2017. október 1., vasárnap

mikor lesz megint hétvége?

Szombaton meg voltunk ugye Zebegényben anyuékkal meg Pannával, csodálatos idő volt (köszi, Mike). Pont a Rutkai Boriék voltak a színpadon, és a zenén keresztül mindenkit ismerek a zenekarból, csak mindenkit máshonnan, és vicces volt, hogy integettek, hogy szia, Ilonka. Körbemászkáltunk, bár most nem jött át annyira, mint tavaly, mert nem találtunk olyan programot, ami érdekelt volna, meg kaját se, csak édességeket, de tébláboltunk meg ücsörögtünk itt-ott, jólesett ott lenni. Aztán lementünk még a partra, Panna köveket dobált a vízbe, mi meg napoztunk. Aztán hazafelé megálltunk Kismaroson ebédelni. A teraszon, a napon kaptunk asztalt, boldogság volt ott ülni, farkaséhesen a napsütésben eltöltött délelőtt után és dumálni meg nevetgélni Pannán. Én megint szarvast ettem áfonyalekvárral, hát úristen. A csaj sültkrumplit kért, mellé ketchupot, és azt sem ette meg. Illetve a ketchupot, az én lekváromat, meg mellé egy liter almalét igen. Nem értem a gyerekeket. 

Aztán délután Pilla küldött egy képet a csokitortáról, amit sütött, és nekem emiatt muszáj volt elmennem sütit enni: 


Este meg az általános iskolai osztálytalálkozónkon voltam, és kb sírni tudtam volna, annyira nem volt kedvem, aztán végül tök jól sikerült. Az a megdöbbentő érzés maradt bennem, amire egyáltalán nem számítottam, hogy ezekkel az emberekkel, vagyis hát legtöbbjükkel akár gyakrabban is is szívesen találkoznék. 

Mára meg kicsit megfázva ébredtem, úgyhogy sütöttem mogyoróvajas banánkenyeret, meg infralámpáztam meg aludtam egy csomót. Azt szuggerálom magamnak, hogy holnapra átmegy rajtam a nyavaja, mert nagyon durva hetem lesz, plusz kedden fogadóóra és szülői, úgyhogy nem érek rá betegnek lenni. El vagyok egy pár dologgal maradva, és stresszelek is minden miatt, valahogy most olyan bénán csinálom a dolgaimat, pedig azt hittem, már leszoktam a halogatásról. Hétvégén behozhattam volna a lemaradást, de szükségem volt rá, hogy aktívan és passzívan is pihenjek, úgyhogy nem dolgoztam, pedig igencsak kellett volna. Na most már mindegy. 

2 megjegyzés:

  1. szívesen :))) Most szombaton is dolgozni fogok, utána meg rohanok át szintén kötelező programra, úgyhogy megint jó idő lehet. Viszont vasárnap úgy néz ki, mégsem dolgozom, úgyhogy arra a napra nem ígérek semmit :D

    Amúgy ez ilyen revenge süti? :D

    VálaszTörlés
  2. Ugyanez, rettenetes nyavalyát szedtem össze, jövő kedden pedig repülnék Londonba... előre félek, mennyire fog fájni a fülem, mi van, ha a dobhártyám is kiszakad. :(

    Hogy valami pozitív dolgot is írjak: nagyon meghoztad a kedvem Zebegényhez! Nem is értem, miért nem kirándulok többet a környéken.

    VálaszTörlés