2015. december 24., csütörtök

Mézes krémes

A lányok azt mondták, az nem lehet, hogy ne legyen karácsonyfám. Egyrészt higgyem el, a fa majd meghozza a hangulatomat, másrészt jön a család, a gyerekek, már csak miattuk is ünneplőbe kell öltöztetnem a lakást. Azt tudtam, hogy ha a család megtudja, hogy nem akarok fát, akkor ki fognak akadni, majd sajnálnak, hogy biztosan szomorkodom, és majd felajánlják, hogy ők vesznek nekem. Így még éjjel azt találtam ki, hogy felkelek aránylag korán (8-kor, vagyis 5 óra alvás után), reggelizek, összeszedem magam, és elmegyek, hátha találok egy szép picike fát, amivel kölcsönösen szerelembe esünk. Így is történt, megreggeliztem, összeszedtem magam, kivittem a kutyát, és már indultam volna, mikor apu, ahogy megtudta, hová indulok, felajánlotta, hogy ő eljön velem. Így elindultunk, de bementünk a tesómékhoz, akik 2 percre laknak tőlünk, hogy megkérdezzük, van-e már fájuk, vagy csatlakoznak ők is. Fájuk volt, a kislány, Panna viszont egyből jelentkezett, hogy ő jön velünk - ő pont olyan csavargó, mint én, mindig menne. Ballagtunk a főtéren át kézen fogva, és énekeltük mindhárman, hogy kiskarácsony nagykarácsony. 

Dióhéjban: találtunk egy pici, úgy a vállamig érő, ám rendkívül kövér fát, amit apu hazacipelt nekem, icipicit átrendeztem a nappalit, 11-re pedig már a feldíszített, csupafény fa, meg egy csomó mécses társaságában, a Spotify egyik karácsonyi playlistjére csomagoltam az ajándékokat. Úgy volt, hogy ma nem jönnek át a bátyámék, de mindenki meggondolta magát, és 12-en ebédeltünk együtt, húslevest, töltött pulykát, párolt káposztát, meg nálunk mindig van töltött káposzta is back up-nak. Hálát adok az égnek, hogy anyukám nem stresszeli túl ezt az ünnep dolgot (mint például az exférjem anyukája, aki kvázi xanaxszal és borral csinálta végig a karácsonyt, volt hiszti meg sírás is mindig), hanem halál lazán kezeli, nem főz túl sokat, de ami van, az nagyon finom. Viszont mézes krémest csinált, ami egyszerűen abbahagyhatatlan. 

A kávé már nálam volt, mert ugye nálam van sok hely, ahol mindannyian kényelmesen elférünk, a gyerekek odavoltak, hogy milyen szép a fa, és hát tényleg elképesztően hangulatos lett a nappali, majd holnap nappali fénynél lefényképezem. Nagyon eltaláltam a gyerekek ajándékait, az unokahúgom egy olyan tacskós nyakláncot kapott, amilyen fülbevalót magamnak vettem, teljesen kész volt tőle. Az egyik fiú egy naplót kapott, a két másik, már komolyabb unokaöcsémet pedig elviszem vasárnap az új Star Wars filmre, látni kellett volna azt az örömöt, amikor megtudták:). Úgy örülök.  

Aztán ilyenkor még itt szoktak maradni néhány órát és társasjátékozunk, kivégzünk egy üveg Bailey's-t, beszélgetünk, a gyerekek játszanak, mindig készül közös fotó. Tudni kell, hogy nálunk sosincs fesztivál, veszekedés vagy panaszkodás, csak jókedv, evésivás, kutyázás meg rengeteg sztori és poénkodás. És most azt érzem, hogy sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, mint például tavaly ilyenkor, mikor a fotóssal jártam, aki mellett nem volt jó nekem, vagy előtte, mikor össze volt törve a szívem, vagy a még korábbi években, mikor nem voltam itt épp itthon, mert egy másik országban volt az otthonom. Most viszont nincsen semmi hiányérzetem, tökéletesen kielégít, hogy itt van a családom, akiknek mindig fülig ér a szája, mindig ül valaki az ölemben, itt vannak az én otthonomban, és megnyugtat a tudat, hogy ők mindig, mindig itt lesznek nekem. És sosem fogom elfelejteni, hogy én azért vagyok olyan kerek és gondtalan, mert innen, ebből a szuper kis fészekből származom. Szerintem régóta nem volt ilyen jól sikerült karácsonyunk, és, ami a legjobb, még egy csomót leszünk együtt így tizenketten az elkövetkezendő néhány napban.

Boldog karácsonyt nektek is! 

12 megjegyzés: