A vizslás fiú, Csipeszke, a félbevágott tacsi, no meg a diópálinka - avagy egy tökéletes vasárnap története

A mai napomról pedig annyit, hogy Vizslás Fiú. ♥

Jó, hadd mondjam el, hogy a szívecske tiszta baráti szeretetet jelez. Az történt, hogy valamelyik nap írt, hogy mit csinálok vasárnap, és amikor írtam, hogy még semmit mert vasárnap elvből nem csinálok soha semmit a pizsamában kanapénücsörgésen kívül, akkor megírta, hogy lenne két program:

1. kirándulás a hegyekbe

2. Antik Placc a Klauzál téri vásárcsarnokban

választhatok, hogy melyikhez lenne kedvem. Ez szerintem annyira édes, hogy úgy döntöttem, hogy na jóóó, feladom az elveimet, és kivételesen kimozdulok vasárnap, főleg, mivel hétfőn már nem kell dolgoznom, illetve csak egy tanítványom lesz reggel (bár azóta ő is lemondta, a december az ilyen). 

Az Antik Placcot választottam, mert már nagyon régóta kíváncsi vagyok rá, meg szerintem hideg is van a hosszú kirándulásokhoz. Jött értem pontban 10-re, bevonatoztunk Budapestre, elsétáltunk a Klauzál térre, megnéztük a vásárt, ami nekem kissé csalódást okozott, bár tény, hogy egy ideje semmilyen bolhapiac vagy régiség nem hoz lázba, kivéve a könyveket és a Matrjoska babákat, de itt egyik sem volt. Aztán mondta, hogy ebédelhetnénk, ő vett nekünk sajtos-tejfölös lángost, én meg szereztem forraltbort, majd még hozott lekváros meg fahéjas palacsintákat (meglepően hasonló az ízlésünk), a végén azt hittem, kipukkadok. 

Én néha azt hiszem erről a fiúról, hogy ő egy kicsit karót nyelt, vagy inkább nyuszi, de már sokszor bebizonyította, hogy egyáltalán nem az, inkább csak nagyon nyugodt, de simán benne van, minden fun-ban. Na jó, talán nem mindenben:). De amikor már előttünk volt a lángos, meg a forraltbor, és elővette a kabátja zsebéből kis flaskában apukája méltán legendás diópálinkáját, akkor azért nagyon néztem, erre nem számítottam. 

Aztán utána sétáltunk még, megnéztünk egy design karácsonyi vásárt, meg a fennforgást a Bazilikánál, ahol megvettem a világ legcukibb fülbevalóját, de komolyan, awww? Főleg, hogy a modell egy élő családi kedvenc, Csipeszke. 

közben megtaláltam a történetüket is: Csipike láv:)

Annyira jó volt ott császkálni vele (a vizslás fiúval, nem Csipeszkével), röhögcsélni az érthetetlen portékákon, hogy néha hátranéztem, lemaradt, és nevetve jött utánam, hogy bocs, elsodort a tömeg (tényleg durva, ami ezekben a vásárokban van), inni még egy forraltbort (esküszöm, nem az én ötletem volt), majd elsétálni a Nyugatihoz. A vonaton teljesen bepunnyadtunk a teli hasunk, a diópálinka, a nagy séták meg a forraltborok miatt, de aztán inkább végigvihogtuk az utat. 

Kezd ő olyan lenni nekem, mintha a tesóm lenne. Az egyetlen forraltboron kívül semmit nem engedett fizetni, még a vonatjegyemet sem, pedig egy idő után nagyon határozottan mondtam, hogy most már elég legyen, de csak kinevetett, hogy jól van, lazítsak. Iszonyú kedves, udvarias, de nem tolja túl, érti a vicceimet, jók a sztorijai, nincs egy perc kínos csönd, ő mondja, hogy csinálhatnánk ezt vagy azt, az ő ötlete volt majdnem minden programpont, van-e kedvem hozzá, mindenben benne van, amit javaslok, és halál természetes az egész, nagyon jól éreztük magunkat. Pont olyan vele, mint a két tesómmal. De teljesen eltűnt az az izgi varázs, hogy juuuuj, talán lehetne ez több is. És fura, de nem bánom.