Az egyik lány az osztályomból egyfolytában kihívja maga ellen a sorsot mások haragját, és most megint igyekszem mintegy mediátorként simítgatni a dolgait, de persze a szülő nem partnerként, hanem ellenségként tekint rám (ugyanaz az anyuka, akivel volt már egyszer konfliktusom, írtam is róla). Azt írta az anyuka nekem, hogy ez egy rasszista megmozdulás az iskola részéről. Először csak azt gondoltam, hogy a szülő nem ismeri a szó jelentését, aztán rájöttem, hogy lehet, hogy a kislány tényleg cigány? Azt hiszem, az, hogy ez a lehetőség még soha nem jutott eszembe róla, eléggé jól demonstrálja, hogy ha valaki, én nem fogok faji szempontok alapján dönteni. Meg hát amúgy is, látszik, hogy nem ismer, pont én?
Mondjuk arra is rákérdezett, hogy van-e gyerekem, és elmondta, hogy látszik, hogy nincs, és hogy arról ő nem tehet, hogy ebben az iskolában nem hozzáértő emberek dolgoznak (ezt nem csak rám értette). Ezeket telefonon mondta, és csodálkozom, hogy mennyire meg tudtam őrizni a hidegvérem, majd elmondtam, hogy én mindent megteszek, hogy jól működjenek a dolgok a lánya körül, és szeretném, ha a kislány magába is nézne, nem csak másokban keresné a hibát. Azt kikértem magamnak, hogy azt gondolja, hogy én kiközösítem a kislányt, pont én, aki annyit teszek érte, és olyan szeretettel vagyok iránta, de a személyeskedésre nem reagáltam, minek? Aki képes ilyet mondani, az úgysem fogja megérteni, hogy mi a baj a hasonló mondatokkal. Azt mondta (kicsit visszavéve az indulatból), hogy rendben van, és letettük.
Hálát adok az égnek, hogy nem vagyok az a típus, aki a lelkére veszi az ilyesmit, de azt már elég tisztán látom, hogy az a havi 7000ft nem igazán kompenzálja az ilyen felemelő beszélgetéseket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése