Pizsamában

Jó napom volt a suliban, ami nálam annyit tesz, hogy nem nagyon kell fegyelmeznem, és úgy le tudom adni a tervezett anyagot, hogy láthatóan átmegy az üzenet, közben pedig jól érzik magukat a diákok, meg én is. Egyre több sikerélményem van, bár még mindig eszembe jut néha egyik-másik csoportnál, hogy jobban járnék ha gyorstalpalva elölről leadnám nekik az egész anyagot. De nem tehetem, maximum ismételhetek velük, mert közben haladnunk kell a könyvvel. Csak értitek, minek magyarázzam nekik a present perfectet, mikor a jelen idő sem megy, a múlt időről meg konkrétan fogalmuk sincsen? Beszélni pedig egyáltalán nem tudnak? Szóval van baj.

Közben éreztem hogy nem vagyok 100%-os, ilyen súlyos, derékfájós, fáradt érzés, mint mikor jön a betegség, ami nem lenne fura, mert a kollégáim, és a gyerekek is sokan betegek. Hazajöttem, ettem párolt zöldségeket, majd átmentem anyuékhoz kicsit beszélgetni, lefetrengtem az ágyukra Nők Lapját olvasni, miközben a macska rámtelepedett, és éreztem hogy azonnal elalszom, de olyan beteg-álmosan. Így átjöttem, hogy oké, pihenek, de közben az lett belőle, hogy tetőtől talpig kisuvickoltam a lakást, mert én csak tiszta, illatos lakásban szeretek beteg lenni, ha már. Úgyhogy most, így fél 7-kor már pizsamában töltöm magamba a gyógyteát, és koncentrálok hogy ne betegedjek le, kinek kell az így karácsony előtt, nekem biztosan nem.

És az jutott eszembe erről, meg az egyedüllétről, hogy én az utóbbi néhány évben voltam párszor nagyon durván beteg, volt például H1N1-em, amikor elég komolyan elbizonytalanodtam hogy túlélem-e, meg úgy egy éve is volt valami vírus, amikor csak feküdtem itthon, és rázott a hideg, és a konyhába teáért sem bírtam kimenni, nem hogy pl. boltba kajáért vagy a gyógyszertárba gyógyszerért. De ha épp nincs pasim, nálam akkor sincsen baj, mert nekem olyankor apu elmegy gyógyszerért meg mandarinért, és anyu főz teát, meg levest, és a tesóim is rámnéznek, és a sógornőm hoz nekem könyvet meg magazinokat - és persze ez fordítva is így működik. De ha valaki egyedül él, és nincs a környéken a családja, akkor ez az egész nem olyan egyszerű. 

És lehet hogy nem túl menő az egész pereputtyom mellett élni, de én azt gondolom hogy mi nagyon szerencsések vagyunk, hogy vagyunk egymásnak. És lehet hogy a pasik jönnek-mennek, de mégis tudom, hogy sosem leszek egyedül.

És 18 éves korom óta imádom ezt a számot: