2016. június 25., szombat

Sweet dreams

Ez a tanév most nagyon-nagyon hosszú. Nagyon sokat érettségiztettem, nagyon sokat dolgoztam, rengeteg magántanítványom volt és mindenki sokat akart jönni, esténként kb. annyi energiám volt, hogy egyek valamit, kicsit ránézzek az online világra, és 9 körül bedőljek az ágyba, mert tudtam, hogy csak úgy bírom ki a következő napot. És még mindig nincsen nyári szünet, jövő héten szerdán lesz az utolsó napunk, és bár konkrét munkát már nem kell végeznem, azért bent kell lenni. 

Viszont tegnap letudtuk az utolsó osztályt is, este még bográcsoztunk is velük az osztályfőnöküknél, nagyon cukik voltak. Így ma reggel hetek óta először úgy ébredtem, hogy addig aludhatok, ameddig akarok, és elkezdhetek teljesen kikapcsolni, mert itt a nyár, enyém a hétvége, a jövő héten már csak tengés-lengés. Utána pedig indulhat a nettó 2 hónap felhőtlen, semmittevős, csavargós, láblógatós, forró nyár. Ó, istenem, milyen szerencsésnek érzem ilyenkor magam. 

Azt is el akartam mesélni, hogy nagyon kemény az ágyam, és nem szeretem, de hát amúgy egy tök jó ágy, szóval nem akarom kidobni és újat venni. Annánál olvastam még régebben, hogy vett memóriahabos fedőmatracot az ágyára, és hogy mennyire szuper, puha, kényelmes, jó a gerincnek stb. Akkor ránéztem, de drágának találtam, 60 000 körül lett volna az a méret, ami nekem kell. De most a pasim elégedetlenkedett az ágyam keménységével kapcsolatban (mindenütt nyom, mondta ő), és hát teljesen igaza vn, én is utálom, így megint előkerült a téma, Anna átküldte a honlapot, ahol ő az övét vásárolta, és lőn csoda, féláron volt az a fedőmatrac, amit én szerettem volna. Úgyhogy azóta egy felhőn alszom, és esténként sokkal hamarabb lefekszem aludni, mint szoktam, mert alig várom, hogy befészkelhessem magam a pihe-puha ágyamba. Kicsit olvasok, és már alszom is, mint a tej. EZ ITT a csoda (és most is féláron van, lehet, hogy ennek ez a normál ára, és kurvára átvertek a marketingesek?)


9 megjegyzés:

  1. És és és tényleg annyira jó? Mert már csak 1 napig lehet rendelni. De ha te mondod, akkor beruháznék én is egyre:)

    VálaszTörlés
  2. hát ha ugyanolyan méretet választasz, mint amekkora az ágyad (erre figyelj, akkor csak 5 cm-el magasítja az ágyat, szóval nem befolyásolja a lepedő-ügyet. Figyi, ha ilyen probléma van az ágyaddal, hogy kemény, vagy nem elég kényelmes, akkor azt megoldja, én imádom, nagyon jó rajta aludni, nagyon kuckós lett tőle az ágy.

    VálaszTörlés
  3. Na, úgy látszik ma megbolondultam, mindent kétszer mondok :)
    Akkor inkább úgy kérdezem (remélem, most csak egyszer) hogy ha lepedő megy rá akkor is hatásos?

    VálaszTörlés
  4. Szia! Még mindig elégedett vagy a matraccal?? :) Nálad olvastam és jött az ötlet. Most megint akciós.....

    VálaszTörlés