudtam röhögni magamon, hogy úristen, mi van velem, hát szedjem már össze magam. Nem lennék most az ő helyében, pokoli nehéz lehet velem, látom magam is, hogy kicsit kicsúszott a lábam alól a talaj.  Nagyon kellene mozognom, meg jobban odafigyelni a kajára, hogy jobban érezzem magam a bőrömben, de ez most nem az az időszak. 

Muszáj volt ebből kimozdulni egy kicsit, úgyhogy délután összepakoltuk Danit és elmentünk megnézni a fényeket a Vörösmarty téren, elsétáltunk a Bazilikához, csámborogtuk ott a környéken, meg vettem macaronokat, hogy jobb kedvem legyen. A Mini végigaludta majdnem az egészet, csak a túra végén ébredt fel, ki is vettem őt a babakocsiból és megmutattam neki a Vörösmarty teret, gondoltam, hogy bírni fogja a sok színes fényt, és tényleg. Annyira jó fej, rengeteget lehet vele ökörködni, és tényleg, napról napra aktívabban vesz részt az életünkben, sok-sok pozitív megerősítést kapunk tőle, meg már olyan jól tudjuk, hogy mikor mit szeretne, és  szerintem ő is azt, hogy mi mit. Most 7 kg, és már nem esik jól elöl hordozni őt, fáj tőle a derekam, Barni mondjuk jobban bírja, de neki is nehéz, leginkább babakocsizunk, szeretjük. Majd kísérletezem azzal, hogy hátra kötöm, de azt még sosem próbáltam.

Végül nem váltottam gyerekorvost, annyi bizonytalanság van jelenleg mindenki életében, ez meg legalább úgy ahogy, de működik. Voltunk a múlt héten oltáson megint, oké volt. Most az a taktikám, hogy nem tulajdonítok az egésznek különösebb jelentőséget, plusz mindig ugyanakkor megyünk a védőnőhöz, és ő szépen egyensúlyozza a gyerekorvost nekem. Most így, hogy Dani nem beteg, csak az oltásokat tudjuk le, ez rendben van nekem.

frufru

Nézegettem mostanában régi fotókat, és nagyon tetszik, a régi, frufrus Milonka frizurája. Szerettem akkor is, de valami miatt nagyon ráuntam a frufrura, és jó érzés volt lenöveszteni, megszabadulni tőle, már az is megkönnyebbülés volt, mikor annyira megnőtt, hogy oldalra lehetett fésülni. Erre ma azt álmodtam, hogy frufrum van és relatíve hosszú hajam, és álmomban imádtam ezt. Kicsit foglalkoztat a frufru gondolata megint, de ahhoz előbb kicsit meg kellene növeszteni a hajam - persze ez csak elmélet. Nagyon tetszik még a 'shag' vágás, amit sokat látok mostanában a Pinteresten, de szerintem ez nehezebben kezelhető, mint egy szimpla frufru + hosszabb haj. Ráadásul én nem bírom az összevissza hosszúságot, a tiszta vonalakat kedvelem. 

Olyan jó lenne kicsit könnyedebben játszani a hajammal, hiszen olyan gyorsan nő, bevállalósabbnak lenni, frufrut vágatni, megnöveszteni, aztán megint más stílust választani. Nem nagyon ismerek egyébként olyat, aki gyakran és könnyen változtat, ti igen? 







2020. december 13., vasárnap

a bit depressed

Jó pocsék hetem volt, csütörtök délután egy ponton Barnit (és a gyereket) otthagytam az utcán séta közben azzal a jelszóval, hogy most egyedül akarok lenni, de aztán 30 méter után jobb belátásra tértem, és visszafordultam. Ő meg ott állt, teljes kétségbeesésben nézve utánam, és suttogva kiabált utánam, hogy Milcsi, gyere vissza! mert ő ilyen udvariasan kiabál velem. Az volt a sztori, hogy ugye a héten végig dolgozott, én meg egyedül voltam a babával, és tudtuk, hogy csütörtökön rá fog érni, amit én nagyon vártam, de aztán mégis lett egy csomó elintéznivalója, és a végén nem lett semmi a sétánkból, illetve mehettem egyedül. Ő meg végül gyanútlanul becsatlakozott hozzánk, én meg rázúdítottam minden frusztrációmat, hogy mindig egyedül vagyok, ő meg jön-megy, és persze, én is jöhetek-mehetek Danival, de én nem egyedül akarok jönni-menni. Persze megbeszéltük, szegénynek fogalma sem volt róla, hogy hogyan érzek, és hogy mennyire várom azt a kib. közös sétát, ő azt hiszi, hogy én boldogan anyukázom otthon a világ legcukibb babájával (ez így van amúgy), és ő a munkán kívül alig jár valahova, és akkor is mindig rohan hozzánk haza mindenhonnan (tudom amúgy ezt is), még bevásárolni is ő jár, hogy azt a terhet is levegye a vállamról, de közben én meg úgy érzem, hogy baszdmeg, már boltba sem járhatok. 

Rosszkedvű, lehangolt, kiégett és szomorú is voltam egész héten, semmi nem volt jó, pedig tényleg nincs rá okom, kicsit mint menstruáció előtt szokott, csak hát én olyat én már több, mint egy éve nem csinálok. Még ünnepi hangulatom sincs. Azért ma átmentünk Barni öccséhez, aki olyan csodálatos advent 3. vasárnapi szarvas-vacsit rittyentett nekünk, hogy repetáztam is belőle - meg nagyon jó hangulat volt, még Driving Home for Christmas-t is raktak nekem a srácok. 

2020. december 9., szerda

chill

Mára volt időpontom, elintéztem a jogsimat, hálás vagyok, hogy nem állítottak meg, míg lejárt jogosítvánnyal jöttem-mentem, jó érzés, hogy ez is rendben. Azon gondolkodtam valamelyik nap, hogy nem emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire gondtalan. Hogy nem kell stresszelnem, izgulnom semmin, nem kell készülnöm, tanulnom, dolgozni mennem, minden rendben, minden a helyén. Korán kelünk a babával, ha ahhoz van kedvünk akkor visszaalszunk, nem sürget semmi és senki. Nem baj, ha még 10-kor is pizsiben vagyok, csináljuk a kis dolgainkat, sétálunk, főzök, de ha nem, akkor sincs semmi, sütit sütök, almát reszelek, próbálkozom a sütőtökkel, édesburgonyával, nem szereti, de nem baj. Este 7-kor megfürdetjük, elaltatom, kicsit összebújunk, bambulunk valamit, hullák vagyunk mindketten, 9-kor már ágyban vagyunk. Nagyon jól alszom. Mindegy, hogy hétfő van, szerda, péntek vagy vasárnap, egyik sem emeli meg a pulzusom. Még csak az sincs bennem, hogy lemaradok valamiről, mert mások sem mehetnek sehova, nincsenek bulik, koncertek, még színház, étterem sincs. Nem tudok elképzelni ennél nyugodtabb időszakot. 

Mondjuk előbb-utóbb döntést kell hoznunk a költözéssel kapcsolatban, az majd mindenféle szempontból jól felforgatja az életünket.

another kütyü in the house

Két napja megjött az iWatchom, és bár azt gondoltam, hogy lesz egy drága órám, és kész, de úgy tűnik, hogy ez egy nagyon hasznos kis szerkezet. Azt hiszem, a legjobb benne, hgy mióta megvan, sokkal kevesebbet nyomkodom értelmetlenül a telefonom. Eddig az volt, hogy ha valami értesítés jött, akkor már kinyitottam a telóm, hogy esetleg másutt is történt-e valami, és akkor már megnéztem az instát, ránéztem, hogy nincs-e új blogbejegyzés valahol, mi újság a FB-on, gyors Pinterest pörgetés stb. Minimum fél óra. Most viszont nem kell nézegetnem a telefonom, mert ha valami van, úgyis szól az óra, megnézem az órán, és ennyi, legtöbbször elő sem kell vennem a telefont. Nagyon szeretem, hogy lehet vele telefonálni, ha mondjuk pelenkázom Danit, és B becsörög, hogy kell-e még valami a boltból, akkor az órán is fel tudom venni (ez mondjuk iszonyúan Knight Rider fíling nekem). Amúgy is csomó nem fogadott hívásom van minden nap, mert mindig le van halkítva, és csak utólag szoktam látni, hogy hívtak, most meg azonnal tudok reagálni. Tudok vele fizetni.  Meg tudja pingelni a telefonom, amit sosem találok. Tudok rajta számot váltani és tekergetni a hangerőt, ha zenét hallgatok a bluetooth-os hangfalon.  Motivál, hogy mozogjak: ma azért nem villamossal jöttem haza a Moszkváról, hanem erőltetett menetben gyalogoltam, hogy még egy edzést letudjak rajta. És a lényeg: ezerarcú és nagyon szép, úgy örülök neki!

2020. december 6., vasárnap

hey mike

Bár azt gondoltuk, hogy lesz egy kis szünete Barninak, de végül úgy tűnik, hogy nem lesz, illetve csak akkor, mikor mindenki másnak. Persze ez jó is így, hogy két naponta tesztelik, meg anyagilag is mindenképp, és most nincs az az őrület, sőt, egészen sokat dolgozik itthonról, ami nekünk nagyon jó, de nem bántuk volna, ha egy kicsit elengedheti a munkát megint, és igazán meg tudjuk együtt élni, hogy Dani ilyen kicsi.  

Hónapok óta nem volt kifestve a körmöm, mert napközben, ha alszik is a baba 2-3 rövidet (fél órákat), nem tudom, mikor ébred fel, és lesz-e ideje megszáradni a lakknak (nem igazán). Így végül fogtam magam és bekopogtam az egyik szépségszalonba, ami másfél perc sétára van a kapunktól, és kértem időpontot a körmös lánytól. Végül pénteken kaptam egy nagyon szép, matt fehér gél-manikűrt, és a talpaim is olyan puhák most, mint Danié, csak az ő körmöcskéi a lábán nincsenek kilakkozva. Nagyon jó érzés most ránézni a kezeimre, vagy zuhanyozáskor a lábaimra, és annak is örülök, hogy megint sikerült egy szuperaranyos lányt találni erre. Nekem nagyon vékonyak és puhák a körmeim, ami miatt anno nagyon hamar lepattogott róluk a géllakk, de most kaptam rájuk valami erősítést, meglátjuk, beválik-e, ha nem, tudok enélkül élni.

Felraktunk egy fénysort az ablak fölé, nagyon hangulatos lett, egyébként is akartam venni valahova egy plusz lámpát, de most így nincs is szükség rá, olyan jó fényt ad. Nem tudom, végül lesz-e normál karácsonyfánk. A sarokban, ahol állni szokott, most egy fotel van, ami egyébként eddig is ott volt, csak tavaly óta vettünk néhány plusz szekrényt, a kanapé pedig bekerült a nappali közepére, így szűkösebb lett a hely. Szóval vagy fotel, vagy karácsonyfa. Vagy esetleg lesz egy picike, jelképes fánk valamelyik komódon, Daninak úgyis tökmindegy még, jövőre meg, ha minden igaz, már úgysem itt lakunk. 

A Mikulás Daninak egy csörgőt hozott, nekünk meg egy kis vendégeskedést Pilláék gyönyörű, új lakijában. Kicsit dumcsiztunk, meg kaptunk finom bolognai spagettit ebédre, és olyan mázlink volt, hogy a Miniatűr pont bealudt, mielőtt leültünk volna ebédelni, bár már tök profin tudunk egy kézzel, gyerekkel az ölünkben enni mindketten, de most nem volt erre szükség. 

2020. december 1., kedd

errands to run (again)

Tegnap délután bepakoltam Danit a babakocsiba, és úgy indultunk sétálni, hogy a délutáni alvás közben elintézünk néhány dolgot, két legyet egy csapásra. Lejárt a jogsim (khm... már áprilisban), és a kormányablakban múltkor azt mondta a portás bácsi, hogy nem kell időpontot kérni, csak battyogjak be valamikor ha megvan az orvosi alkalmassági, és gyorsan el tudom intézni. A dokim közben elküldte levélben az igazolást, így gondoltam, itt az idő, hogy elintézzem. Szépen elbattyogtunk a körút menti járdán (nem a levegő minősége miatt választottam ezt az útvonalat, gondolhatjátok) a Mechwartra, és már majdnem beküzdöttem a babakocsit a második halálosan nehéz üvegajtón is, mikor kérdezte a bácsi, hogy ugye van időpontom? Mert a szigorítások óta csak azzal fogadnak. Ja, az nincs, hát mondta a bácsi a múltkor, hogy nem kell.

Kicsit csalódottan tovább bandukoltunk a Moszkvára, ahol kisgyermekes bérletet akartam venni, mert az sokkal olcsóbb, mint a normál, és végre van igazolásom róla, hogy van gyerekem (erre az IRL gyerek nem elég), de arra rájöttem, hogy nem tudom applikációban megvenni, kell hozzá valami rendes bérletigazolvány is, ami mellé megvehetem mindig a virtuálisat. A BKK irodában a cuki portás bácsi azonnal behívott, majd megtudtam, hogy minden szuper, kivéve, hogy hozzak majd magammal egy igazolványképet is, mert az is kell hozzá sajnos. Mondjuk nem tudom, az igazolvány kép az nem teljesen kilencvenes évek, és most nem mindenütt lefotóznak egy pillanat alatt, oszt' jól van? Egyáltalán vannak még helyek, ahol tudsz csináltatni igazolványképet? Na de hát mint a mellékelt ábra mutatja, a BKK még a kilencvenes években él, gondolom, faxolni is lehet nekik dolgokat. 

Úgyhogy végül vettem egy 10 darabos gyűjtőt, felszálltunk a 17-es villamosra és hazacsilingeltünk. Ekkor már meglehetősen fáradt voltam, Dani pedig nyűgös, és végül a legnagyobb örömömre (nem) épp a kapu előtt aludt bele a kezdődő nyöszögésbe. Így tovább sétáltunk, a Kolosyn vettünk eztazt a vacsihoz és végül, mikor végre felébredt, hazabandukoltunk. 

Ma pedig megrendeltem egy okosórát, amire (bár kétségeim vannak, hogy mennyire hasznos) régóta vágyakoztam, és fel kellett hozzá hívni a helpdesket, mert nem tudtam, hogyan tudok áfás számlát kérni róla. És miközben beszéltünk, Dani magyarázott a háttérben, és a helpdeskes hölgy egyből megállt, hogy óóó, milyen aranyos hangokat hall a háttérből, mennyi idős, fiú? lány? hogy hívják? és persze nagyon gratulál!. Mondjuk segíteni is tök jól segített, de azt gyanítom, hogy ez a hölgy kitűnőre vizsgázott a helpdesk iskolában, illetve szerintem ez nagyon kedves volt tőle.


2020. november 29., vasárnap

the weekend

Fogalmam sincs, hová tűnt a hétvége ilyen gyorsan, meg hogy mit is csináltunk. Szombaton visszaaludtam Danival és fél 10 körül keltünk, gyorsan kitakarítottunk (már ő nem, csak én Barnival), aztán sétáltunk egy nagyot a hegyen. Tudtuk, hogy utána otthagyjuk a babát a nagyszülőknél, így előttük parkoltunk és csak a környező utcákban csatangoltunk úgy két órát. Jól bebambultunk mindenhova, ahova tudtunk, rengeteg csodaszép ház van és számtalan építkezés, és általában az van, hogy ledöntenek valami szép, öreg, kiszolgált villaépületet, aztán pár hónap múlva már áll is a helyén a soklakásos társasház, amibe akkor költözhetsz be, ha van másfél milliód egy négyzetméterre. Nekem persze nem ezek tetszenek, hanem a patinás, stílusos épületek, ahol látszik, hogy már a nagymama is ott született, de ezekből egyre kevesebb van.  

Dani jót aludt, aztán bedobtuk őt Barni szüleihez egy órára és elintéztünk 1-2 dolgot, majd náluk ebédeltünk. Barni anyukáját mintha kicserélték volna, mióta nagymama lett, elképesztően boldog, azt gyanítom, hogy kettőjük közt nagyon-nagyon szoros viszony fog kialakulni, és nekem nagyon jó érzés, és persze nagy segítség is, hogy időnként rábízhatom. Ő most januárban lett nyugdíjas, de most kicsit visszahívták dolgozni, és nagyon küzd ezzel, mert nyilván a pénz jól jönne nekik a nyugdíj mellé, de közben meg a háta közepére sem kívánja már a dolgozást, a stresszt meg a belvárosba való bejárkálást, ő már főállású nagymama szeretne lenni. Meg most így vigyázni sem tud Danira, például hétfőn, amikor fodrásznál voltam, Barni fölvitte az apukájához Danit, és ő vigyázott rá, míg Barni ott dolgozott, de például ha sír, ő megnyugtatni nem annyira tudja, ahhoz kellett Barni. 

Vasárnap délelőtt kicsit mászkáltunk, aztán itthon megebédeltünk. Éjjel párszor megébredt Dani, ezért rosszul aludtam, és éreztem, hogy állva elalszom, Barnit meg hívta egy barátja, hogy bandázzanak, végül elvitte magával Danit is és sétáltak, én meg letettem a fejem és ébredés nélkül aludtam 3 órát, akkor ébredtem fel, mikor hazaértek. Már nem szoktam Danival aludni délutánonként, mert itthon csak rövideket alszik, séta közben meg én ugye nem tudok (sajnos, pedig milyen jó lenne bekucorodni mellé a babakocsiba), szóval így jártam. De ez a mai csodás volt. 

Holnap lesz a jelenlegi kedvenc minisorozatunk, a Nicole Kidman-Hugh Grant-es Tudhattad volna utolsó része az HBO-n, ti nézitek? Mi imádjuk, rengeteget elmélkedünk rajta, hogy vajon mi is történhetett.

2020. november 26., csütörtök

i guess we took this all for granted

Úgy érzem, mindenki most kezd el elkeseredni, mintha mostanra elfogyott volna belőlünk a kitartás, a bizakodás, hiszen ki tudja, mikor lesz ennek a Black Mirror résznek vége? Jön az év legjobb, leghangulatosabb, legbensőségesebb időszaka, és olyan bizonytalan minden: készüljünk, ne készüljünk, együtt ünnepelhetünk-e a családdal, mehetünk-e ide vagy oda, vagy üljünk szépen otthon a fenekünkön. Mázlistának érzem magam, hogy én azt csinálhatom, amit akkor is csinálnék, ha nem lenne vírus: korán kelek, babázom, főzök valamit, próbálom kordában tartani a lakást, nagyokat sétálok, este 7-kor megfürdetjük Danit, elaltatom, picit még szöszögünk valamit és legkésőbb 10-kor alszunk. Szeretnék Ikeába meg edzőterembe menni, vacsizni a csajokkal, beülni az autóba és megnézni a karácsonyi vásárt Bécsben, vagy legalább a Bazilika mellett, de ezeket most nem olyan nehéz elengedni, és mindenért kárpótol a kis pelyhes fejű babánk. Nyilván most a karácsony is leginkább hármunkról fog szólni, nem tudom, hogy a családdal hogyan tudunk/tudunk-e/merünk-e majd időt tölteni. Ma egy kicsit láttuk anyuékat, a bátyámékat és a kislányokat, amikor hazamentünk a Suzi téli gumijaiért, annyira látványosan ki van mindenki éhezve az együttlétre. Nem is tudja az ember, milyen fontos ez, míg el nem veszik tőle.

Barni a jövő héten még befejezi, amin most dolgoznak, és nem teljesen biztos, de nagyon úgy tűnik, hogy ebben az évben már nem kell dolgoznia, ami a legjobb dolog, ami történhet velünk jelenleg. Utána én már szerintem felülök a fenyő-illatú Jingle Bells vonatra, akárhogy is lesz, meg drukkolok, hogy essen a hó, és elvonuljunk a Bakonyba egy pár napra egy picike, cserépkályhás vadászházba az erdő közepén, csak mi hárman.

őt Szentendrén vettem a karácsony múzeumban, fából van és annyira tetszik!

2020. november 24., kedd

a few hours off

Tegnap voltam fodrásznál, pénteken felhívtam a szalont és hétfőre kaptam időpontot, szóval nem pörög a biznisz. Azonnal felhívtam Barni anyukáját, de kiderült, hogy pont dolgoznia kell, úgyhogy végül a nagypapa vállalta Danit, Barni felvitte hozzá, és onnan dolgozott, míg a nagypapa terelgette az unokáját. Örültem, hogy így hárman tudtak bandázni kicsit. 

Ezer éve nem jártam a belvárosban, igazából sehova sem járok, nem is tudtam például, hogy felújítják a Nyugatit (nem pár éve is felújították, mikor Kelenföldre mentek a vonatok a Nyugati helyett?). Meg hát mennyire furcsa, hogy háztól házig maszkban kell lenni, mint valami Black Mirror részben, még a hajam is úgy mosta/vágta Gergő, hogy közben rajtam volt. Rábíztam magam teljesen, mondjuk nagy meglepetés nem ért, jó rövid lett, pedig pont nagyon nem szerettem megint, sehogy nem állt, jó érzés, hogy újra friss és formás. Igazából az lenne az ideális, akkor maradna mindig szép, ha másfél havonta levágatnám. Egyébként mintha a hajhullás is alábbhagyott volna az utóbbi pár napban, nagyon remélem, hogy ennyi volt. 

Hazafelé nem siettem, azt mondták a fiúk, hogy érezzem jól magam, majd szólnak, ha baj van, úgyhogy kicsit nézegettem a kirakatokat az Andrássy úton, sétáltam egy nagyot, meg vettem husit a bolognai spagettihez, amit vacsira terveztem. 

Iszonyúan jó volt kicsit kimozdulni, sajnos nagyon be van szűkülve a kis világom, nyilván így a vírus idején úgy van jól, hogy szinte sehova sem járok, de ez nem feltétlenül vigasztal. Vettem a Három Macskában kovászos kenyeret meg kakaós csigát - imádom azt a helyet a neve meg a dizájnja miatt, de az vajon fura, hogy nekem sem a kenyér, sem a csiga nem ízlett? A kenyeret ma vágtam fel, de mintha egy hetes lett volna kb, olyan kemény volt. 

Pár perccel előbb értem haza, mint a srácok, kivettem Barni kezéből a kis Pockomat és jóóól megszeretgettem, már nagyon hiányzott. 

nem akarok beleszólni

Azt hiszem, nekem az a legnehezebb az anyuka-szerepben, hogy lehetetlenség mindenkinek megfelelni. Itt már tényleg annyira nehezen írok le bármit (meg egyébként IRL is iszonyúan meggondolom, hogy kinek mit mondok), mert ha elmesélem, hogy alszik, nem fáj a hasa, akkor dicsekszem és nagy az arcom, ha meg elmondom, hogy ma pont nem aludt jól, most épp valami nehéz, akkor panaszkodom, pedig amúgy nekem milyen könnyű, ha tápszert vagy cumit adok a gyereknek, és megpróbálom kicsit beleilleszteni a mi életünkbe, pl elviszem magunkkal ide-oda, akkor szar és önző anya vagyok, ha elmesélem, hogy nekem ezzel a gyerekkel csodás, és tök szépen elvagyunk, és _nekem_ ez vele nem nehéz, akkor nemes egyszerűséggel hazudok - vagy értitek, BÁRMI újság van, előre hallja az ember a véleményeket. Igazából nem értem, miért foglalkozom bárkivel, miért akarok mindenkinek megfelelni, miért hagyom, hogy ráüljön az itteni mondandómra, de hát ez van, a 80-as évek gyermeke vagyok, anyukám úgy nevelt, hogy jó kislány legyek. Pedig hát tényleg, f@sznak se kell, hogy mindenki szeressen (pardon my French, de tényleg).

Mindenesetre abban, hogy tudjak nevetni ezen az egészen, a többi anyukán, de főleg magamon, nagyon sokat segít ez a három csaj, köszönöm nekik, hogy vannak. 💜

2020. november 21., szombat

6 pack

A cég, akiknek Barni dolgozik, ellátja őket kajával, nagyon magas minőségben és (ha épp nincs világvírus) aránylag fenntartható módon egy külsős catering cégen keresztül, valamint mikor vidékre utaznak, csodás éttermekbe is járnak (gyanakszom, hogy a kajálás fontosabb ilyenkor, mint maga a munkavégzés, nem viccelek). Mindig irigykedem, milyen finom dolgokat esznek a cég kontójára. Most viszont a vírushelyzet miatt nincs olyan lehetőség, hogy étterembe menjenek vagy a catering cég leültesse és megetesse őket (sőt, most az irodában nincs közös hűtő/mikrohullámű sütő), így minden nap mindenki saját, külön kajapakkot kap egy szatyor kajával, reggelivel, salival, főétellel, gyümölccsalival, smoothie-val, csokival, nasival - a minőség továbbra is elképesztően magas, kb olyan dolgok vannak benne, amiket én magam is csomagolnék Barninak, ha én csomagolnék neki egész napra amikor úton van és el akarnám kényeztetni. 

Barni ennek a mennyiségnek a töredékét eszi meg, általában betol egy szendvicset, a sütit, a főétel felét mondjuk, esetleg egy csokit, a többit hazahozza. Ráadásul, mivel az utakat ő szervezi és szokott maradni nála a végén egy csomó minden, van, hogy plusz egyet elhoz, úgyhogy a héten nem kellett főznöm, és nagyon elégedett voltam, ettem például ananászt, serrano sonkát, nagyon finom, friss salátákat, joghurtokat gyümölccsel és granolával, sok-sok pirított magot stb. Viszont ami elkeserítő, hogy ezek mind-mind külön műanyag dobozokba voltak csomagolva, ami azt jelenti, hogy egy hét alatt valami elképesztő mennyiségű műanyag dobozt elpazaroltak ránk és a munkatársaira. 

Ez az egyik ok, ami miatt már nem rendelek kaját itthonra (illetve ritkán szoktunk pizzát), mert sírni tudnék az elpazarolt csomagolóanyag mennyiségén. Ezeket én amúgy elmosogatom, megszárítom és vagy használom én (például a picikékbe rakom a kiskölyök apró kis sütőtök-alma-adagjait), vagy elviszem anyukámnak, aki lefagyaszt bennük dolgokat meg csomagol nekünk kaját. Azon gondolkodtam ennek kapcsán, hogy gyanítom, hogy a vírushelyzet miatt a csomagolásmentesség egy csomószor nagyon durván megy a kukába.

Én viszont megszabadítottam az élelmiszereinket a molyoktól (jelentem, a molyok kedvenc étele a vegeta (wtf), egy csomó mindent kidobtam, úgy voltam vele, hogy ne múljon 1-1 csomag prézlin vagy liszten, hogy velünk lakik-e a molycsalád. Ja, és főztem (már újonnan vásárolt lencséből) lencsefőzeléket sütőzacskóban sült oldalassal, uh, nagyon jó lett, nem is értem, miért csak szilveszterkor főzök lencsét.

2020. november 20., péntek

csak egészség legyen (meg térerő)

2 napja nagyon nyűgösen keltem, mondtam is a bátyámnak telefonon, hogy nem emlékszem, mikor volt utoljára olyan, hogy nem azzal kezdtem a napot, hogy elraktam az ágyat meg összekaptam a lakást, most meg már dél van, én pedig pizsamában, a kupi közepén fekszem a babával a kanapén. Aztán rájöttem, ahogy elkezdett bekúszni az izületeimbe az a tipikus, influenza-kezdeti fájdalom, hogy nem csak nyűgös vagyok, hanem beteg is. Estére már egészen rosszul éreztem magam, alig vártam, hogy Barni hazaérjen, megfürdessük a gyereket és aludhassak. Közben már azon gondolkodtam, hogy ha elkaptam a vírust, hogy fogom ellátni a babát, vajon kórházba kerülök-e, és hogy Barni hogyan fogja nélkülem felnevelni a kisfiunkat. Aztán lefeküdtem aludni, kb egy pózban, 10 méter mélyen végigaludtam az éjszakát, reggel még gyanakodva figyelgettem magam, de mikor Barni hívott (ő korábban kel és indul dolgozni, mint mi) már vidáman mondtam neki, hogy jól vagyok. És tényleg, azóta semmi, gondolom, valami átszaladt rajtam, eléggé örülök. 

Úgyhogy továbbra is az a legnagyobb problémám, hogy kb 2 hete nagyon hullik a hajam. Tudtam, mondták, hogy kb 3 hónappal a szülés után nagyon elkezd hullani a nők haja, de Dani már 5 hónapos, így a lelkem mélyén reménykedtem benne, hogy én kimaradok a jóból és nekem majd nem fog. Az egész lakás tele van a hajammal, borzalmas, egyáltalán nem csodálkozom, hogy van, aki ilyenkor nemes egyszerűséggel rövidre vágatja a frizuráját, én is nagyon utálom ezt most. Egyébként egyszer régen a fodrászomnak mondtam, hogy hullik a hajam, ő pedig megvonta a vállát, hogy ősz van, ősszel mindenkinek hullik. Hát nem tudom, lehet, hogy ez nekem most dupla hullás akkor, az őszi, meg a szülés utáni. 

2020. november 17., kedd

jin és jang

A nap jó híre az, hogy van új Kruder&Dorfmeister album, az 1995, és fent van a Spotify-on. 

A rossz az, hogy kinyitottam a konyhaszekrényt, ahol minden tartós elemózsiát tartok, és kirepült belőle két molylepke. Sírok. 

2020. november 15., vasárnap

Apa

Barni elképesztő érzékkel bánik Danival. Ő egyébként az a típus, aki társaságban szemlélődő, csendes, viszont ha velem van, rengeteget beszél és iszonyúan szórakoztató és vicces. Ő nagyon vágyott gyerekre, és tudtam, hogy nem maradok egyedül a gyerek körüli teendőkkel, de az, hogy ha itthon van, megfürdeti, átpelenkázza vagy elviszi sétálni, sokkal kevésbé nyűgöz le, mint az, hogy hogyan tudja szórakoztatni a gyereket. Ő nem az a típus, aki gügyög a babáknak, hanem teljes természetességgel mesél neki sztorikat mindenféléről a legviccesebb stílusban, hogy mi hogyan ismerkedtünk meg, hogy mi az a foci és hogyan fognak majd együtt meccsre járni, hogy hogyan kell bánni a lányokkal, de legfőképpen anyuval, hogy mi fog történni holnap, szinkronizálja Dani imádott plüss jegesmedvéjét, aki orosz akcentussal beszél, rappel neki Dani életéről... Néha pedig halkan beszél neki, és olyankor tudom, hogy nagyon szép dolgokat mod neki rólam. Imádom hallgatni, és nálam már csak a Miniatűr szereti jobban. 

Biztos vagyok benne, hogy rengeteget számít ez az időszak abban, hogy mennyire szoros viszony alakul ki köztük. Kicsit vérzik a szívem, mert nem sokkal a születésem után apa kiment dolgozni Indonéziába, így nekünk ez a korai időszak teljesen kimaradt, és amikor nem sokkal az első születésnapom után családostul utána mentünk, apa számomra tulajdonképpen egy idegen bácsi volt. És nem tudom, hogy ez volt-e az oka, de nekünk sokáig nem volt valami jó a viszonyunk, én nem bírtam közel engedni őt magamhoz, tinédzserként sokszor voltam gonosz, tiszteletlen, ellenséges vele. Már bőven felnőtt voltam, mikor ez helyre került bennem, és a mélypontjaim, amikor teljes mellszélességgel mellettem állt, döbbentettek rá, hogy nincsen nála önzetlenebb ember, és apa bármit, tényleg, bármit megtenne értem. Azóta nagyon jó a viszonyunk, de sajnálom azt a sok elpazarolt évet. 

2020. november 12., csütörtök

thingz I like

Elmentem lezuhanyozni, és mire kijöttem, a Micimaci elaludt tökegyedül (ilyet nem szokott csinálni) (na jó, persze közben már este van), és Barni sincsen itthon, úgyhogy gyorsan blogolok! Elmesélem, miket szeretek mostanában, jó? 

  • Anyának születésnapja volt, és hazamentünk kicsit megnézni őket, vittünk neki egy üveg Bailey'st. Anya úgy csomagolt nekünk cuccokat, hogy nem is láttam, miket rakott bele, csak itthon néztem meg, volt benne természetesen 10 db tojás, mert Budapesten azt ugye nem lehet kapni, alma, paradicsom, meg egy üveg friss birsalmalekvár. Most nem olyan szilárdra főzte, sajt-szerűre, ahogy szokta, hanem normál, kanalazható lekvár állaga van, és annyira finom, hogy minden reggel ezt reggelizzük azóta vajas kiflin, valami elképesztő finom. Olyan érdekes gyümülcs ez egyébként, hogy magában nem is nagyon lehet enni, de mindenfélének elkészítve (husi mellé is elkészítette anya múltkor) nagyon illatos-zamatos. Engem egyáltalán nem hoz lázba a lekvárfőzés, egyelőre örülök, hogy a nagymamák megfőzik nekünk, de ki tudja, lehet, hogy az anyaság a lekvárfőző géneket is aktivizálja majd bennem. 


  • Eléggé elszomorodtak a növényeink, őket levittem anyunak, hogy szeretgesse meg őket, ami meg bírja az iramot, azt behoztam, és gondozgatom én. Szerintem ki kellene cserélni a földjüket, meg nagyobb cserépbe rakni őket, de egyelőre nem érzem ehhez magamban a csít. Nekünk nincsen függönyünk, mert Barni nem hisz benne, mivel emeleti lakás és egy parkkal szemben lakunk, legfeljebb a mókusok látnak be, és így jó sok fény beáramlik a nagy ablakokon. A múltkor elmentünk egy kertészetbe, és összeválogattam egy csomó kinti növényt, egy alapos terasztakarítás-pimpelés után kiraktam őket az ablakpárkányra, és csodaszépen, színesen keretezik az ablakot, egész más így kinézni az ablakon. 

  • Sokszor reklámoztam már a magyar non+ márkát, nagyon szeretem őket, letisztult, kényelmes darabok, amiket tőlük vettem. Azóta rátaláltam az Art On Me márkára, akik kicsit hasonló lezser stílust tolnak, és minden ruhájukban van egy pici csavar, plusz szerintem talán kicsit jobb minőségűek az anyagok, amikkel dolgoznak:













Szinte az összes ruhájukat ide tudnám másolni, nézegessétek meg a webshopjukat, ha kíváncsiak vagytok rájuk (és most épp van 20% kedvezmény náluk), én bármit elfogadnék innen.

Na és Barni egy ideje mondogatja, hogy szeretne meglepni valamivel, válasszak magamnak egy non+-t, de helyette végül egy AOM nadrágot vettem, méghozzá ezt, és imádom, iszonyúan vagány, nagyon szuper anyag, szerintem ez egy örök darab lesz. Most fekete harisnyát szoktam alá venni és egy sötét színű, bőr tornacipőt. 





Nagyon tetszenek a modelljeik is, egyáltalán nem látom őket 'modellnek', szerintem ők nagyon szép, vagány, teljesen hétköznapi lányok. 

2020. november 10., kedd

staying home means christmas songs

Bennem furcsa módon megkönnyebbülést hozott az, hogy újra bezár az ország. Nyilván látom a hátrányait, és tudom, hogy milyen nehéz lesz ez egy csomó mindenkinek, és hogy milyen jó dolgunk van, hogy nem az egészségügyben dolgozunk, és tudom, hogy elképesztően szerencsés vagyok, hogy most szültem, és nem kell tanítanom ebben pokoli helyzetben. A mi sulink is 6 osztályos, és mivel a kicsiknek továbbra is be kell járniuk, a kollégáim ugyanúgy bemennek a suliba, a kicsiknek IRL tartanak órákat, és a többi, online órát is az iskolából vezénylik le. Értitek, még annyi könnyebbség sincs, hogy legalább otthon maradhassanak, és pizsiben, a kanapéról taníthassanak/készülhessenek/javíthassanak. 

Rejtély, hogy Barni munkájában mit hoz a jövő, simán van esély rá, hogy megint leállás lesz. De igazából már annak is nagyon örülünk, hgy augusztus óta újra dolgozott, és így kicsit megint fel tudtuk magunkat szívni - simán volt rá esély, hogy idén már nem tud a szakmájában dolgozni. Most is dolgozik még kicsit, heti néhány napot, de elég lazán, és ez így tökéletes. Én nem bánom, hogy nem nagyon mehetünk sehova, jó lenne, ha mehetnénk, de engem most maximálisan kielégít, hogy itt van nekünk a kis Miniatűr a sármos kis félmosolyával meg a cuki hangjával, és hogy hárman bandázhatunk egész nap.

Most, hogy voltak ezek a gyönyörű, napsütéses őszi napok, egy csomót kirándultunk. Hétvégén voltunk például a hűvösvölgyi Nagyréten, nekem meglepő volt, hogy hogy bír egy kirándulóhelyen ennyi ember (és kutya) lenni egyszerre - mondjuk igaz, Királyrét és Törökmező, gyerekkorom két fix kirándulóhelye is képes ilyesmire. Igény mutatkozott, ezért megetettem Danit a dzsekimen ülve, a Nagyrét közepén, hát esküszöm, az összes kutya odajött megnézni, hogy mit csinálok. Nem tudom, csak én vagyok-e ekkora hippi, vagy csak nem szúrom ki őket, de nem nagyon szoktam mást ilyen helyzetben látni. Mondjuk egy másik barátnőmtől is pont ugyanezt hallottam, hogy mindig csak ő szoptat mindenhol. 


Barni itthon volt délután, dolgozott a kanapén ülve, mellette a baba rágicsálta a kis játékait, én meg meggyújtottam néhány mécsest, elindítottam a John Legend-féle karácsonyi albumot, és sütöttem egy adag csokis, fahéjas, kardamomos banánkenyeret. Aztán Barni egy fontos telefon miatt megkért, hogy kapcsoljam ki kicsit a zenét, de megkönyörültem rajta, és már nem kapcsoltam vissza. Szegény, nem érti, hogy bírok már november elejétől pörögni ezen a hangulaton. Megjegyzem, az előző barátnője olyan hamar szokta felállítani a fájukat, hogy karácsonyra le is hullott róla az összes tűlevél - szegény, meg van velünk áldva. 

a védőnéni

Azt nem is meséltem, hogy a védőnőnket, akit (talán emlékeztek) beköptem a felettesénél, mert többször is elkésett vagy nem jelent meg a megbeszélt találkozóinkon, azóta mindketten imádjuk. Az első alkalommal, mikor jött hozzánk, már a balhé után, Barni fel volt húzva, hogy majd jól beolvas neki, vagy legalábbis tesz valami megjegyzést (én nyilván tudtam, hogy nem fog, mert túlságosan jólnevelt és udvarias az ilyesmihez), aztán miután becsukta mögötte az ajtót, közölte, hogy ő nagyon akart rá haragudni, de ez a néni NAGYON cuki! És tényleg az, én is nagyon megszerettem, iszonyúan kedves, támogató és pozitív, bármikor hívhatom és nagyon segítőkész, nekem rengeteget segített lelkileg is. Kifejezetten szeretem, mikor találkozunk, mindig nagyon jó érzéssel jövök el tőle (nem úgy, mint a gyerekorvostól). Azt is szeretem benne, hogy sosem elvakult, hanem (a kora ellenére) tök nyitott mindenben, maximálisan azon van, hogy csináljam úgy, ahogy nekem jó, sokszor megerősít pozitívan, de közben vezetget azokban a dolgokban, amik homályosak, vagy épp fogalmam sincs róluk, és mindig megbeszéli velem, hogy mire számíthatok a közeljövőben, és akkor mi a teendő. Azt megtanultam, hogy aznap reggel rá kell írni, hogy kedves védőnéni, ma ekkor és ekkor jövök/várom, és akkor visszaír, hogy jaja. Így utólag már bűntudatom van, hogy felnyomtam őt, haha. 

2020. november 4., szerda

IDK

...szóval ilyen hangulatban telnek a napok, nem cserélnék most senkivel. Dani tegnap volt épp 4 hónapos, és ahogy mindenki mondta, már nem csak alszik és eszik, hanem kinyílt teljesen, minden érdekli és végtelenül aranyos kis társaság. Továbbra is nagyon jól alszik, amiért iszonyúan hálásak vagyunk neki. Nagyon határozottan tudja, mit akar, viszont hála az égnek, mostmár tök jól értem, mit szeretne. Bizonyos szempontból sokkal könnyebb most, viszont fárasztóbb, mert sokkal aktívabbak így a napok. 

Voltunk tegnap megint oltáson, és már egyszer írtam egy posztot, amiben a gyerekorvosunkra panaszkodtam, de nem raktam ki, mert nem szívesen kritizálok bárkit itt. De most megint olyan rossz élmény volt ott lenni, hogy muszáj leírnom. Szakmailag nincsen vele gondom, mert nyilvánvalóan tök jól ért a babákhoz, szereti őket és vérprofi, mindenre emlékszik, ellát minden infóval, recepttel, kapunk következő időpontot, amiről előző nap küld emlékeztetőt. Viszont azt nehezen viselem, hogy annyit beszél, és annyi infót tol folyamatosan, hogy szinte követni sem tudom, első gyerekesként tök nehéz leszűrnöm a lényegi információkat (pl hogy a 10 receptből mit/mi esetén kell kiváltani/adagolni stb), főleg, hogy én sokszor a babával vagyok közben elfoglalva, ráadásul kb esélyem sincs szóhoz jutni, mert már a kérdés felénél közbevág. Olyan érzés, mintha nem az lenne neki fontos, hogy _nekem_ segítsen, odafigyeljen rám, hanem csak ledarálja az adott infohalmazt, oszt' jól van. Ha rajta múlna, a világ összes cseppjét beadnánk/a világ összes kenőcsét rákennénk a gyerekre egyszerre, meg simán kiváltat velem dolgokat 'just in case', én viszont kicsit igyekszem felülbírálni a lelkesedését, a védőnő meg a gyógyszerész szoktak segíteni ebben. Én szívesebben járnék egy sokkal nyugodtabb, nem ilyen szélvész-szerű, kevésbé nyomasztó, esetleg fiatalabb gyerekorvoshoz, aki kicsit jobban odafigyel rám is, és akinek a bármilyen kérdésemre nem az a válasza, hogy olvassam el a honlapon. Egyszerűen rossz érzéssel járok oda, stresszesen érkezem, és rossz érzéssel, zsibongó fejjel jövök el, miközben biztos vagyok benne, hogy valamit elfelejtek, elrontok stb. De mindezeken túl tudnám tenni magam, ha a Doktornő nem alázná szénné előttem az amúgy szuperügyes, jófej asszisztensét valami neki nem tetsző dolog miatt. Szerintem ha valamit hibázott (túl sűrűn foglalta be a pácienseket), akkor azt négyszemközt el lehet neki mondani, de hogy ott előttem újra és újra a semmiből előhozni ezt, és alázós stílusban basztatni vele az asszisztensnőt, aki már nem néz fel, mert szerintem majdnem sír, az nagyon gáz. 

Barni szerint jelentkezzünk át máshova, hogy olyan orvoshoz járhassunk, akit szeretünk. Szerintetek lehet/érdemes gyerekorvost váltani ilyesmi miatt, vagy ez csipcsup butaság? Mire lehet ilyenkor hivatkozni?


too cute

Az, hogy Barni itthon van, mikor ébredünk, délután normál időben hazajön, van, hogy tudunk délutáni programot szervezni, és este nem alszik el 8-kor, sőt, vannak napok, mikor egész nap velünk lehet, olyan érzés, mintha karácsony lenne, vagy mintha valami hatalmas, csodálatos ajándékot kaptam volna. A múlt héten egyik nap Pilláéknál ebédeltem a miniatűrrel, Zseni rendelt nekünk szusit, aztán hazafelé fölvettem Barnit és elmentünk az okmányirodába személyit csináltatni a babának. Annyira jó volt így hármasban császkálni napközben az őszi, kicsit esős városban. Mondta a néni, hogy akkor csináljunk fotót a gyerekről, aki épp az igazak álmát aludta, felvettem, felébredt, majd hárman próbáltuk rávenni a frissen ébredt babát, hogy oda nézzen, ahova kell. Azt is mondták, hogy kiírta a program, hogy olyan nagy a feje, hogy nem fér el a képen, de aztán gyilkos tekintetünkre a hölgy gyors mentegetőzésbe kezdett, hogy ja, nem, nagyon aranyos, nézd, Marika, milyen aranyos!

Mostanában az a kedvencünk, hogy ha a karomban van Dani, és szól valami jó zene, akkor ugrabugrálva táncolok vele, amibe Barni is be szokott szállni, és a gyerek ezt imádja. Nagyon érdekes egyébként, hogy a baba milyen felszabadultságot hoz elő belőlem, lehet, hogy fura, de Barni akkor hallott először élőben énekelni, amikor már megvolt Dani, még terhesen is csak akkor énekeltem a hasamnak, amikor kettesben voltunk. Azóta viszont rengeteget énekelek, tojok rá, hogy ki hallja még, és a nap bármely pillanatában képes vagyok táncra perdülni. 

És amikor sétáltunk vissza a kocsihoz az okmányirodából, megálltunk a Budai Pékségnél, Barni beugrott citromos-vaníliás croissant-t venni, én meg közben kint vártam a nagyon jókedvű, bárány-bundás babával a karomban, kicsit szemergett az eső, én pedig elkezdtem táncolni vele, hogy megnevettessem, és egy idő után azt vettem észre, hogy körülöttünk mindenki nevet és mosolyog ránk.

2020. október 24., szombat

pásztortarhonya

Csütörtök délután (kispéntek) már nagyon rá voltam izgulva a péntekre, így gondoltam, ráhangolódásképp főzök valamit, úgyis vártuk Barni unokatesóját, gondoltam, főzök valamit a srácoknak. Nem akartam semmi bonyorultat, meg vásárolni se nagyon akartam, meg hát Dani mellett nem tudok 5 fogásos menüket varázsolni, találni kellett valami olyat, amit össze tudok dobni aránylag gyorsan, az otthon található hozzávalókból.

Az exférjem anyukájától kaptam egyszer egy receptet, amivel nála találkoztam, a fia imádta, és nekem is ízlett. Nagyon cuki volt, mert úgy küldte át e-mailben a receptet, hogy pontosan kiméregette a mennyiségeket nekem, pedig ő csak érzésre szokta megfőzni. Ez a kaja a paprikás krumpli szegedi változata, fura mód tarhonya is van benne, szupergyors és nagyon finom. Azóta már tudom, hogy egy csomó helyen ismert étel, és úgy nevezik, hogy pásztortarhonya. Nagyon egyszerű, kiadós, roppanós héjú, friss kenyérrel isteni étel, amit az is bizonyít, hogy a srácok is kétszer szedtek csütörtök este. Itt van a street kitchen-ös recept, és itt lent az enyém, ami szerintem sokkal egyszerűbb. Nagyon szeretem ezt a receptet, az egyetlen örökségem az exem anyukájától, legyen közkincs (kieg.: én a kolbász fele helyett virslit teszek bele, és szaftosabban szeretem, ezért több vizet és paradicsomot teszek bele). 

Hozzávalók:

1 db közepes vöröshagyma  (felkockázva )
1 gerezd fokhagyma   (kés lapjával összenyomva és apróra vágva)
1 db zöldpaprika       (apróra vágva)
1 db kisebb paradicsom  (kockára vágva)
2 db közepes krumpli   ( szép kis kockákra vágva )
1 szál száraz füstölt kolbász , lehet csípős is    (felkarikázva)
tarhonya, delikát, pirospaprika,  esetleg kevés piros arany
ízesítésnek ( ezeket ne felejtsetek el vinni ! )

3 ek.olajon elkezdtem megpirítani a hagymát, fokhagymát. Hozzáraktam a
felszeletelt zöldpaprikát és a kolbász karikákat, kicsit még
pirítottam, hogy a kolbász is süljön.
Beleraktam a krumplit és a paradicsomot, rászórtam fél, lapos
ek.delikátot és még pár percig pirítottam. A tűzről levettem a lábost,
rászórtam 1 ek. őrölt paprikát, jól elkevertem,hogy a paprika oldódjon
fel az olajban, így nagyon szép színe lesz.
Ráöntöttem 3 bögre  hideg vizet.
Eddig 15 perc volt :)  ettől kezdve nincs más dolog, szép lassan
forralni amig a krumpli meg nem fő, kb.20 perc. (közben lehet netezni)
Végül beleöntöttem szűk fél bögre tarhonyát és még 15 percig főztem
amig a tészta is megpuhult.Párszor megkavartam.

Porcellino

Úgy vártam a tegnapi napot, mint a karácsonyt, ezer éve az első olyan nap volt, mikor Barni nem dolgozott, és egy kicsit lazább időszak indult vele. Én a babával mindig korán ébredek, de Barni van, hogy még előbb. Legtöbbször mindketten magunktól fent vagyunk, akkor is, ha hétvége van, és szeretjük is, hogy jó hosszúak így a szabadnapok. Tök jó ez így, milyen pokoli lenne, ha egyikünk kukorékolna, a másik pedig durmolna sokáig. Fél 8 körül kitelepültünk a kanapéra, reggeliztünk, Barni visszaaludt még egy órát, szegény, nem tudom, mennyi idő lesz, míg kipiheni a mögötte álló időszakot. El akarom őt küldeni egy menedzserszűrésre, tudjátok, amikor jól kivizsgálják az embert, mert aggódom, hogy egy-egy ilyen durva, stresszes, minimál-alvásos időszak mennyire viselheti meg a szervezetet. 

Foglalásunk volt a Porcellinoba 1-re, még előző nap találtuk ki, mindketten nagyon szeretjük a hely hangulatát is, meg persze a főztjüket (illetve biztosan minden finom, de én mindig tengergyümölcseis spagettit eszem, meg mellé egy pohár ház bora sav blanc-t). Úgy volt, hogy addig lerakjuk Danit a nagyszülőknél, és persze nem sok programjuk szokott lenni, szinte bármikor jó nekik, de most pont volt egy ebédmeghívásuk a barátaikhoz. Én bevallom, eléggé elkeseredtem, mert nagyon szerettem volna elmenni úgy ebédelni, hogy közben nem kell izgulnom, hogy mikor ébred, sír-e, kell-e szoptatnom, miközben eszem. Barni viszont halál nyugodt volt, hogy úgy hiányzunk neki mindig, vigyük el Danit is, már majdnem 4 hónapos, bízzunk benne, jó lesz hárman, kis családként, megoldjuk. Előtte kicsit autókáztunk a hegyen, Dani szépen bealudt, már kihozták a kaját, mikor felébredt. Én iszonyúan izgultam, hogy most mi lesz, de tök nyugodtan, jókedvűen kivárta, míg megesszük, csak akkor kezdett el reklamálni, aztán Barni ölében nézelődött, míg én megittam a kávém. Utólag annyira jó érzés volt, hogy elvittük, hogy ő is ült velünk az asztalnál a hordozójában, mint a nagyok. Nagyon-nagyon jó hangulatban autóztunk haza, én megkönnyebbültem, hogy tudunk ilyeneket csinálni, meg persze jól is éreztem magam. Közben beugrottunk sütiért a Dolcissimába, otthon pedig végtelen sziesztába, sorozatnézésbe és babázásba fogtunk. 

Már ez az egy, hármasban töltött nap is annyira feltöltött, mintha nem is tudom, mit csináltunk volna.

2020. október 21., szerda

mert nélküled borongós ősz van és nincs többé nyár

Barni ma dolgozik utoljára, illetve lesz még néhány napnyi levezetése a munkájának, de ennek a folyamatos, napi tizenX munkaórás, hétvége-mentes őrületnek vége lesz. Lesz 1-2 hetünk együtt nyugiban, utána meg, ha dolgozik is majd, az sokkal lazább lesz. Sajnos kezdtem már egyedülálló anyukának érezni magam, ami nyilván túlzás, mert közben meg ott a tudat, hogy ott van ő nekünk, de mégis. Beszélünk napközben telefonon sokat, de egy idő után már nem nagyon tudunk újat mondani, én max annyit, hogy milyen cuki a baba, aludt, sétáltunk, ebédeltem, ő meg ugye hogy dolgozik és hogy hiányzunk neki. Este későn jön, szinte azonnal elalszik a kanapén, ami nem csoda, mert 3-kor, 4-kor kel. Jól elvagyunk egyébként Danival, nagyon jól viselkedik, jövünk-megyünk, heti háromszor fixen megy 2 órára a Nagyihoz, tegnap itt volt Gabesz barátnőm Metró kutyával, hétfőn (asszem) délután meg voltunk a belvárosban, de mégis kicsit olyan érzés, mintha mindig várnék valamire. Hogy visszakapjam a komplett kis családomat, a társam, a gyerekem apukáját. Persze, ne panaszkodjak, most legalább van munkája, nem úgy, mint márciustól augusztusig. Csak kicsit nagy a kontraszt.


2020. október 19., hétfő

BB

Ezzel a BB krémmel már régóta szemezek, Juc blogger is használta és Annalight is ajánlotta pár hete. PUPA cosmetics, 4000Ft, BB krém és ránctalanító, anti aging, fényvédős és kutyafüle  is egyben. Két árnyalat van, a sötétebb az iszonyúan sötét, a világosabb, 'nude' verzió viszont gyanítom, hogy sok mindenkinek jó. 


Szerintem jobban fed, mint a BB krémek általában. Amikor frissen felrakom, inkább olyan, mint egy alapozó, de utána, napközben, pirosítóval nagyon jó vele tükörbe nézni, szép természetes hatása van. Hátránya, hogy illatos, bár én csak akkor érzem, amikor felrakom, meg eléggé fog, pl a maszkomat összekente, szóval fehér garbós napon pl. nem ajánlom. Ha visztek kicsi tégelyt, a pupás lányok szívesen adnak mintát, így ki tudjátok próbálni, ha nem szeretnétek zsákbamacskát. Nekem nagyon bejön. 


Nagyon megszerettem ezt a Nuxe mézes arckrémet is, kb 6000 forint, rég voltam már ilyen elégedett arckrémmel. Kijött egyébként a Nuxe egy hasonló, de jobb, BIO vonallal, kipróbáltam, és az még jobbnak tűnik, de az éjszakai krém 13 ezer forint. Úgyhogy olyat nem veszek. 

A két üvegcse pedig legjobb barátaim: Geek&Gorgeous hylauron savas szérum, a kicsi pedig C vitaminos szérum, szintén tőlük. 

Ajánljatok jó BB krémeket ti is, légyszi!

2020. október 18., vasárnap

does your heart bleed like mine?

Pénteken persze nem mozdultam meg végül. Pedig annyira elhatároztam magam, még azt is kitaláltam, hogy belefér, hogy egy darabig heti kétszer személyi edzőhöz menjek, de persze nem merek a vírus miatt. Uszpdába szintén nem merek elmenni, itthon nincs hely egyáltalán, futni meg nem esik jól még, de majd próbálkozom talán mégis kocogással, meg minimális itthoni gyúrással, ha nincs más. 

Ezért vagyok a legdühösebb a pandémiára egyébként, mert teljesen elvette tőlem a mozgást. Az elmúlt néhány évben a mindennapjaim része lett edzőterembe járni, nekem tökéletesen bevált, soha nem éreztem annyira jól magam a bőrömben, annyira fittnek, erősnek és csinosnak, mint 1-2-3 évvel azután, hogy Phoebe-vel rátaláltunk az edzőteremre meg az edzőlányra. A terhességem alatt viszont, mikor végre nem voltam egyfolytában fáradt/aluszékony, már nem lehetett ilyen helyekre járni. Na mindegy, majd csak lesz valami. 

Pénteken ehelyett végül az lett, hogy leraktam a babát Barni anyukájánál, leparkoltam az autót a Pasaréti téren, majd 10 méter múlva belefutottam Barni legjobb barátjának a feleségébe és a két éves kislányukba, és végül együtt ebédeltünk a Fruccolában, illetve én csak egy kávét ittam, míg ők ettek. Ez a lány iszonyúan jó fej, olyan csodálatosan szervezi maguk körül a társasági életet, hogy nem is értem, hogyan van ehhez ennyi energiája. Ők eléggé hippik, a baráti körük is jócskán az, és egészen komoly bulikat hosztolnak rendszeresen, babákkal, gyerekekkel, rengeteg kajával, sütögetéssel, zenével. Annyi jó arc embert megismertem már rajtuk keresztül, amennyi barátom nekem nincs is. A férje meg egy tündér, imádom mindkettőt, Barninak nagyon sok jó barátja van, de ezt a fiút szeretem a legjobban. Ez a lány mindig nyomul egyébként, hogy bandázzunk, élvezzük ki, hogy kicsi gyerekeink vannak, nem kell dolgoznunk és csinálhatunk mindenfélét napközben is, és amúgy tökéletesen igaza van. 

country girl in the city

Szombat reggel hazamentünk Vácra Danival. Barni megint dolgozott, az esőben-hidegben nem akartam itthon ülni a kisfiúval, meg nagyon szeretném, ha anyuék jó sokat látnának minket. Reggel fél 7 körül, mikor megreggelizett a baba, nem aludtunk vissza, ahogy szoktunk, hanem lezuhanyoztam, hajat mostam, reggeliztem én is, még egyszer megetettem őt, majd autóba ültünk. Én nagyon sokszor gondolom azt, hogy nincs igazából szükségem a kis Suzukira, mert nagyon keveset használom, és abszolút el tudom képzelni, hogy arra, amire az én életemben szerepe van, teljesen elég lenne időnként közösségi autóba ülni, és azt hiszem, hogy (Budapesten főleg) ez a jövő. Hazavittem egy csomó dolgot, amire nincsen most itt szükségünk, például a terhespárnámat, a terhescuccaimat (remélem, lesz még rájuk szükségem egyszer), meg pár meleg időre való cuccot, amiket még indiánnyár esetére itt tartottam, de már nem hiszem, hogy kelleni fognak, meg hazavittem néhány elkeseredett növényt, hogy anya leheljen életet beléjük. 

Nagyon jó volt kicsit otthon, igazából anya és apa is csinálta a dolgát, csak mi közben sündörögtük kicsit körülöttük, én meg kutyáztam. Apu kicserélt egy kiégett izzót az autómban, meg fullos szolgáltatásként le is mosta a kocsit. Anya meg sütött birsalmás husit petrezselymes krumplival - imádom a gyümölcsöket, az édes szószokat a hús mellé, szerintem nincsen finomabb ennél, én is szoktam almát párolni a csirke mellé (hagymával, fokhagymával, mézzel), mindig nagy sikere van. Most nem találkoztam barátokkal, sőt, a Lujzában sem voltunk, ami miatt volt is némi hiányérzetem. Fél 5 körül indultunk vissza, és tudtam, hogy Barnival kb egyszerre érünk haza, de nagyon meglepődtem, amikor a Megyeri híd előtt egyszer csak megelőzött az autója - tök véletlenül összeakadtunk, ahogy vidékről jött haza ő is, egy lámpánál még egymás mellé is kerültünk, vicces volt így telefonálni.

2020. október 16., péntek

pretty stuff

Amikor Svájcban éltem, a felettünk lakó néni egyszer mesélte, hogy az ajtónk miatt jár lépcsőn, és nem lifttel lefelé, mert mindig cserélgettem az ajtódíszeket, és alig várta, hogy milyen lesz a következő. Rengeteg textilből, filcből készült, akasztós szivem van, és hetente raktam ki másikat. 


Amikor itt laktunk már, lecseréltük az előző lábtörlőnket, egy kicsit viccesebbet akartam, nem egy sima barnát, de Barni azt mondta, ebben a házban még a lábtörlőket is ellopják, nem szabad a folosón hagyni semmit. Nekem nagyon szimpatikus mindenki, akivel eddig találkoztam, és alapvetően bizalommal vagyok az emberek felé, így lett cuki lábtörlőnk, és ajtódísz is szokott lenni az ajtónkon, például amíg terhes voltam, ő volt (őt a bloggerlányoktól kaptam): 


Lett a Pasaréti téren egy kedvenc virágosom, ahonnan csokrokat szoktam venni, és nála találtam egy ajtódíszt, most ő köszönt, ha megérkezünk: 


De ma például egy almákból készült koszorút is láttam náluk, nagyon tetszik (mint minden, amit náluk árulnak, pedig semmi különös, csak minden friss és ízléses (és drága): 


Nagyon szeretnék egy cserép őszi virágot, meg egy szép tököt is kirakni, de Barni szerint az már végképp túlzás lenne. Itt a lépcsőházban valahogy nem divat dekorálni a folyosót és az ajtó környékét, hátha a többiek is kedvet kapnak.