2014. február 23., vasárnap

The way the story goes

Na ez volt az a hétvége, amikor a pénteken kívül minden programot lemondtam. Esett az eső, nyűgös voltam, szóval nem, nem volt kedvem erőlködni. Ellenben teljesen rendbe raktam a lakást, mert bár kosz nem volt (még), de egész héten nem volt időm rendet rakni, és péntekre kissé elharapódzott a helyzet. Szóval kitakarítottam, de úgy, hogy még a konyhaszekrényeket is kipakoltam, kidobáltam a gyanús élelmiszereket, rácsodálkoztam a készleteimre, gyönyörű rendet varázsoltam. Kimostam a hűtőt, és csak a guszta, friss kajákat raktam vissza, mostam, polcokat törölgettem, szóval most minden csili-vili, ezt nagyon szeretem. Aztán feltelepedtem a kanapéra, Sherlockot néztem (sajna nem tetszik, ma estére a True Detective-et táraztam be, mindenki dicséri, kíváncsi vagyok), olvastam, ettem mindenféle finomságot, a végén már anya-féle nektarin lekvárt üvegből, nagykanállal.

Most meg vasárnap van megint, és nagyon szarul aludtam, de egy óriási narancs-uborka-madársaláta-banán smoothie-t csináltam magamnak reggelire meg tojást, mert muszáj felturbózni az energia-/vitaminszintemet, ugyanis megfigyeltem, hogy a diákok nagy része nem a zsepijébe/tenyerébe tüsszent, hanem csak úgy a nagyvilágba, hát így vajon mennyi esélye van hogy nem leszek influenzás? És próbálom a tudatomnak mondogatni, hogy a vasárnap jóóóóó, ma még lehet pihizni, meg főzőcskézni, meg sétálni a blökivel (ebéd után megnézzük a Ligetet), meg sütizni a Desszert Szalonban, meg dolgozatokat javítani és kitalálni a jövő hetet. Ti se nyűglődjetek hogy holnap hétfő, hanem aktivizáljátok magatokat, menjetek a levegőre, és csináljatok mindenféle királyságot, amiből lehet a jövő héten töltekezni, ok? 




29 megjegyzés:

  1. Melyik Sherlockot nézted? Az Elementary-t?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, amiben a Benedct Cumberbatch a Sherlock. Az első részt néztem meg.

      Törlés
    2. Azt nem láttam, de az amerikai verzió szuper, Johnny Lee Miller-rel és Lucy Liu-val. http://www.imdb.com/title/tt2191671/

      Törlés
  2. Megcsináltam a videót, és most totál szemtelenül idekommentelem, mert tudom, hogy sokan olvasnak :))

    Kedves dizájnguruk, lécci segítetsetek már kitalálni, hogy egy ilyen lakásban mégis hova kéne rakni a kanapát meg a tévét meg a mindent:

    http://www.youtube.com/watch?v=0Ue6qoskWi0

    mertugye falak kvázi nincsenek, tiszta üveg minden, ráadásul ott az az idióta üvegkalicka (nem, nem lehet elbontani), és ilonka aszonta, hogy segít, de aztán nem jutottunk semmire, én meg megőrülök, hogy nem tudom berendezni a lakásom.
    építészek előnyben! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én akartam is mondani, hogy több szem többet lát!:)

      Törlés
    2. hát ha innen lesz meg a megoldás, mindenkit meghívok egy alpesi nyaralásra :o)

      Törlés
    3. lehet h egy alaprajz is segíthetne a legozásban :)

      Törlés
    4. Nekem a képek alapján jobban lejött hogy mi merre hány méter, mint a video alapján. Mi ez a zene? Tudom hogy a Take 5, de ki az előadó?

      Törlés
    5. ohh, ez a lakás mennyire szuperül világos :) így elsőre szerintem tök jó helyen van minden, én is oda tenném a kanapét..

      Törlés
  3. oké. akkor készítek szójaszószos almás-fokhagymás cs.ellet, jó? attól meleg is lesz meg fincsi illat. nyusz. a smoothiet amúgy turmixgéppel csinálod? és semmi tej? mit teszel még bele, méz, esetleg? minden érdekel. köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oké! :) Nekem mindig az az alap, hogy kifacsarom 3 narancs levét sima citromfacsaróval, ezt öntöm bele a turmixgépbe, ebbe megy minden egyéb, amit leírtam meg amit a hűtőben találok. Édesíteni nem szoktam, és ha nincs otthon narancs, akkor helyette mandulatej, mert tejérzékeny vagyok. Az uborka lehet hogy nem hangzik jól, de nem érezni benne az ízét, nagyon finom.

      Törlés
  4. aztán pedig milyen csodaszép napsütéses nap lett :) nem tetszik a Sherlock? jajj, én annyira imádom :) a true detective nálam is a listán van, csak megvárom, h lemenjen az egész és egyben majd ledarálom. további jó pihenést :)

    VálaszTörlés
  5. En a teraszajtohoz raknam a tv-asztalt a tv-vel, a kanapet merolegesen elforditanam, hattal a zongoranak (pianinonak). A tv es a kanape koze raknek egy szonyeget, arra egy dohanyzo azstalt. Ez lenne a masodik kucko. Az elso kucko az uvegkalitka, amit irodanak rendeznek be, vagy madarhaznak.
    Vagy rosszul latom a meretaranyokat? Ez iigy pocsek? En szeretem, amikor a kanape nincs falhoz tolva, de ehhez az kell, hogy a hata is szeo legyen.
    Az etkezoasztalt erzem kicsit ugy, hogy log a levegoben.
    Egyebkent ram ne hallgass, nem vagyok lakberendezo. Csak nem tudom befogni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így csinálnám, de gondolom azért nem oda került, mert a hátulról jövő fény nem praktikus a TV-hez, nem?

      Törlés
    2. Sotetitesi lehetoseg nincs? Fuggony, rolo, ilyesmi? En arra gondoltam, de nem latom pontosan, hogy akkor nem lehetne kimenni a teraszra, mert pont nem jo meretu a tv, tv-allvany stb.
      Nalunk igy, delutan bevilagit a nap, de annyira, hogy a tv-bol semmi nem latszik, de engem nem izgat, hiaba rendezte at a pasasom a lakast, nem tetszett, maradt a kanape a szoba kozepen, igy tobb kis meleg ficakunk van.

      Törlés
    3. dedede, mindenütt van olyan tekerős roló, mint a télikertnél, csak pont fel voltak tekerve a fotózkodáskor

      amúgy én csak akkor tévézem, amikor sötét van kint, úgyhogy ez a része nem lényeg.

      "En a teraszajtohoz raknam a tv-asztalt a tv-vel, a kanapet merolegesen elforditanam, hattal a zongoranak (pianinonak)."
      jajjaj, ezt nem értem. melyik teraszajtó, már most is ott van a tévé, nem? a kanapét a két ablak közti falhoz raknád? vagy hogy? de akkor oldalt lenne a tévé.
      hülye vagyok én ehhez :))

      Törlés
    4. Nem, befordítaná a kanapét, a mostani kanapéhelyzet jobb oldalára, 90 fokkal, hogy a tér közepén álljon, és elválassza a két teret, az étkezős-zongorás részt a nappalitól. És akkor azzal szembe a tv-t (én is azt gondoltam teraszajtónak).

      Törlés
    5. ja értem! köszönöm. ott nincs terasz, sőt, egyáltalán nincs terasz, csak a nyüves télikert van :))

      ez a kanapé biztos, hogy túl nagy ehhez, maradna kb 50 centi akkor elmenni mellette, viszont ha sarokkanapé... hmm, lehet, hogy az üveg felé kéne orientálni ficakot? mmint az L egyik szára úgy benne a térben, ahogy mondtátok, és a másik az üvegajtó felé? (nem onnan járok a télikertbe, hanem a konyha felől)

      na és akkor a zongorínó marad, ahol van? rakjam elé az ebédlőasztalt? és a könyvespolc maradjon?

      mindenkinek nagyon szépen köszönöm egyébként. máris jobban érzem magam. :)

      Törlés
    6. ezt a madárházat amúgy komolyan mondtad? :)))

      Törlés
  6. Egyebkent nekem tetszik az egesz, csak a szonyeget hianyolom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is bejön az elrendezés is. Szerintem inkább az a baj az egésszel, hogy nincs belakva, nem kuckós nagyon steril. Lejön, hogy nem nagyon tudsz vele mit kezdeni, nem tudod otthonná tenni. Én vennék valami fenomenális, kurvakényelmes, óriási, nagyon szép színű kanapét, L alakút, vagy vennék hozzá lábtartót. Igen, kéne elé egy nagyon szép szőnyeg, ha a kanapé szürke, akkor én persze színes, vagy egyszínű, de meleg színű szőnyeget vennék, ami bevonz oda, meg be is határolja, hogy *ez itt e kuckós fetrengős, pihenős rész, gyere, keverj magadnak egy italt, és bújjál ide*. Rá egy jó nagy dohányzóasztal, alatta polccal, szép könyvekkel, nasikkal, gyertyákkal, virággal. Kéne még oda plusz egy nagy, gyönyörű, kényelmes, dizájn fotel, rajta szőrrel, ami csábit hogy belekuckózz - és ne csak a kanapé legyen. Én a babzsákokat teljesen értelmetlennek találom. Még az jutott eszembe, hogy lehetne két kanapét venni kapásból, és akkor ott is lesz kanapé ahol most van, a másikat meg befordítani, ahogy Franciakulcs mondja.

      Én valahová raknék egy szupi kis bárpultot, tudod, ilyen bar cartot, mondjuk a kanapé mellé az ablakhoz, hogy ne kelljen messzire menned egy JT-ért. :) Meg az szép is. Mentával, meg mindennel: http://www.sugarandchic.com/2012/09/i-heart-my-bar-cart.html

      Az étkezőasztalt szerintem kijjebb kellene hoznod, és oda a falhoz, ahol most a fehér rizslámpa van, kéne neked egy ilyen tálaló (képen jobbra) http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/categories/departments/dining/tools/codi/roomset/20131_codi45a/
      És látod egy ilyen szőnyeg is kellene az asztalod alá.:) És az asztalra vegyél futót!

      Vagy egy ilyen szekrény mehetne oda: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/90239733/#/10239732

      Így első körben. De nem?

      Törlés
    2. Ja, és ehhez a térhez a te asztalod kicsi. Kéne neked egy olyan jó nagy, svéd stílusú asztal, amit a mostani asztaloddal merőlegesen, a tér közepébe kellene rakni, hogy jól belógjon a zongorás térbe is, és az legyen az egész lakásnak az egyik közepe, mert így az a pici asztal elveszik. Mondjuk akkor az igényli hogy óriási vacsorákat adj a barátaidnak.

      Törlés
    3. Fúúú, bárpult, ez mekkora ötlet!
      És persze, asztalt egy jó nagyot szeretnék, lehetőleg nem ikeásat, hanem igazi teakfát, és igen, egy sötétszürke sarokkanapét szerettem volna egy nagyon puha narancssárga szőnyeggel. A dohányzóasztaltól viszont húzódozom egy kicsit, az valahogy egy olyan tárgy, amit nem nagyon szeretek...
      (a jokkmokk csak átmeneti téma, eleve használtan vettem...)

      a sárga szekrény nagyon teszik, de mit rak egy ilyenbe az ember? szerintem az alaplapjaim és a kábeleim, csavarhúzóim elég hülyén mutatnának benne :))

      vagy ebbe kell rakni a tányérokat? de ennyim nincs.

      én szeretem a babzsákot, abból nagyon jó playstationözni. de dizájner fotelt is szeretnék, csak ugye előbb el kéne akkor dönteni, hogy mit hova. az étkezőasztal kijebb hozása, úgy érted, a konyha előtti tér kellős közepébe? nem fura, hogy bejön az ember azon a kis előszobán, és egyből nekimegy egy asztalnak? hmm.

      Törlés
    4. pl itt látszik hogy szintén be van rakva a kanapé elválasztónak, ahogy Franciakulcs mondja, ez nálad is működhet, és itt be van rakva mögé valami tálaló, és rajta könyvek, szerintem ez menő.

      http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/categories/departments/kitchen/roomset/20143_kiro01a/

      Akkora tered van, nagyon jó lenne oda az a kurva nagy asztal, kényelmesen elférne,, alá szupi színes szőnyeg.

      A kanapé mögött van sötétítő függöny, szürke, azt le lehetne cserélni színesre, az ott csodát tenne.

      A sárga szekrénybe, igen, berakod a tányérokat, néhány szép könyvet, meg bemész az Interioba, veszel pár szép tálat meg dobozt, és kész is.

      Törlés
  7. Ilonka, ez a szoknya fenomenalis!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor meglatom a cuccaidat mindig eldontom: lefogyok. Le en! :)
      (De ma is elbaltaztam)

      Törlés
  8. Én is rajongok a szoknyáért.
    Nem igazán kell az embenrek energiaforrás után kutakodnia, te magad, a képeid vagy az.

    VálaszTörlés