2014. március 11., kedd

Almost there

A tegnap délutánt a kanapén töltöttem, takaró alatt, dideregve, lázálmok közt, nagyon rossz volt. Anya hozott egy nagy bögre kamillateát, meg néhány kekszet, de ennyi volt amit le bírtam gyűrni. Este 9 körül felkeltem, hogy jó, akkor összeszedem magam, fogmosás, pizsi és alvás, de ahogy függőlegesbe helyeztem magam, éreztem hogy menten elájulok, rázott a hideg, úgyhogy fogmosás, meg minden nélkül elvánszorogtam az ágyamig (fel sem tűnt eddig, milyen nagy a távolság), és eldőltem úgy, ahogy voltam, melegítőben. És aludtam reggelig. 

És reggel úgy ébredtem, hogy egészen jól vagyok, nem vagyok rosszul, nem émelygek, és mintha valami erőm is lenne már. 2 napja először lezuhanyoztam (eddig elképzelhetetlennek tűnt ennyi időt állva tölteni, a dokinál is félre kellett tolnom egy nőt meg egy kisgyereket hogy le tudjak ülni, mondjuk mondták is hogy nyugodtan, látják hogy baj van), megfésülködtem, farmert, pulóvert húztam, rá egy vékony kabátot, fogtam a pöttyös kosaram, és elmentem kenyérért anyuéknak, vittem a kutyát is. 

Mondjuk úgy sétálgattam mint valami lassított felvétel, de jólesett kicsit kihúzni magam, meg érezni a napsütést. Itthon ettem egy picit, ittam egy bögre teát, és érzem hogy nagyjából ennyi volt az energiatartalékom. Közben iszonyatos lelkiismeret furdalásom van, hogy a kollégámnak helyettesíteniük kell (amiért nem kapnak pénzt), és emiatt azon gondolkodom, hogy holnap már vissza kellene mennem dolgozni, pedig érzem, hogy még kellene 1-2 nap hogy erőt gyűjtsek. Nem jó ez a rendszer így. 

4 megjegyzés:

  1. ne legyen lelkifurid, te is fogod helyettesíteni őket, ne aggódj. a kép meg cuki :) zsofff

    VálaszTörlés
  2. Pihend ki magad, nehogy visszaess. Előbb-utóbb mindenki helyettesíti a másikat, no para.

    VálaszTörlés
  3. Köszi csajok! <3 Zsofff, a képen te vagy!

    VálaszTörlés
  4. hihi, nem akartam én ezt írni, mert még azt mondja vki, h túl nagy az arc :D amúgy Nyúl Úr pont így szokott nézni rám <3 zsofff

    VálaszTörlés