2014. október 17., péntek

Na jó

Ma délután-este nagyon menő programunk lenne, megjelenős, kiöltözős, tehetséges, nagyon cool művészemberekkel ismerkedős, kulturálódós, iszogatós, olyan, amire már napok óta úgy gondolok, hogy mikor lesz már péntek délután, sőt, vettem egy szoknyát is az alkalomra. Erre valahogy benyaltam egy remek kis hányós-fosós vírust, ami pillanatok alatt kapott el, az utolsó két órámat alig bírtam megtartani - ja jó, hát persze, pont erre vágytam így egy kőkemény munkahét végére. Szóval asszem ki kell hagynom a jó kis programunkat. Mondjuk ajánlom, hogy néhány óra alatt átmenjen rajtam a dolog, mert erre nekem nincsen időm. No nem baj, legalább megnézhettem a Walking Dead vadiúj részét (jézusom, mennyire szar az 5. évad az elsőhöz képest, mondjuk nem tudom, mit várok egy zombis sorozattól). Na mindegy. 

És akkor most fontosabb dolgok. A szoknya, amit vettem, nagyon hasonló szabású, mint a színes, amit a múltkor mutattam, elég szűk, magasított derekú, A-vonalú, mini, nagyon szép sötétzöld, laza zsebekkel elöl, igazi 60-as évek sztájl. Én úgy találom, hogy nekem jól áll ez a fazon, még így a plusz 4 kilóm ellenére is, valami színes, állatmintás, vagy más látványos felsőt veszek hozzá (a virágoshoz is, nagyon tetszik, hogy így igazán bohókás hatást érek el), beletűröm a szoknyába, szépen formáz, és eddig bakancsot húztam hozzá, de kitaláltam, hogy tőlem jöhet a hideg, és majd szép harisnyákkal, színes garbókkal meg a hosszú csizmáimmal viselem. Még szeretnék beszerezni, meg anyuval varratni még néhány rövid, színes szoknyát az Ilonka AW14 kollekcióhoz. Ha tél, akkor nekem mini, lehet, hogy logikátlannak tűnik, de én úgy érzem, kell valami plusz nőiesség, amivel tudom kompenzálni a vastag kötött pulóvereket, meg a sok réteg ruhát. 

Ja és nekem nagyon tetszik Reese Witherspoon, bejön ez a nőcis szöszi típus (biztosan, mert én is szőke vagyok), és ebben a Vogue videóban körbemutatja a házát, miközben feltesznek neki 73 mindenféle kérdést, és annyira csinos, kedves, cuki és vidám, és vicces válaszokat is ad, meg simán nyomat egy hátraszaltót az interjú közepén, teljesen feltöltődtem tőle. Én is ilyen szeretnék lenni majd két gyerek után. 

5 megjegyzés:

  1. Már 3 gyereke van:-) jobbulást!

    VálaszTörlés
  2. Én meg tökre örülnék, ha gyerektől függetlenül tudnék egyáltalán hátraszaltózni. Persze ha gyerek kell hozzá, akkor kivárom, najó ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ő is trambulinon nyomatja, mondjuk szűk miniben. :)

      Törlés
  3. Háhá, én is télen kezdek el minit hordani.. Szoktak is szörnyűlkődni, hogy dehátnemfázom? Hát nem. A harisnya is van olyan meleg.. Sőt ;)

    VálaszTörlés