2020. november 4., szerda

IDK

...szóval ilyen hangulatban telnek a napok, nem cserélnék most senkivel. Dani tegnap volt épp 4 hónapos, és ahogy mindenki mondta, már nem csak alszik és eszik, hanem kinyílt teljesen, minden érdekli és végtelenül aranyos kis társaság. Továbbra is nagyon jól alszik, amiért iszonyúan hálásak vagyunk neki. Nagyon határozottan tudja, mit akar, viszont hála az égnek, mostmár tök jól értem, mit szeretne. Bizonyos szempontból sokkal könnyebb most, viszont fárasztóbb, mert sokkal aktívabbak így a napok. 

Voltunk tegnap megint oltáson, és már egyszer írtam egy posztot, amiben a gyerekorvosunkra panaszkodtam, de nem raktam ki, mert nem szívesen kritizálok bárkit itt. De most megint olyan rossz élmény volt ott lenni, hogy muszáj leírnom. Szakmailag nincsen vele gondom, mert nyilvánvalóan tök jól ért a babákhoz, szereti őket és vérprofi, mindenre emlékszik, ellát minden infóval, recepttel, kapunk következő időpontot, amiről előző nap küld emlékeztetőt. Viszont azt nehezen viselem, hogy annyit beszél, és annyi infót tol folyamatosan, hogy szinte követni sem tudom, első gyerekesként tök nehéz leszűrnöm a lényegi információkat (pl hogy a 10 receptből mit/mi esetén kell kiváltani/adagolni stb), főleg, hogy én sokszor a babával vagyok közben elfoglalva, ráadásul kb esélyem sincs szóhoz jutni, mert már a kérdés felénél közbevág. Olyan érzés, mintha nem az lenne neki fontos, hogy _nekem_ segítsen, odafigyeljen rám, hanem csak ledarálja az adott infohalmazt, oszt' jól van. Ha rajta múlna, a világ összes cseppjét beadnánk/a világ összes kenőcsét rákennénk a gyerekre egyszerre, meg simán kiváltat velem dolgokat 'just in case', én viszont kicsit igyekszem felülbírálni a lelkesedését, a védőnő meg a gyógyszerész szoktak segíteni ebben. Én szívesebben járnék egy sokkal nyugodtabb, nem ilyen szélvész-szerű, kevésbé nyomasztó, esetleg fiatalabb gyerekorvoshoz, aki kicsit jobban odafigyel rám is, és akinek a bármilyen kérdésemre nem az a válasza, hogy olvassam el a honlapon. Egyszerűen rossz érzéssel járok oda, stresszesen érkezem, és rossz érzéssel, zsibongó fejjel jövök el, miközben biztos vagyok benne, hogy valamit elfelejtek, elrontok stb. De mindezeken túl tudnám tenni magam, ha a Doktornő nem alázná szénné előttem az amúgy szuperügyes, jófej asszisztensét valami neki nem tetsző dolog miatt. Szerintem ha valamit hibázott (túl sűrűn foglalta be a pácienseket), akkor azt négyszemközt el lehet neki mondani, de hogy ott előttem újra és újra a semmiből előhozni ezt, és alázós stílusban basztatni vele az asszisztensnőt, aki már nem néz fel, mert szerintem majdnem sír, az nagyon gáz. 

Barni szerint jelentkezzünk át máshova, hogy olyan orvoshoz járhassunk, akit szeretünk. Szerintetek lehet/érdemes gyerekorvost váltani ilyesmi miatt, vagy ez csipcsup butaság? Mire lehet ilyenkor hivatkozni?


38 megjegyzés:

  1. Szabad orvosválasztás van, simán átmehetsz máshoz, hogy az a másik doki fogad, mármint van a praxisában hely. Sajnos az van, hogy egyre kevesebb a házi gyerekorvos és egyre idősebbek.
    Amíg a 3. kerületben laktunk, nekünk egy 80+ néni volt, aki meg mindent elfelejtett, rosszul voltam tőle. A gyerekorvos barátnőm adott egy táblázatot az oltásokról... egy sokadik ilyen eset után átmentem Bencével ahhoz a dokihoz, aki az ÉN gyerekorvosom volt (apám barátja, gondolhatod, hogy ő is inkább 70, mint 65), aki cuki volt, de Budaörsön van. Most elköltöztünk, lett Barni és úgy döntöttem, hogy hell no, hogy én 2 gyereket az agglomerációba furikázzak. Szóval bejelentkeztem a körzetes doktornőhöz, aki tádáámm, 80+. Nem tudom sajnos mi a jó megoldás. Esetleg a kerületi anyukás csoportot kikérdezni, de az is elég véleményes dolog szerintem :(.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sokáig lesz ő az orvosa, szerintem keress másikat. Majd ha jó sokára egyszer mondjuk megfazik a baba, még rosszabb ha nem tudod vele megbeszélni normálisan a dolgokat. Szerintem.

    VálaszTörlés
  3. szerintem érdemes váltani, ez egy tok hosszu tavu, bizalmi kapcsolat. legyen jo erzes oda jarni (es persze az uj doki is legyen verprofi, de kedves/empatikus is).

    VálaszTörlés
  4. Szia! Szerintem jelentkezzetek át. Leginkább azért, mert a gyerekorvosra sokszor a legkétségbeejtőbb helyzetekben lehet szükség. Pl. Nekem egyszer a lányom ivott a tusfürdős dobozból, teljesen bepánikoltam, hogy mi legyen. Vagy hihetetlen, de nem egy gyerek esik le az ágyról, mikor elkezd forogni. Esetleg csak lázas, első gyerekesnek pláne a vírus idején elég ijesztő lehet. Na és ilyenkor van szükség arra , hogy felhívd a dokit. Aki tanáccsal lát el, megnyugtat ha kell, vagy esetleg házhoz jön. Ha gond van és felhívod a lényegről beszéljen. Na meg ha az asszisztenssel így beszél, előbb- utóbb lehet veled is így beszélne.
    Rena voltam egy 3 gyerekes zugolvasód 😀

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)))
      köszi szépen! igen, én is mindenféle kalandra számítok, és persze jó lenne ilyenkor biztonságban tudni magunkat.

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  6. Szia, nekem anyukám gyerekorvos, ő a legfiatalabb a körzetében, 65 évesen... Brutál sok gyerek jut rá, mivel halnak ki az idősek, így sehol sincs idő túl sok a problémák átbeszélésére, ezzel sajnos számolni kell. Az info még csak annyi, hogy előbb nézz körbe, hogy tudnak-e máshol fogadni, mert rettenetesen zsúfoltak a gyerekkörzetek, hamarosan szerintem meg is szűnnek(ami amúgy tragikus) Az új eü.törvény miatt mindenki magánba vagy külföldre fog menni, szóval erre kell készülni..

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Ne legyen lelkiismeret furdalásod, oda mész orvoshoz, akihez akarsz. Indokolni sem kell, bejelentkezel a kiválasztott dokihoz és ő átkéri a papírotokat a régitől. Nem kell elköszönni sem :).

    VálaszTörlés
  9. Mindenkepp valtsatok, igen. Ha te nem jossz ki jol a gyerekorvossal, ellenerzeseid vannak, azt Dani is megerzi hosszu tavon, es o sem fog szivesen jarni hozza.
    Nem csip-csup butasag, jol kell ereznetek magatok. Engem peldaul mindenki azert nez hulyenek itt a kornyeken, mert megtartottuk a pesti gyerekorvost, es kepes vagyok 130 kilometert utazgatni veluk miatta. Leszarom, imadjak a not, orommel mennek hozza, ez a legfontosabb.

    Technikailag nem kell indokolnod semmivel sem az atjelentkezest, sot, beszelned se kell az orvossal, ha nem akarsz. Ha megvan, hivo szeretnetek atmenni, akkor ok atkerik a papirokat a regi praxisbol az ujba, es ennyi. Nem tartozol magyarazattal senkinek. Az ujnak eleg annyit mondanod, hogy tapintatbol nem szeretnel reszleteket megosztani, hiszen nem az a celod, hogy arulkodj, egyszeruen nem tarthato, hogy a masiknal maradjatok.

    Remelem, sikerul az idealis orvost megtalalnotok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ha hirtelen lázas lesz valamelyik gyerek akkor mit csináltok? Utaztatjátok 130 km-t? Tényleg furcsa.

      Törlés
    2. Nos, a hirtelen fellepo laz eseteben ket lehetoseg van, otthoni kezeles vagy pedig, ha olyan sulyos, akkor ugyelet, illetve surgossegi. Az ugyeleten es a surgossegin Budapesten sem a sajat gyerekorvos latna el. :) Ilyen eseteben tokeletesen alkalmas a mi esetunkben is a helyi ellatas.

      Ha meg van ido fel-egy napokat varni az orvosra, akkor miert ne utaznank? Szerencsere autonk van, egy ora az ut, az semmi. A legnagyobb baja, hogy alszik kozben egyet?

      Szoval erted, ez a ket lehetoseg van, vagy surgos az orvos, vagy nem. Ha surgos, akkor ugyse hazirovoshoz visszuk, ha nem surgos, akkor meg mi a gond?


      Nekunk - hangsulyozom: nekunk - ez nem furcsa. Masnak mashogy jo. Azt kell megtalalni, ami a gyereknek, csaladnak a legjobb.

      DE. Az en gyerekeim soha nem betegek, neha volt egynapos lazuk pici korukban, amit kialudtak es hello, mi gyakorlatilag csak oltasra jarunk a dokihoz, emiatt tehetjuk meg az ingazast. Ha havonta kene gyerekorvoshoz hurcolasznom oket, akkor termeszetesen ide jelentkeznenk be.

      Csak emiatt engedhetjuk meg, hogy nalunk most az legyen a legfontosabb szempont, hogy orommel mennek barmilyen orvoshoz, fogorvoshoz is, mert jo benyomasuk van, biznak abban, hogy segitenek nekik.

      De ez is egy szempont, es akinek szerencsejere nem beteges gyereket/gyerekeket dob a gep, az priorizalhat eszerint. Surubben megbetegedo gyerekkel fontosabb opcio, hogy kozel legyen, konnyu legyen hozza bejutni, ne kelljen orakig varni (legyen idopontfoglalas) etc., etc. Ezt mindenkinek maganak kell merlegenie.

      Nekem az lenne furcsa, ha az itteni korzetes, tok bunko, istenkomplexusos, ijeszto bajszos faszihoz hordanam oket csak azert, mert kozel van.

      Ahogy milonka irta, van pro es kontra lista, nekunk az orvosunk mellett van rengeteg pro, es darab kontra - a tavolsag. 😊

      Törlés
    3. Egyetértek, az hogy hirtelen lázas lesz szerintem sem szempont. Mi voltunk úgy kisebb korában, hogy annyira lázas volt hétvégén hogy felhívtuk az ügyeletet, közölték velünk hogy 38.5 alatt nem is kell csillapítani, mit vagyunk oda, hétfőn meg kiderült hogy tüdőgyulladása van. Szerintem ha egy gyerek lázas, és iszik és nem 40 fok a láza és nincs más ijesztő tünete, akkor jó is 1-2 napot várni, hogy kialakuljon valami tünet. Ha meg a fenti bármelyik ijesztő dolog van, akkor azonnal ügyelet. Egyébként az én gyerekem tipikusan a péntek este belázasodó fajta...

      Törlés
    4. A masik, hogy a kedvessege melle szakmailag is annyira topon van a no, hogy ilyet en nem tudom, hol talalnek. Egyszeruen annyira jo, hogy meg a 130 km is siman megeri miatta.

      Ja, en is mindig akkor este lazasodtam be, mikor anyamnak masnap el kellett volna utaznia valahova. :) De tuti pszichoszomatikus volt, mert allitolag, ahogy lemondta a programot, jobban lettem, es mar orvoshoz se kellett vinni.

      Törlés
  10. Szerintem is jó ötlet lehet megkérdezni más kerületbeli anyukákat, hogy kit ajánlanak, bár nálunk Zuglóban az a tapasztalat,hogy lehetetlen átmenni máshoz, mert nem fér be nekik több páciens.. Az már félsiker,ha legalább szakmailag jó..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, tudom, ezért írtam, h lehet, h butaság ilyen dolgok miatt váltani.

      Törlés
    2. Nem butaság, mert ha rossz érzésed van, akkor jó lenne váltani. De ha nem sikerül, akkor viszont az nem rossz,ha úgy érzed,hogy szakmailag legalább jó.. én sok panaszt olvastam dokikra, akik pont az ellenkezője, szakmailag nem jó, nem jól bánik a gyerekekkel..

      Törlés
  11. Szerintem is érdemes váltani, persze kérdés, hogy van-e hova? Nekünk az első gyerekorvosunk hasonló volt a tiedhez (bár nem volt idős) de iszonyat módon pörgött, engem állandóan lecseszett, mindig sírva jöttem el tőle (OK az én gyerekem nem egy átlagos viselkedésű volt, végig üvöltötte az összes oltást, vizsgálatot). Aztán elköltöztünk és tök véletlenül bekerültünk a világ legjobb gyerekorvosához. Csak remélni tudom, hogy ő marad sokáig. Nemcsak hogy alapos, de iszonyat kedves, a kislányom imádja. Egy baj van vele, nagyon szeret antibiotikumot adni, erre picit későn jöttem rá, és onnantól kezdve megalkudtam vele hogy nem adunk rögtön antibiotikumot, hanem várunk pár napot. De ha rutinosabb vagyok ezt is felül tudtam volna vizsgálni már az elején.
    Egy szempont van még szerintem amit érdemes végig gondolni, ha úgyis utánanézel, hogy mennyit kell várni, tudnak-e időpontot adni, van-e sorszám rendszer, be tudják-e tartani az időpontokat. Gondolom most a COVID miatt másként van, de mikor nekünk az az időszakunk volt, hogy a gyerek kéthetente betegedett meg újra, akkor néha nagyon rossz volt 2-2,5 órát várni egy lázas, nyűgös gyerekkel, meg itt nálunk sok volt a veszekedés a sorszám miatt (olyan kerületben vagyunk ahol a lakosság egy része nem képes ezeket a társadalmi szabályokat betartani, minthogy sorszám, sorban állás, stb.). Hát sok szerencsét, a gyerekorvos fontos (lehet). Aztán van olyan gyerek aki szökőévben egyszer beteg, akkor tökmindegy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igazából fogalmam sincs, milyen itt a rendszer. eddig csak a kötelező vizsgálatokra és oltásokra jártunk, azokra kaptunk előre időpontot. egyszer írtam emilt, arra kaptam választ és másnapra időpontot, a második emilemre nem jött válasz, de akkor kisegített telefonon a védőnő, meg Zsófi.fogalmam sincs, ha a Maci beteg lenne, hogy lehetne bejutni, van-e sorszám, vagy hogy megy ez itt. azt sem tudom, hogy áll az antibiotikumokkal, de azt tudom, h imádja a gyógyszereket, szóval tippem azért van.

      Törlés
  12. Nem kell indokolnod sem az újnak, sem a réginek. Az új orvos átkéri Danit, és ennyi.
    Én is váltanék.

    VálaszTörlés
  13. Nem, nem butaság átjelentkezni! Egy gyerekorvossal nagyon sokáig kapcsolatban marad az ember, még akkor is, ha a gyerekének nincs komolya baja. De minden gyerek mire megerősödik az immunrendszere, átesik egy csomó betegségen, lehet hogy kisebb műtéteken. Ha ezeknél nem tudsz az orvossal együttműködni, ráadásul még ezekben a rázós helyzetekben plusz terhet is rak rád a nyomasztó elvárásaival, nagyon megnehezítheti a dolgodat. Nekünk egy tündéri gyerekorvosunk van, aki akkor is mosolyogva fogad amikor tömve van a váróterem és mindig mindenkihez (szülőkhöz is!) van egy kedves, biztató szava. Egy gyerekorvostól úgy kell eljönni, ahogy tőle, mosolyogva, nyugodtan, nem pedig sírva vagy gyomorgörccsel. Ha Te nem így jössz el az orvosotoktól, szerintem érdemes váltani..:-)

    VálaszTörlés
  14. Itt vidéken kicsit kötöttebb a helyzet, mert ha jól tudom, egy csecsemőhöz ki kell járnia az orvosnak bizonyos eseteknél (amik gondolom nem biztosan fordulnak elő), és ezért a városi gyerekdokik nem biztos, hogy elvállalnak minket. A falu dokija meg belgyógyász, nem is gyerekorvos:D de én kedvelem és elégedett vagyok vele eddig, illetve nincs 60, ami elég fiatalnak számít. Ha megteheted, és van jobb, miért ne járnátok máshoz?

    VálaszTörlés
  15. +1 az átjelentkezés mellett. Tök fontos szempont, amit színváltószeműlány ír: Daninak ez az első orvosélménye, ha minden vizit előtt érzi rajtad/tok a feszültséget, ki fog alakulni benne, hogy az orvoshoz menés az egy ilyen feszülős dolog. Ha lehetne jobb, miért ne lenne? Remélem, találtok vki szimpit.
    Ja és egyáltalán nem csipcsup dolgok ezek. Az, hogy biztonságban érezd nála a gyerekedet, legalább olyan fontos, mint a konkrét kezelések/beavatkozások.

    VálaszTörlés
  16. Ha nem tetszik, keress másikat, de számolj azzal, hogy nem biztos, hogy begfogad a kiválasztott, mert sok ellátottja van már. Szóval először keresned kell és beszélni vele, ha befogad, ő intézi a papírokat. Sztem érdemes váltani, mert bölcsis ovis korban sokat kell járni hozza.

    VálaszTörlés
  17. szerintem válts ha tudsz, persze. ne legyen rá szükség soha, de ha véletlenül beteg lenne a kismackó, akkor ezzel a dokival mihez kezdenél? két normális tanácsot nem bírna adni ötven haszontalan mellett, szerintem még homeopátiát is próbálna alkalmazni, plusz a halálba idegesítene feleslegesen. ha van olyan, aki szimpi, akkor jelezd neki hogy átmennél oda, aztán ő majd átkéri a régitől a kartont és ennyi. indokolni nem kell, semmi köze hozzá, hogy elköltözöl vagy a vallásod tiltja.

    VálaszTörlés
  18. köszi mindenkinek! sajna egyelőre nem tudom, hova mehetnénk helyette, majd kérdezősködöm. még mindig irogatom a pro és kontrákat, hiszen fogalmam sincs, a többi doki milyen. ugyanitt ha tudtok jó gyerekorvost a II. kerületben, nagyon megköszönném, ha írnátok (emilt légyszi).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a kor az csak egy szám, csak azért, hogy fiatalabb legyen nem érdemes váltani, az én apukám ugye nyugdíjba ment tavaly és egy korombeli nő lett helyette, hát senki sem szereti, visszasírják aput, sokan megvárják, hogy ő legyen (néha helyettesíti), és akkor mennek, pedig apukám lassan 70 lesz.
      Váltani azért is nehéz, mert nagyon nagyok a praxisok, kevés az orvos, és ha egy a magasságosok által meghatározott létszámot túllép a praxis, akkor pénzelvonás van, vagyis büntetik, ha valakinek túl sok a paciense. Apukám pl. ezért kénytelen volt állandóan rábeszélni a 14 éven felüli gyerekkel rendelkezőket, hogy vigyék át őket felnőtt orvoshoz.
      Egyebekhez nem nagyon tudok hozzászólni, szerencsés helyzet, ha valakinek az apukája gyerekorvos.
      Amúgy külföldi vlogokban láttam olyat, hogy felveszik a telefon hangfelvevőjével amiket mond az orvos, és akkor visszahallgatható a dolog. Esetleg meg lehet kérdezni megengedi-e.
      És azért egy átlag gyerek annyira sokat nem jár orvoshoz, talán a közösségbe kerülés egy kicsit nehezebb időszak, de utána már nem vészes, iskolás korban meg már az oltásokat sem a háziorvos adja be. Meg a szűréseket sem ő végzi.

      Törlés
    2. En nem vagyok benne biztos, hogy valtanek, mert azt irod, hogy verprofi, csak sokat beszel. Semmi garancia nincs arra, hogy a masik az nem feledekeny (lasd a vedonod), vagy halalra terhelt pusztan azert, mert mondjuk egy adott anyuka csoport felkapta.
      Most az elejen van oltas sok, de aztan meg kb nincs semmi, csak evente kell menni statuszra. Ezt a kozosseges - betegseges dolgot sem tudom, mert most a covid miatt teljesen raalltak arra, hogy telefonon lehet ezt intezni, valahogy nem latom azt, hogy ez majd visszaall; a sulyosabb eseteket leszamitva.
      Szerintem ne azt merlegeld, hogy kedves-e az asszisztensevel, vagy hogy mennyire gyorsan beszel, hanem azt, hogy alapos-e. Pontosan betartja-e az oltasi rendet, nezi-e a fejlodesi merfoldkoveket, ha aktualis, mit mond szemeszetrol, ortopediarol; ilyesmi.
      Nem tudom h milyen cseppeket meg kenceket irt fel; de a popsikremet es a furdetot (a gyogyszertarit) mindenki felirja (ha nem akarod nem veszed meg, ennyi); csepp meg Dvitamin? C? Az meg kell.

      Mi amugy a 2. keruletben a dr. Kufner Juditnal vagyunk, mindenki ot imdja es nala akar lenni, de oszinten fogalmam nincs, hogy miert. O nagyon idos, profi de cserebe meg sem hallja amit mondok vagy kerdezek. Az is szorakoztato nagyon. Oszinten, ha Barni az elso gyerekem lenne, valszeg ki lennek ra akadva. Es mondom, o a sztar, a kornyeken lako gyerekes ismik ot ajanlottak, hogy hu, hozza kell menni. Nem tudom; tenyleg.

      Törlés
    3. nem a popsikrémre, fürdetőre, vitaminokra gondoltam, nyilván a vitamint beadom. kiváltottam az elején egy csomó cseppet meg mindenfélét hasfájásra és refluxra pl úgy, hogy sosem volt hasfájós, és mint az ultrahangon mondták, semmi jele nem volt, h refluxos lett volna (pedig arra egész hosszú ideig adagoltam neki a cuccot). Egy ilyen csepp/üveg 7-8e forint körül van, nem egy volt belőle, és nem egyszer felírta őket, úgy, hogy mondtam, hogy nem hasfájós, vagyonokat hagytam ott olyan üvegcsékre, amikre végül nem volt szükség. Meg érted, minek adom a gyereknek, ha nincs is olyan baja? Meg még egy hónapja is felírt valamit szájpenészre, amit valami spec gyógyszertárban meg lehet hozatni Ny. Európából, és az tutira elmulasztja - ez a recept arra volt reakciója, hogy megkértem, hogy nézze meg, van-e még szájpenésze, és még egy picike volt, meg írt oldatot, hogy azzal borogassam a combját, ha bepirosodna az oltás (sima borogatás nem jó?). Minden hónapban minimum 10 recepttel jövök el tőle, ebből 1 az aktuális oltás és kettő a tápszer. Én a minimál gyógyszerezés híve vagyok, persze nem vagyok felelőtlen, ezeket (most már) átbeszélem a védőnővel meg átnézetem a gyógyszertárban, és szelektálok.

      Én látom, hogy tök jó orvos, és ért ahhoz, amit csinál, de én nem gondolom, hogy ő nekem való (nem hallgat meg, leszarja, mit mondok stb), azzal együtt, hogy még nem találtam meg az utódját, és nem is vagyok benne biztos, hogy végül váltani fogok. Nekem ez kicsit olyan, mint hogy én idegenkedtem az öreg, sokezer szülést levezetett nőgyógyász professzoroktól, akikre mindenki istenként néz fel, és maximálisan tudtam bízni és biztonságban éreztem magam egy fiatal csaj mellett, aki odafigyelt rám, akivel őszintén tudtam beszélni, és aki hasonló gondolkodású a kérdéses ügyekben, mint én. Persze nyilván náluk is megszületett volna Dani, de hát na.

      Törlés
    4. Ja így értem :(.
      Az a baj sztem, hogy hiába mondja bárki, hogy xy jó, vagy zq meg rossz, mert ez tökre szubjektív. Simán lehet, hogy aki neked nem jön be, az másnak igen és fordítva. És nem lehet sajnos odamenni legalább beszélgetni vagy hogy mondjam, “tendereztetni” a dokikat. :/ szóval nem tudom, hogy mi a jó megoldás, de kicsit úgy látom, hogy a vakszerencsén múlik, hogy kit fog ki az ember.
      Mondjuk esetleg még lehet megoldás egy magán hely, ahol lehet mindenféle csomagokat kötni, gondolom ott belefér, hogy az ember beszéljen az orvossal előtte. Csak ugye az meg pénz. :(

      Törlés
  19. Itt Pesten, es Balatonalmadiban is szuper gyermekorvosaink voltak, 60-50-40-40 evesek, mindegyiket masert szerettem. A mostanit is barmikor fol tudom hivni - nem korzetes,de bekunyeraltam magam hozza,mert nagyon ajanlottak. Megerte. Egy rossz tapasztalatom volt eddig- egy helyettesitesnel,borzalmas stilusban beszelt velem egy doktorno - levelet irtam neki utana,mennyire rossz volt,ahogy bant velem. Szoval a konkluzio,hogy valtani kell, semmi panik,iszonyu fontos,hogy komfortosan erezd magad azzal az emberrel kapcsolatban, akire a gyerekedet rabizod ❤️ (jonnek majd a valaszthato oltasok, kezelesek stb)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Almadiban ki volt a gyerkorvosotok? Gy.B.? Vagy a sajat gyerekkorodra irod? :)

      Törlés
  20. Szerintem első a tudás, a szakértelem, hisz ha baj van, az a fontos. A többi csak adalék.

    VálaszTörlés
  21. Én megtettem.Àtjelentkeztem.Nem feltètlenül kell megindokolni.A mostanival nem is kell beszélni.
    Èn kerestem másikat.Felhivtam,elmondtam,hogy hozzà szeretnénk menni.Ő pedig átkèrte a papìrokat.Ő intézte,sem beszélni sem találkozni nem kellett többè a màsikkal.

    VálaszTörlés
  22. Sajnos nagyon kevés a gyerekorvos, az átlagéletkoruk meg 60-65 év. Mi Zuglóban egy remek gyerekorvost kaptunk, de már akkor 900+ gyerek tartozott hozzá, nem tudnak többet vállalni. Nagyon határozott és karakán, és bizony kicsit szorongós is amikor hozzá mész, mert simán lecsesz, ha talál egy kis koszmót a gyerek fején, vagy cicakakát az orrában, hogy Anyuka ezt ki kell takarítani stb. Mindig nagyon sokat kellett várni a rendelőben, és ugye nehéz a kicsiket nyugton tartani, de bizony kiszól ha hangzavar van, vagy kergetőzni kezdenek unalmukban a gyerekek. Ő is sok szert felír, de a legtöbb nem vényköteles, hanem gyógyhatású készítmény, antibiotikumot a legritkább esetben, csak indokoltan. Sokszor néztem, hogy a gyógyszertárban otthagytam 15 ezer Ft-ot, így megtanultam szelektálni. DE 2 ismerősömnél is kiszúrt daganatos betegséget a gyermeknél, azonnali Bethesda vizsgálatot kért, és mindkettő igazolódott. Nekem az egyik fiam sosem kapott antibiotikumot, a másiknál viszont rögtön kiszúrta a fülgyulladást, és mondta, hogy ezt bizony csak antibiotikummal lehet kezelni. Rettentő alapos és vérprofi. Én ezt a szaktudást nem adnám azért, hogy lazán és vidáman menjek oda. Ellenben ha bizonytalan voltam, mindig beugrottam hozzá a gyerekkel, és 100%-ban megnyugtatott, hogy nem kell antibiotikum, ez csak egy vírus, és mindig igazolódott is.

    VálaszTörlés
  23. En is ugy gondolom, hogy hiaba felkészült szakmailag, ha nincs meg koztetek emberileg a kemia es gyakorlatilag nem figyel rad, akkor erdemes váltani.

    VálaszTörlés