2013. november 20., szerda

There's hope

Akkor mesélek, jó?

Igen, hétfőn elkezdtem tanítani. Iszonyatosan fárasztó, ez egy nagyon intenzív munka, én tudtam hogy az, de ez sokkal súlyosabb mint a nyelvsuli. Főleg úgy, hogy az óráim (5-6-7 órám van egy nap) után még rohanok haza, és akkor jönnek a magántanítványok, este pedig készülök. 

Enni, kávézni, pisilni napközben, hacsak nincsen lyukas órám, nincsen időm. 7 osztályt kaptam, mindegyikben van 15-20 diák (elképesztő), plusz a 30-40 új kolléga, szóval a neveket megjegyezni egyszerűen esélyem sincsen, pedig nekem ez nagyon jól szokott menni. Jó, persze mindenütt ismerem már a nagyhangú kölköket. :)

A tanárnő, akinek a munkáját átvettem, figyelmeztetett: nem lesz könnyű. Minden osztály be fog próbálkozni, és megnézik meddig mehetnek el. Osztogassak egyeseket ha nem dolgoznak, ha nincs itt a cuccuk, ha visszapofáznak, ha nem írnak leckét, és adhatok szaktanári figyelmeztetést is, ha nem bírok valakivel. A képességeik gyengék, így ne várjak tőlük sokat, mert sokan szinte semmit nem tudnak. Én erre hümmögtem, hogy ez milyen szomorú, de ha ez van, akkor ez van. Azt minden kollégám elmondta, hogy kőkeményen kell őket fogni az első pillanattól fogva, mert különben elszabadul a pokol, és soha többé nem tudom őket a helyükre rakni. 

Az első nap így is cselekedtem, igyekeztem a szigorú arcom felvenni, és hát kellett is keménykednem, mert belefutottam 1-2 kezelhetetlen bandába, és volt akivel nem bírtam, beszóltak, idétlenkedtek stb. Emellett sajnos a diákok 80%-ának tényleg gondot okoz még egy egyszerű bemutatkozás is, hány éves vagy, kivel laksz, mit csinálsz a szabadidődben, tesók, zene stb. És persze minden osztály teljesen ki van akadva hogy én angolul beszélek, hisz az előző tanárnő magyarul beszélt, meg ők különben sem értik, szóval ne már. De az arcuk, az persze óriási, a hangerőről meg már ne is beszéljek, és hát flegmák, bunkók sokszor. Igyekeztem keménykedni, de éreztem hogy ez nem lesz jó így. A probléma kulcsa végül teljesen véletlenül került a kezembe.

Van egy osztály, akiktől nagyon megijedtem, mert nagyon bunkók és hangosak voltak, de a második órájukra vittem be zenét (amit ismertek) az aktuális anyaghoz, és nagyon élvezték, és éreztem hogy ott egy picit máshogy kezdtek el hozzám állni. Aztán ma velük mentem fel termet keresni, és útközben az egyik fiú kérdezte, hogy miért váltottam nyelviskoláról középiskolára. Mondtam, hogy majd a teremben angolul elmesélem, mondták, hogy jó. 

Leültek, én felültem velük szemben az egyik padra, és elmeséltem szépen, nyugisan angolul, hogy mi a helyzet. Hogy a nyelviskola sem fenékig tejfel, mert csak reggel, meg este vannak órák, kevés a pénz, és a főnökömet sem szerettem. Elmeséltem, hogy ott persze motiváltabbak a diákok, de én szeretek tanítani, és hiszek abban, hogy angolul megtanulni nem olyan nagy kunszt. Elmeséltem, hogy szomorúnak tartom, hogy a diákok hosszú éveken át ülnek a nyelvórákon, és végül úgy fejezik be a sulit, hogy szinte egyáltalán nem tudnak beszélni. És hogy én mindent meg akarok tenni, hogy az én osztályaimban ez ne így legyen. 

Míg meséltem, néma csend volt, figyeltek. Aztán mikor befejeztem, az egyik fiú mondta, hogy jé, de súlyos, értettem amiket a tanárnő mondott! És akkor el kezdték mondani, hogy ők nem tudnak angolul, és mindenki kettes meg hármas, mert a tanárnőjük, bár nagyon kedves volt, de nem tudott tanítani. Leadta az anyagot, amit ők nem értettek (a könyv is szar, ez tény), majd bevasalta rajtuk azt teljesen értelmetlen módon. Mindenért egyest kaptak, fegyelmezés gyanánt, otthon hagyott füzetért, beszélgetésért, meg indokolatlanul is, az anyaghoz pedig esélyük sem volt, így egy idő után már szartak bele. "És vele sosem beszélgettünk így, mint magával, pedig ez még csak a 3. óránk együtt!"

És akkor megvilágosodtam: basszus. Némelyik tanárnak fogalma sincs a kölykökről, vagy arról hogy hogyan kell tanítani, én meg itt az ő tanácsaikat igyekszem megfogadni? Az első őszinte szóra azonnal megnyíltak, eltűnt az összes rendetlenkedés, és képzeljétek, utána azon az órán mindenkit beszéltettem, pötyögve csak, de mind megszólaltak, és segítettek egymásnak. Most ez lehet hogy nem jön át, de ezek olyan osztályok, akik röhögésben törtek ki, amikor először megszólaltam angolul, mert ugye ők nem tudnak, és ne vicceljek már. Most meg beszélnek, és kedvesek. Mindenki. Egy olyan osztályban, ahonnan az első óra után gyomorgörccsel jöttem ki.

A következő órám egy olyan osztállyal volt, akikkel nagy küzdelmek árán, de előzőleg tudtam dolgozni. De óriási dumálás, röhögés meg flegmaság ment, szóval nem volt jó. És akkor bementem, leültem, és elmondtam magyarul, hogy had legyek őszinte velük. Értem, nem megy az angol, nem szeretik, nincsen kedvük. De angolul tudni jó, és ha akarják, én segítek, tudom hogy kell  csinálni hogy érdekes legyen, és legyen sikerélményük is, és ne a kettesért kelljen puskázni, hanem legyen a dolognak foganatja. De ehhez kell hogy segítsenek nekem: én ezt a fegyelmezetlenkedést, dumálást, flegmaságot "nem tudom"-ozást nem értem, nem érdekel, nem vagyok rá kíváncsi. Adjanak nekem esélyt, legyenek jó fejek, és akkor én is az leszek. Benne vannak-e. És nem fogjátok elhinni, de az óra további részében leadtam nekik a present perfectet (pedig tudjuk, ugye, az milyen izgi), úgy, hogy senkire nem kellett rászólnom, és meg is értették. És közben mintha nem is ugyanaz a banda lett volna mint akikkel előzőleg találkoztam. 

Az utolsó osztálytól nagyon féltem, ma találkoztam velük először, és az a hírük járja hogy kegyetlenek, nagypofájúak, és szemtelenek. De ott már úgy indítottam, hogy elmondtam nekik a kis coming outos mondókámat. Aztán ott többen is elmondták, hogy ők szeretnének jól megtanulni angolul, és az óra végén konkrétan úgy jöttem ki, hogy "a tanárnő annyira szimpatikus!". Én meg somolyogtam az orrom alatt. Osztogassak egyeseket, mert csak az működik, mi?

Még van egy osztály, akik nagyon gázosak, és én, most már tudom, a legrosszabb stílusban nyitottam, idióta módon keménykedve, ők pedig nagyon szarul reagáltak. Még hozzájuk meg kell találnom az utat, de amúgy teljesen megnyugodtam. És emiatt ma volt az első délutánom, hogy nem voltam hulla, meg stresszes és idegbeteg, hanem örömmel készültem, és igyekszem funná tenni ezt az egészet, magamnak is, de főleg nekik.

És az egészben a legjobb, hogy nagyon-nagyon jó érzés hogy tiniket tanítok, nagyon büszke vagyok rá. Ha pedig meg is szeretnek, akkor szerintem imádni fogok itt tanítani. 

19 megjegyzés:

  1. Jajj, de jó volt ezt olvasni! Olyab büszke vagyok rad!
    Ez a legeslegnagyobb dolog, megtalálni a gyerekek lelkéhez az utat! Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon vártam, hogy jelentkezz! :) Szerintem annyira igaz a tanításra, hogy azt kapod vissza amit adsz... Nagyon szuper vagy! :) Puszi

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ili!
    Nagyon gáz, de bevallom. Képzeld, libabőrös lettem, aztán sírva fakadtam, és csak másodszori nekifutásra tudtam elolvasni a bejegyzést (asszem az unokaöcsém miatt) (vagy mert ez olyan szép és megható-még nem tudom, vagy csak hülye vagyok:)
    Szóval a bloggerkarriered is dübörög, ha ilyen hatással van rám az írásod, nem?
    puszi: egy szuperszenzitív nagynéni
    ui.: készülj az irigy kollégákra

    VálaszTörlés
  4. én is nagyon örülök, szuper volt olvasni ezt a beszámolót, és most elárulom, h kb ezt is vártam tőled, hogy így kezeled a dolgot, intelligensen és kreatívan.
    ha ilyen angoltanáraim lettek volna, szerintem nekem sem lett volna gondom vele a gimiben :)

    VálaszTörlés
  5. Én is libabőrös lettem, annyira jó volt olvasni! Nagyon-nagyon örülök, így tovább!

    VálaszTörlés
  6. Írtó ügyi vagy! (nagy sóhaj) Egy ilyen tanárral talán nekem is menne!

    VálaszTörlés
  7. Tényleg jó volt olvasni, amit írsz, és kívánom, hogy még több sikerélményed legyen.

    Véleményem szerint majdhogynem ez az egyetlen tantárgy (idegen nyelv) az, ahol a szigorral csak ellenállást lehet elérni, mert hiszen a kedvet kell meghozni a tanuláshoz, az odafigyeléshez, az értéshez. Itt nem működik az, hogy beseggeled, mert azt mondtam.
    Nekem soha nem volt ilyen nyelvtanárom, mint te, ellen is álltam (soha nem is tanultam meg rendesen a nyelvet).

    VálaszTörlés
  8. wow, nagyon büszke vagyok Rád, nagyon fasza tanítónéni vagy, hurráhurrá! :D

    VálaszTörlés
  9. tudtam hogy ügyes leszel, annyira jó volt ezt olvasni!

    VálaszTörlés
  10. Köszi szépen mindenkinek, örülök hogy átérzitek, milyen ez. Annyira jó érzés! Persze csodát tenni én sem tudok, de érzem hogy nagyon jó lesz.

    VálaszTörlés
  11. Szerintem ez az egyik legnehezebb dolog, amit most csinálsz. Kamaszokat, fiatalokat tanítani és motiválni. Ráadásul egyszerre egy egész közösséget. Legyél nagyon büszke magadra!

    VálaszTörlés
  12. (és egyébként tudják ki vagy?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kollégák igen, a diákok közül 1-2 osztály, de szerintem napokon belül tudni fogja mindenki, nagyon izginek tartják. Senki nem tőlem tudja amúgy!

      Törlés
    2. igen szerintem is cool:)

      Törlés
  13. wow, én is tökre meghatódtam, ahogy olvastam,annyira ügyes vagy :) tuti ez a titok, h meg kell találni velük a hangot, és úgy látszik, h remekül csinálod. legyén nagyon büszke magadra, mi is azok vagyunk rád ! <3

    VálaszTörlés
  14. ez ilyen apáca show-s fordulat, tök király!!! :))

    VálaszTörlés