2020. december 6., vasárnap

hey mike

Bár azt gondoltuk, hogy lesz egy kis szünete Barninak, de végül úgy tűnik, hogy nem lesz, illetve csak akkor, mikor mindenki másnak. Persze ez jó is így, hogy két naponta tesztelik, meg anyagilag is mindenképp, és most nincs az az őrület, sőt, egészen sokat dolgozik itthonról, ami nekünk nagyon jó, de nem bántuk volna, ha egy kicsit elengedheti a munkát megint, és igazán meg tudjuk együtt élni, hogy Dani ilyen kicsi.  

Hónapok óta nem volt kifestve a körmöm, mert napközben, ha alszik is a baba 2-3 rövidet (fél órákat), nem tudom, mikor ébred fel, és lesz-e ideje megszáradni a lakknak (nem igazán). Így végül fogtam magam és bekopogtam az egyik szépségszalonba, ami másfél perc sétára van a kapunktól, és kértem időpontot a körmös lánytól. Végül pénteken kaptam egy nagyon szép, matt fehér gél-manikűrt, és a talpaim is olyan puhák most, mint Danié, csak az ő körmöcskéi a lábán nincsenek kilakkozva. Nagyon jó érzés most ránézni a kezeimre, vagy zuhanyozáskor a lábaimra, és annak is örülök, hogy megint sikerült egy szuperaranyos lányt találni erre. Nekem nagyon vékonyak és puhák a körmeim, ami miatt anno nagyon hamar lepattogott róluk a géllakk, de most kaptam rájuk valami erősítést, meglátjuk, beválik-e, ha nem, tudok enélkül élni.

Felraktunk egy fénysort az ablak fölé, nagyon hangulatos lett, egyébként is akartam venni valahova egy plusz lámpát, de most így nincs is szükség rá, olyan jó fényt ad. Nem tudom, végül lesz-e normál karácsonyfánk. A sarokban, ahol állni szokott, most egy fotel van, ami egyébként eddig is ott volt, csak tavaly óta vettünk néhány plusz szekrényt, a kanapé pedig bekerült a nappali közepére, így szűkösebb lett a hely. Szóval vagy fotel, vagy karácsonyfa. Vagy esetleg lesz egy picike, jelképes fánk valamelyik komódon, Daninak úgyis tökmindegy még, jövőre meg, ha minden igaz, már úgysem itt lakunk. 

A Mikulás Daninak egy csörgőt hozott, nekünk meg egy kis vendégeskedést Pilláék gyönyörű, új lakijában. Kicsit dumcsiztunk, meg kaptunk finom bolognai spagettit ebédre, és olyan mázlink volt, hogy a Miniatűr pont bealudt, mielőtt leültünk volna ebédelni, bár már tök profin tudunk egy kézzel, gyerekkel az ölünkben enni mindketten, de most nem volt erre szükség. 

2 megjegyzés:

  1. A fel ora mondjuk tenyleg rovid, de nekem a koromlakkos kerdesem ez oldotta meg: https://makeup.hu/product/177097/?gclid=CjwKCAiAwrf-BRA9EiwAUWwKXl9OWcwlhq_25wLFj9n3aVVLjzz5lpRey43B8bdvYQYpbXpffN8CnBoCmYoQAvD_BwE
    Hatha hasznal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is használok gyosan száradó cseppet, bár más márkát, és tényleg ég és föld vele vagy nélküle, de azért a 4 réteg egy darabig a még benyomódik, ha nagyon megfogsz valamit, látszik rajta a ruha mintája, stb ha nem vagy óvatos.

      Törlés