2016. október 12., szerda

Tired but happy

Úristen, milyen régen nem jártam errefelé. Közben full ősz lett, elővettem a kabátokat, a tornacipőket lecseréltem a bakancsaimra, és az van, ami minden ősszel szokott lenni, hogy nem emlékszem: mit szoktam hordani télen? Fogalmam sincs. Az mondjuk gyanús, hogy kb 500 harisnyám van, egy egész komódfiók teli van velük, ezek szerint télen harisnyát hordok. De hogy azokon kívül vajon mit?

Nagyon fáradt vagyok, 2 napja alig alszom, ilyenkor én nagyon nyűgös vagyok, de ez úgy jön ki rajtam, hogy közben folyamatosan vigyorgok, meg poénkodom. A gyerekek ezt nagyon bírják, és iszonyú helyesek velem, úgyhogy jó a hangulat, csak hát rengeteg a meló, nagyon kell pörögni, egyszerűen nem bírom utolérni magam, mindig úgy esem be mindenhova az utolsó pillanatban, és akkor hazamegyek, és otthon is. 

Közben van ez a fiú, Tony Hawk, nem is tudom, mit meséljek róla. Kb folyamatosan fülig ér a szám, az van. Együtt vagyunk egy csomót, ami ahhoz képest, hogy épp egy hete ismerem, lehet, hogy fura. Vagy pont ez a természetes, hogy együtt akarunk lenni, és akkor együtt vagyunk, nem tudom. Pillával beszéltem ma, kicsit félve, de lelkendeztem neki, hogy nem hiszem el ezt a fiút, olyan jó fej, és olyan édes velem. Pilla azt mondja, hogy nézd meg, te mindig így lelkesedsz, amikor megismerkedsz valakivel, és hát emiatt persze, meg vagyok döbbenve, mikor tünedezik a lila köd, és kiderül, hogy mégsem minden fenékig tejfel. És tényleg, de úgy tűnik, én ilyen vagyok, én nem bírom gyanakodva méregetni a pasikat. Szerintem ugyanannyi esélye van, hogy pofára esem így is, mint ha nem csinálnám az egészet szívvel-lélekkel. Persze, időnként emlékeztetnem kell magam, hogy hát én ezt a fiút tulajdonképpen alig ismerem. De annyit beszélgetünk, és olyan mélyen, hogy úgy érzem, közel kerültünk egymáshoz. Jó vele.

Hétfőn úgy volt, hogy nem találkozunk, mert próbált, aztán meg haza kellett mennie a kutyájához, de azért napközben dumáltunk egy csomót, és este még romantikusan jóéjt kívánt. Aztán egyszer csak, későn, úgy fél 11 körül rám írt, hogy alszom-e már, én erre küldtem egy fotót a halom dolgozatról, amit épp javítottam a konyhaasztalnál. Erre ő, mert úgy adna egy puszit. Hát, mondom, az elképesztően jó lenne, mire ő, hogy hát akkor gyere ki. És ott állt a ház előtt. 

Majd még mesélek.

11 megjegyzés:

  1. Én nem azért nem vagyok ennyire lelkes, mert a pofára eséstől félek, amitől persze félek, de ez nem tudatos, hanem nekem egyszerűen több időre van szükségem, hogy valakit befogadjak a szívembe. Mint ahogy ahhoz is idő kell, hogy vki haverból barát legyen. Cserébe viszont sokkal nehezebben is szakadok el emberektől, ha egyszer elkezdek kötődni.
    De nyilván pont attól szép az élet, hogy mások vagyunk, és közben mégis borsó meg a héja. <3

    VálaszTörlés
  2. hohóóóó
    ez igazán ígéretesnek tűnik.
    kedves volt tőle, nagyon jó fej.

    VálaszTörlés
  3. Én meg itt vigyorgok,mert feltöltöttél:-)))) Írj még!

    VálaszTörlés
  4. Molnárék Ilonkája nagyon jófej vagy!)))
    Szeretem az írásaidat olvasni!

    VálaszTörlés
  5. A hideg is kirázott mennyire cuki, jaj, hát pont ilyenre vágyom, hogy lepjen meg, óóó, Te mázlista nő. :D

    VálaszTörlés