Gone boy

Hát, nagyon úgy tűnik, hogy Miguel, a cuki spanyol nem lesz főszereplője a továbbiakban Molnár Ilonka kalandjainak, de nem mondom, hogy meg vagyok lepődve. És nem vagyok teljesen biztos benne, hogy én basztam el a dogot. szerintem van az ismerkedésnek, egy ritmusa, és szerintem ezt nagyon felgyorsítani nincs értelme, jó, mondjuk az a lassú víz is furcsa, amit a jéghoki-játékos hozott. 

De hát képzeljétek el azt a szitut, hogy találkozol egy más nemzetiségű fiúval, ami számomra extrán nehezített terep, mert ugye még sosem randiztam külföldivel, na szóval találkozunk az Opera előtt, az azonnal lejön, hogy awww, ő fáradt nagyon, rengeteget dolgozik, de lelkes, cuki. Na mindegy, Bordó, leülünk, rendelünk némi kaját meg vörösbort, beszélgetünk (spanyol akcentus♥), ő egyre jobban megnyílik, teljesen természetes az egész, sokat nevetünk, és hát tiszta, hogy nagyon, nagyon passzolunk intellektuálisan, meg hát két bringa-buzi, ugye. Repkednek a kérdések, a sztorik, képeket mutogatunk egymásnak, teljesen inspiráló az egész, egyre több "majd meglátod, majd elviszlek, neked is tetszeni fog" hangzik el mindkét oldalról. És akkor, olyan 2 óra múlva, 3 pohár bor után van egy pár másodpercnyi csend, és akkor ő rámmosolyog, áthajol az asztal felett (én valószínűleg WTF fejet vágok), és megcsókol. Ami annak ellenére nagyon fura, vagy nem tudom, korai, hogy tökre szeretném, ha pont ilyen irányba indulnának el a dolgok. 

De onnantól fogva teljesen más az egész, mert már szorongatja a kezem, meg így... Értitek, onnantól fogva az, hogy ez történt, teljesen agyoncsapja  a beszélgetés természetes menetét, aztán megyünk, mert késő van, elkísér a Nyugatiig, teljesen egymásba vagyunk bújva, a külvilágból kvázi semmire sem emlékszem, nem is nagyon érdekel. Pont lekéstem a vonatot, ami kicsit béna, mert a következő egy óra múlva megy, visszakísérem egy darabon, közben elmondom, hogy kicsit tartok ettől az egésztől, mármint jövőképileg (le kellene állni ezzel, hogy az első randin kirakom a kártyáimat az asztalra, csak hát a vörösbor, ugye), ő meglepődik, és itt elmondja, hogy szerinte éljünk a pillanatnak és aludjak nála. Itt rakom össze a képet, hogy ő valószínűleg nem a nagy őt keresi, külföldön él, most kezd újra ismerkedni egy hosszú kapcsolat után, és neki lehet, hogy eszébe sem jut, hogy ez most itt annak a kezdete legyen, hogy mi együtt legyünk? 

Írt amúgy azóta, de a lelkes, nyomulós hangnem teljesen eltűnt, aztán az üzenetek is. Ilyen is kell, nem?