2014. február 5., szerda

Mókusos

A mai napom csupa mókus, de nem tudom megmutatni, mert a telefonom jelenleg maximum iPodként funkcionál, és itt a wifire sem tudok felcsatlakozni. Nagyon hiányzik amúgy, tenni fogok érte, hogy teljes értékű telefonként tudjam használni, és mindig, mindig legyen internetem, nekem, a kütyüimádónak, onlánynak. Bár el kell hogy ismerjem, üdítő, hogy vonaton, váróteremben stb pasziánszozom temple runozom olvasok, meg nézem az embereket, esetleg gondolkodom, ahelyett hogy az internetet bámulnám értelmetlenül. 

Még 1 órám van, aztán elmegyek edzeni meg szaunázni, majd még 1 diák otthon. Holnap pedig (beteg-) szabadságon leszek, illetve az SZTK-ban fogok ücsörögni már reggel 7-től, de mégis, olyan érzés, mintha valami nagy kaland várna rám, nem kell dolgozni jönnöm hétköznap!

Azt meséltem már, hogy a tanári ablakai a Dunára néznek? És így, hogy süt a nap, és érzem hogy közeledik a tavasz, annyira jó kinézni.

Nektek pedig annyit mondhatok, hogy blogoljatok és instázzatok rendületlenül, szépen és ügyesen, mert engem tegnap megkeresett egy cég az instagramos fotóim kapcsán, hogy bírják őket, és hát elég szupi dolgot kapok tőlük, de nem merem még elmesélni, majd ha tényleg lesz belőle valami, de elég izgiség, juj. 

4 megjegyzés:

  1. wow, ez nagyon izgalmasan hangzik :) én szorgosan használom az instagramot, de most főleg ez ékszereknek, és nagyon menőnek érzem magam, mert itthon még tök kevesen használják "biznisz" célra.. csak olyan macera, h van saját is és ki/be kell lépegetnem mindig..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk engem pont nagyon zavar, hogy már mindenütt a biznisz megy, én emiatt (is) tartom zártan az IG profilomat, mondjuk tény, hogy megválaszthatom hogy kit követek, és hogy ki láthatja a dolgaimat (hálistennek). Az Instagram akkor volt jó, mikor indult, és csak egy szűk iPhone-os kör használta, és mindenki "ismerte" egymást, ment a szimpátia-alapú haverkodás, rengeteg kommentelés. Most, hogy már mindenki használhatja, sokan eltűntek, mert már "ciki", a régiek közül meg alig posztol valaki, és aki igen, az is sokkal kevesebbet, én is sokkal minimálabban használom, és sokkal kevésbé személyes célokra. Tudom, iSznob vagyok, vállalom. Persze téged is megértelek.

      Törlés
    2. jó, lehet, h a "biznisz" azért kicsit túlzás volt, de én tényleg élvezem, h tudom használni arra is, h megmutassam az ékszereket, amiket készítek, és így tök más kört érek el, vannak már külföldi követőim is.. de lehet, h mivel ehhez kötődik a munkám, azért is állok tök másképp hozzá...
      nyilván mindennel ez van, h az elején csak egy szűk kör használja, aztán ahogy elterjed, kicsit veszít a "fényéből" és cikivá válik pl. iwiw, de mindig jön valami új őrület :)

      Törlés
  2. A tanárival szemben van egy terem. Na ott nebulóskodtam. ;)

    VálaszTörlés