Úgy tűnik, sikerül odafigyelnem most magamra, valamennyire elengedve a mindenkinek megfelelés kényszerét, és jobban is érzem magam. Emellett hálás vagyok a testemnek, hogy emlékszik a régebben súlyok emelgetésével töltött időszakokra és szépen felvette a ritmust. Nem tudom, ezzel függ-e össze, de jobban is alszunk mindannyian, én legalábbis sokkal. Az elmúlt pár napban azt is csinálom, hogy felkelek 6 körül, lezuhanyozom, felöltözöm, és ha itthon van Barni, akkor elmegyek vásárolni, de mondjuk edzeni is tudnék ilyenkor (bár azt most délután szoktam, mikor Dani épp vadul autózik valakivel, aki nem én vagyok), ha nem, akkor meg kipakolok a mosogatógépből és előkészítem az ebédet, hogy 11-kor már csak be keljen rakni a sütőbe. Vagy csak szimplán összeszedem a gondolataimat konyhában a reggelim meg a kávém felett, és mikor Dani felkel 8 körül, már teljesen összeszedetten indulhat a nap, és nem akkor kell roncsaimból összekaparnom magam.
Vajon ez a lendület hány napig fog tartani?
Egyébként úgy javult meg az alvásom, hogy Barni leültetett, hogy mondjam, meg, hogy milyen típusú alkoholra/kábítószerre/luxuscikkre/pszichológusra/bármire van szükségem ahhoz, hogy tudjak aludni, mert ő nem bírja nézni, hogy az éjszaka nagy részét forgolódással és a telefonom végtelen nyomogatásával töltöm, napközben pedig olyan vagyok, mint egy reményvesztett, szomorú zombi. Itt azért elég nagy volt a kísértés, hogy berendeltessek vele egy karton Bailey-s-t, de inkább elmondtam neki, hogy miken szorongok, ő pedig tök szépen, észérvekkel levezette, hogy ezek közül egy csomó dolog rendben lesz, és nyilván van, ami szar tényleg, de mégis, mennyire nincs értelme ezek miatt ébren töltenem az éjszakákat, megkeserítve ezzel kb mindhármunk életét. Nyomult, hogy koncentráljak arra, hogy hamarosan milyen jó lesz nekünk az új lakásban stb. Na, és nem mondott egetrengető dolgokat de mégis felrázott kicsit, és most éppen képes vagyok a saját mentális egészségem jóllétem érdekében nem felülni a szorongás-vonatra. Magic.
Az is segített, hogy volt néhány olyan esténk, mikor Dani nem aludt délután (szerencsére legtöbbször még alszik), estére elviselhetetlenül túlpörgött, és ez kombinálva az én gyilkos fáradtságommal, az amúgy rám egyáltalán nem jellemző türelmetlenségemmel... Szörnyű volt. És én ezt semmiképp nem akarom így csinálni.
Ez amit írsz, a "mindenkinek megfelelés kényszere" tényleg nagyon mérgező tud lenni. Időnként nekem is figyelmeztetnem kell magam újból és újból arra, hogy nem kell és nem is akarok mindenkinek megfelelni. Nálunk is vannak rosszul sikerült napok, amikor nem érzem pl. az anyósommal a harmóniát, most is volt pont egy ilyen időszakom. Aztán leültem átgondolni és rájöttem, hogy nem fog annyira érdekelni, nem akarok neki (is) teljesen megfelelni. És nem is fogok.
VálaszTörlésA rutin iszonyúan sokat tud segíteni és dobni az ember közérzetén. Nekem legalábbis ég és föld a hangulatom, ha korán kelek és hasznoskodom itthon, mintha lustulok, telefont nyomkodok és elmegy a délelőtt.
Az aggódásról, stresszelésről meg...pont ez van nálam is, amit írsz. Vagyis csak nagyjából, mert nem forgolódom át éjszakákat, de mostanában gyakori, hogy éjjel kipattan a szemem és nem tudok egy-másfél óráig visszaaludni, mert bepörög az agyam. Arra gondoltam, hogy hasonlítunk, hogy én is megbeszélem előbb-utóbb a férjemmel a dolgokat és annyival tisztábban és jobb színben láttat mindent, hogy a stressz nagyrésze leszakad rólam. Egyrészről tök jól elmondja, hogy miért ne aggdjak rajta, miért felesleges, másrészről, hogy talán hogyan lehetne megoldani (és általában tök jó ötletei vannak, amik nekem eszembe se jutnak), harmadrészt pedig abban is mindig igaza van, hogy ha végül rosszul is sül majd el (amit most még nem is tudhatunk), akkor is minek lesz tőle már most rossz kedvem. Szerintem ez valami hihetetlen férfiképesség, amiért irigylem őket. :)
amúgy szerintem kb valamelyik barátnőnk is meg tudna nyugtatni, vagy pl a nővéred, nem? csak az a lényeg, hogy őrlődés helyett megosszuk és átbeszéljük valakivel azt, ami nyomaszt.
TörlésRészemről nem, a nővérem legalábbis biztos nem, ő inkább csak egyet értene, hogy tényleg milyen rossz x helyzet és egyetért, hogy szorongok, ő is ezt tenné. Barátnő lehet, hogy már azzal is, hogy meghallgatna és ő nem látná akkora problémának, mint én, aki benne vagyok... De továbbra is tartom, hogy ez férfi szuperképesség, ez a nem aggódás, minek aggódás. Olvasom, hogy Zsuzsának meg pont rátenne még egy lapáttal a férje, úgyhogy akkor helyesbítek, hogy ez azoknak a férfiaknak a szuperképessége, akikkel engem hozott össze a sors. :)
TörlésValószínűleg nem női vagy férfi cucc ez, hanem ki ilyen, ki olyan, ki negatív, ki nem, stb. Hát nekem ez jutott :-)))
TörlésHú, engem meg halàlra idegesít a férfiak mindent megoldani akaràsa, mikor épp nyafogni és hisztizni akarok...én szoktam is szólni a férjemnek előre, hogy "Ne oldd meg, csak hadd vekengjek!"😃
TörlésÉn ezt is ismerem! van, hogy én is panaszkodom valami miatt neki, és mondom, hogy nem megoldást keresek, csak el akarom mesélni. :D de van, mikor nagyon szeretném, hogy segítsen megoldást találni, ő, vagy bárki más, mint pl. most is.
TörlésJót nevettem.. ha én elmondom a férjemnek a nemalvós, szorongós stresszeim, még hozzárakna a listáhiz párat, hogy aha, és ezért meg ezért nem aggódsz, az téged nem is érdekel???..
VálaszTörlésez azért szomorú, nem?:(
TörlésNem tudom. Ő ilyen. Ilyen volt, ilyen marad. Nyilván vannak azért jó tulajdonságai is:-)
TörlésA lényeg, hogy tudsz rajta nevetni.:)
Törlés