What to share

Azt gondolom, hogy ennek a blognak itt van vége. Meg tudom magyarázni. És tényleg nem várom, hogy írjatok, hogy jaj neeee, írjál még, mert tudom, hogy cukik vagytok, de pont az a bajom, hogy túl nagy az érdeklődés, és már nincs igényem ekkora figyelemre, nem igénylem már, hogy mindenféléket megosszak magamról. 

Az van, hogy történik egy csomó minden, mint hogy

• megvolt például az év bulija a bloggerlányokkal szombaton, ami egyszerűen zseniális volt, képzeljétek el, hogy délután 5-kor a napsütésben, 25 fokban a Dunán koktélozgatsz és bulizol a város - komolyan - legjobb fej embereivel, mindezt kurvajó zenékre. Szerintem überelhetetlen, de azért majd megpróbáljuk. (lávláv, lányok)
• a kiskutty olyan boldog a tölcsérjével, mintha ez lenne a legjobb dolog az életében, szaladgál, házat őriz, fetreng. Mindennek nekimegy, meg felakad, de ez egyáltalán nem rontja el a kedvét. Édes szívem. Én meg itt aggódtam. 
• Dani a legcukibb pasi a világon, fülig ér a szám, ha eszembe jut. ♥
• Eltörtem a csuklóm. A balt, jobbkezes vagyok, és minden a helyén, csak hát eltört, szóval oké. Eleinte szomorkodtam miatta, de már ma is sokkal jobb, tudok kábé mindent csinálni gipsszel is, még hajat is mostam reggel, és tök csinos volt az outfitem a virágos kisruhához húzott fehér tornacipővel és a fehér, rövid gipsszel (szia, Mia!), szóval lehetne ez rosszabb is. Holnap kiderül, hogy megerősítik-e vassal. 

Na, és az van, hogy nincsen kedvem már ezekről itt mesélni. Azért mesélek, mert tudom, hogy elvárások vannak, és muszáj, ami komolyan, wtf? Pedig már nem esik jól. Eleve úgy érzem, hogy egy ideje erőltetem az írást, leírom, hogy mi történik, oszt jónapotkívánok. Értitek, nem azért írok, mint régen, mert alig várom, hogy leírjak és pötyöghessek, hanem mert. Nem tudom, hogy miért. Nincsen már rá igényem, hogy annyi mindent megosszak magamról. Másrészt Pillánál is láttam, meg magamon is tapasztalom, hogy túlságosan megérintenek a reakciók, már a kommentekre gondolok. Nálam nincsenek trollok, de azért nálam is van, bár főleg másoknál látom, hogy mindig mindenki jobban tud mindent, csupán a hülye kis blogposztok alapján, amikből az életünknek csipán icipici szelete látszik, és mégis.

Írt egy lány valamelyik nap, biztosan olvasni fogja ezt, és nem hibáztatom, csak valahogy felébresztett a levele. Az volt, hogy kérdezett egy csomó olyan infót, amiről nem szoktam publikusan mesélni itt, biztosan képben vagytok egy csomóan, hogy hogy hívnak, meg ki vagyok, nem olyan nagy titok (meg a múltkor ki is írta valaki a nevem Pillánál, mert nem tetszett neki, amit írtam, hát köszi), de értitek, nem akarom, sosem akartam ezt a blogot totálisan nyíltan írni. Szóval ez a leányzó kérdezett a régi blogomról, hogy szeretné olvasni, meg hogy mi történt anno, meg még egyebeket. Azt is megírta, hogy ha nem akarok, nem kell válaszolni, és bocsi. Én meg válaszoltam, olyan email alól, ahol nem látszik a nevem, meg semmi, hogy hát ezekről nem véletlenül nem írok publikusan, nehari. Erre válaszlevél: közben már kiderítettem, ki vagy, és megnéztelek facebookon, és látszanak a képeid is (mondjuk ezt az infót köszi), meg még eztésezt tudom, blabla. Nem tudom elmagyarázni, de nagyon szarul esett. Hogy megkérdezi, szépen válaszolok, hogy I choose not to share this info, mert úgy érzem, hogy van választási lehetőségem (én hülye), és kvázi az arcomba dörgöli, hogy de akkor is kiderítette. Stalker level ötmillió.

Én mondjuk nem értem, miért olyan fontos, hogy ki áll egy blog mögött. Én is sok blogot olvasok, és egy csomónál nem tudom, ki írja, és eszembe nem jut kinyomozni. Na és mivel úgyis vannak mostanában ezzel kapcsolatos (már a fent említett writer's block típusú) dilemmáim, nem véletlenül most gyalultam le a fb-omat is, most úgy érzem, hogy nem kell már ez nekem. Ez van most. 

Ma elmentem este a Lidl-be, gyönyörű koranyári este volt, sétáltam, mert a gipszem miatt nem tudok bicajozni, vettem kenyeret a holnapi szendómhoz, meg hozzávalókat a curryhez, amit Dani főz majd nekem holnap. Most az a hobbim, hogy nézem, ahogy szexin főz, és mivel beteg vagyok, minden kívánságomat teljesítenie kell, és ezt kértem holnapra, ő meg nagyon lelkes. Na és egy pár napja gondolkodom már ezen a blog, meg oversharing-ügyön, és erre jutottam ma hazafelé sétálva. Hogy már nem fontos ez nekem.