2015. július 20., hétfő

És végül

Tegnap délután fél1 körül értem haza, épp tökéletes időpontban, homlokon csókoltam a kutyát, és anyu már mondta is, hogy menjek kezet mosni, miközben épp az illatozó rántott husi szeleteket rakta az asztalra. Aztán kivételesen nem álltam be mosogatni, hanem megköszöntem a finom falatokat, letéptem magamról a ruhát, és dőltem is be az ágyba. Úgy két órát alhattam két méter mélyen, majd beálltam a málnaillatú zuhany alá, hajat mostam, sikáltam a fogaimat úgy 5 percig, kicsit tettem-vettem, felvettem a pillangós ruhámat, és fél 8-kor már úgy vártam a pasimat az állomáson, mintha nem csak 4 órát aludtam volna Bánkon, úgy értem, összesen a két nap alatt. Talán csak a frissen barnult bőröm, meg a fehér csíkok a nevetőráncaimban tanúskodtak róla, hogy milyen jól éreztem magam az elmúlt két napban. 

Itt a városban a hétvégén egy fesztivál volt ezer programmal, mondjuk nekem túl mainstream meg bóvli az egész, de azért szoktak lenni olyan események, amikért érdemes körülnézni. Megbeszéltük a többiekkel, hogy a hétvége levezetéseképpen elmegyünk megnézni egy jazzkoncertet, és mondtam, hogy én akkor lehet, elhoznám a pasimat, ők meg hogy jóóóóóóóóóóó:). Úgyhogy este fél 8-kor a peronon vártam őt, megállt a vonat, leszállt mindenki, szállingóztak elfelé a népek, ő pedig sehol. Abban a pillanatban sok minden végigsuhant a fejemen, hogy miért nem jött el, de mire kezdett volna valóban eljutni a tudatomig, hogy hát ez ennyi volt, megláttam, hogy a vonat legeslegvégében épp ráncigálja le a bicaját a szűk vonatajtón keresztül. 

Tekeregtünk kicsit a városban, bár ezt nem lehetett jól, akkora tömeg volt, úgyhogy kikötöttük a paripákat és sétálgattunk inkább. Megmutattam neki néhány helyet, főleg a partot meg a főteret, és hát teljesen elképedt, hogy milyen gyönyörű - sokan nem tudják, milyen különlegesen szép ez a város. Aztán szereztünk innivalót, és beültünk a koncertre egy nagyon szép udvarba, közvetlenül a barátaim mögé, akik vigyorogva, kíváncsian tekintgettek hátrafelé folyamatosan. Aztán a koncert után bemutattam őket egymásnak, ittunk kézműves söröket (sosem iszom sört, de ezek halálosan finomak voltak), elmentünk enni, csavarogtunk, és egy idő után az egyik barátnőm kicsit félrehúzott, és a fülembe súgta, hogy annyira cuki és jó fej ez a pasi, és hogy úgy örül nekünk. És tényleg az, és kezdem elhinni, hogy ez tényleg megtörténik velünk. Vicces volt egyébként látni a haverokon, hogy milyen lelkesen mesélnek neki mindenfélét magukról, meg hogy milyen jól megtalálták vele a hangot egy pillanat alatt. Aztán hazahoztam, kicsit vakargattuk a blöki fülét, majd a mellkasához bújva végigaludtam az éjszakát, úgy egy hete most először. 

Ilyenek vannak. :) 

1 megjegyzés: