Ő az éjszakától sohase fééél

Túl vagyunk az utolsó nagy családi zabáláson. Minden évben van ilyen, az idős nagynéném és a keresztanyám hív meg minket, rengeteg finom kaja van és egy csomót nevetünk, különösen, mivel mindkét öreglánynak isteni a humora. Nekünk, gyerekeknek régen ez a kötelező családi mosoly (Húsvétkor és Karácsonykor is van ilyen)  púp volt a hátunkra, de néhány éve már kifejezetten szeretjük. A kaják most is zseniálisak voltak, a nagynéném fenomenális szakácsnő. Minden évben elfelejtem, hogy a diós vagy a mákos bejglit szeretem, de minden szezonban csak az egyik jön be, idén a diós volt az ász. Soha többé nem eszem semmit. Komolyan. Csináltunk egy kis fellépést Pannával, elénekeltük a Vuk dalt (fürgerókalááábak) úgy, hogy az egyik sort én, a másikat ő énekli, így válaszolgatva, tegnap séta közben találtuk ki, szerintem kifejezetten jól sikerült, főleg, hogy neki jut mindig, hogy jön Vuk, olyan cuki. Nagyon jó a hallása, és már most nagyon szép a hangja, de nem ilyen kis gyerekhang, hanem elég mély, és kicsit karcos, pont olyan stílusú, mint az enyém, és, ami a legfontosabb, ő is imád énekelni. Majd irányítom, hogy méltán híres rocksztár legyen belőle. 

Volt róla szó, hogy ma is kimozdulunk a kisbarátokkal, de mindenki teljesen kész van, így nem erőltettük, inkább itthon maradtam Csillagok háborúját nézni meg pihizni, hogy minden szempontból felkészüljek holnapra.