Stream of consciousness

Két applikációért fizettem idén, a Super Mario Runért, amit azóta is imádok, és még nem játszottam végig, meg a blogger appért, azért, hogy tudjak a telefonról is blogolni - mert sokszor írnék én, csak nem vagyok gép előtt. Az utóbbit két napja vettem meg, még nem sikerült kitapasztalni, de egyelőre úgy tűnik, hogy szinte mindent tud, amit a normál blogger. Jó, hát a pötyögést nem úszom meg, de valamit valamiért. Meglátjuk. 

Tegnap este ott aludt nálam Tony. Ez szért újság, mert a téli szünet nem kettőnkről szólt, mert vagy nem kettesben voltunk, hanem valami program volt, vagy nála volt a kisfiú. Ő maximális figyelmet igényel, és én sosem gondoltam volna, hogy ilyen jól megállom a helyem ebben a helyzetben, de nagyon kedveljük egymást, imádunk együtt lenni, és Tony elmondása szerint, ha nála alszik, úgy, hogy én nem vagyok ott, reggel ébredéskor az az első kérdése, hogy Milcsi mikor jön? És csalódott, ha épp nem érek rá, és nem tudunk találkozni. Van egy csomó kis vicces sztorink, hogy miket mond rólam, de a lényeg, hogy nyíltan kimondja, hogy mennyire szeret velem lenni, és iszonyúan tud örülni, ha kiderül, hogy valami programon én is ott leszek. Én azt gondolom, hogy persze itt van egy csaj, aki imádja őt, játszik meg ökörködik vele, és mindent megtesz, hogy ő jól érezze magát, de közben sokkal kevésbé szigorú, mint apa, és nevelni sem próbál - szóval ez egy nagyon hálás szerep, ahogy ő fogalmaz, én vagyok a legjobb barátja. Kicsit villámhárító is vagyok talán köztük, mert ha kettesben vannak hosszabb ideig, azért néha egymás idegeire mennek, én meg szerintem jól el tudom venni az ilyen szituknak az élét. Én Tonytól függetlenül is nagyon megszerettem ezt a kissrácot, hiányzik, ha nem találkozunk, és megtisztelőnek érzem, hogy ennyire a bizalmába fogadott. 

Persze tudom, hogy ennek semmi köze ahhoz, ami Tony és én köztem van, hiszen a mi kapcsolatunknak csak egy szelete az, hogy én a fiával jól kijövök. Kevés időnk volt mostanában egymásra, már úgy kettesben, igazán egymásra figyelve.  Ezért nagyon jó volt, hogy tegnap átjött, ettünk, kicsit zenéltünk, beszélgettünk, filmeztünk. Megbeszéltük, hogy több ilyen kellene, hogy ne felejtsük el, hogy mi igencsak az ismerkedési-udvarlási periódusban vagyunk még, de romantika helyett rengeteget dolgozunk, gyerekezünk, logisztikázunk és problémákat oldunk meg - mert ilyen az életünk, és nem sok időnk/energiánk marad másra. A január nem ígér változást, mert ő új munkahelyen kezd és nyelvtanulásba fog, én meg amellett, hogy mindig el vagyok havazva, még anyuéknál is be kell, hogy segítsek majd. 

Egyébként anyut hazaengedték ma, én intéztem mindent, aztán főztem welcome-home-anyu ebédet, csirkét, sütőtököt, salit, durván finom lett: 

 

Letöltöttem neki három filmet meg egy sorozatot, aztán átjöttem Tonyhoz meg a kisfiúhoz, azzal, hogy bármi van, hívjanak, fél órán belül otthon vagyok.

Majd még mesélek.