2017. január 2., hétfő

Hát így lett vége

Nagyon furán alakult a Szilveszterünk, főleg ahhoz képest, hogy mit (nem) terveztünk. Én reggel jöttem haza tőle, aztán megfőztem életem első lencselevesét, és nagyon-nagyon finom lett. Így, hogy főznöm kell anyuékra is (illetve nem kell, de segíteni szeretnék ezzel), úgy tűnik, sokkal jobban meg fogok tanulni főzni, olyanokat is, amiket magamtól nem jutna eszembe csinálni, mert egyrészt nem az én stílusom, másrészt azt megfőzi anyu. Átjött az egész család, mindenki körbevette anyut, nagy az öröm, hogy megint itthon van. Ő meg nagyon jókedvű, és kicsit sertepertél is a lakásban a járókerettel, a macska és a kutya legnagyobb rémületére. 

Este átjött Tony, és nekem semmi kedvem nem volt elindulni sehova, de beszéltem a barátaimmal, és hívtak Verőcére bulizni. Megnéztünk egy részt a Westworldből (én 5 rész után nem értek belőle semmit), aztán 11 körül elindultunk, azzal a jelszóval, hogy maradunk egy órát, és hazajövünk. Odamentünk, sehol senki ismerős. Próbáltam hívni a többieket, nem vették fel, közben 10 percet álltam sorba egy pohár forralt borért, majd megint hívtam a többieket, mindez 10 perccel éjfél előtt - na, ekkor már eléggé ki voltam akadva, hogy köszi. Aztán közben felhívtak, hogy belecsöppentek egy házibuliba, és annyira jók a zenék, hogy nem bírnak elindulni, menjünk oda mi is. nekem ez nagyon szarul esett, mondtam Tonynak, hogy menjünk haza, és el is indultunk, nekem lógott fülem-farkam. Ott, az autóban ültünk, mikor éjfél lett. Kérdezte Tony, mihez lenne kedvem, és mondtam neki, hogy nagyon szeretnék találkozni a többiekkel, de... De elromlott a kedvem. Kitaláltuk, hogy benézünk, megpuszilgatok mindenkit, és hazamegyünk. 

Na hát ebből az lett, hogy hajnal fél 4-kor még táncoltunk, nagyon jól éreztem magam, amiben sokat segítettek az éhgyomorra megivott birsalmapálinkák, amik másnap már egyáltalán nem tűntek olyan jó ötletnek. Tony egyáltalán nem iszik, úgyhogy ő vitt minket haza, amiért nagyon hálásak voltunk, no meg hát le a kalappal előtte, hogy elviselte a dilis társaságunkat, sőt, jól is érezte magát. Megkedvelte a barátaimat, és ők is őt, de én ezen nem is csodálkozom, mert hát nem véletlenül imádom én is őket. 

Elsején csináltunk reggelit és átmentünk hozzá megnézni, hogy túlélte-e a kutyája az éjszakát. Ettünk lencselevest, elmentünk a hófehér Duna-partra kirándulni a kutyával, ő készült az első napjára a munkahelyén, megnéztünk 2 részt a Westworldből, majd aránylag korán ágyba kerültünk. Ha ilyen lesz az egész év, mint az első napja, akkor én nagyon boldog leszek. 

Pár nap múlva lesz 3 hónapja, hogy együtt vagyunk. Ez a kapcsolat nem úgy, mint a korábbiak, óriási, elsöprő lelkesedéssel, hanem sokkal csendesebben kezdődött. Pilla szokta mondani, hogy neki kell 2-3 hónap, míg úgy igazán bele meri engedni magát egy kapcsolatba, míg megismeri a másikat, míg meg tud bízni benne - és én azt látom, hogy Tony is épp ilyen. Érzem rajta, ahogy egyre inkább olvad fel, nyit felém és egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Tegnap beszélgettünk arról, hogy mindketten óriási csalódással zártuk a házasságunkat, és bár eltelt néhány év azóta, mindkettőnknek nehéz feltétel nélkül megbízni a másikban, hogy érzelmileg, anyagilag, mindenhogy úgy érezd, hogy a másik a társad, közösek a céljaitok, és nem kell B tervet tartanod a zsebedben. Én már egyszer találkoztam valakivel akiről úgy éreztem, hogy mi ott leszünk egymásnak, míg világ a világ, feleségül mentem hozzá - és ha őróla kiderült, hogy egyáltalán nem az, akinek gondoltam, akkor ezek után kiben bízhatok? És fura, hogy mindketten ugyanebben a cipőben járunk.

Ez még nem merült fel köztünk, de már eszembe jutott, hogy hosszú távon mennyivel könnyebb lenne, ha együtt élnénk Tonyval, de nem tudom elképzelni, hogy feladjam a függetlenségemet, a szabadságomat, a saját teremet, az egyedüllétet - még nem tudom elképzelni. De az utóbbi néhány napban teljesen összenőttünk, és érzem, hogy valami történik. Megtanultam, hogy ő teljesen másképp működik mint én, elfogadtam ezt, és látom, hogy ő is tudja már, hogy nekem mi fontos és mitől vagyok jókedvű. Sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. És nem bánom, hogy nem csak tűzijáték van és nagy kalandok, hanem hétköznapok, problémák és feladatok is.  

2 megjegyzés: