2017. december 3., vasárnap

Falmatrica, kütyük, színház és mézeskalács-illat

Természetesen most, hogy tök bonyolult írnom, és egy emilt is kétszer meggondolok, mert utálok pötyögni, és hálát adok az égnek, hogy minden applikációból van desktop verzió, szóval most persze van kedvem írni. Ráadásul a szerelő annyit már kiderített, hogy a laptopom menthetetlen, így sajnos úgy tűnik, ez van, ezt kell szeretni, viszlát, kicsi Vaiom. Mondta a srác, hogy a winchestert ki tudja belőle menteni, de igazából semmi olyan nincs a gépemen, amit sajnálnék, ha elveszne, hiszen minden fontos dolgot egy online tárhelyen tartok, ami egyrészt biztosít ilyen esetekre, másrészt minden kütyümről, valamint online is hozzáférek a dolgaimhoz. Nem is értem, hogy hogy lehet, hogy van, aki nem így csinálja. Tegnap voltam Pilláéknál, és Pilla pasija segített kiválasztani az utódot, sőt, annak is utánanézett, hogy minden tényezőt figyelembe véve hol kapom meg a legolcsóbban, sőőőt, azt is kitalálta, hogy nem is kell kifizetnem egyben, mert egy csomó helyen van most kamatmentes hitel, így elég 10 hónap alatt letudnom az árát, ami szerintem király.

Szóval tegnap délutánra hivatalos voltam Pilláékhoz falmatricázni, ami nagyon vicces volt, mert eredetileg kreatív menedzsernek hívtak meg, de aztán annyi volt a szerepem, hogy egy hatalmas pohár borral a kezemben röhögjek rajtuk, ahogyan próbálnak egyezségre jutni, hogy akkor most hova kerüljön a 86. zsiráf, szárnyas póni meg kisautó, meg hogy eldöntsem, hány húsgombócot kérek a krumplipüré, a barnamártás és a vörösáfonya lekvár mellé. 

Közben írt nekem Clara, hogy felszabadult egy színházjegye, és lenne-e kedvem elmenni vele. Volt, de farmer volt rajtam, az UGG csizmám, meg egy pulcsi, szóval tisztán látszott, hogy egy smart dress code-ú eseményhez nem lennék szalonképes. De közben kiderült, hogy a Jurányiban megy a darab, és oda nem kell kiöltözni, így fél 7 körül ott várt rám. Pass Andrea Napraforgóját néztük meg, amiről fogalmam sem volt, illetve miközben befelé mentünk, elolvastam, hogy miről szól, és mosolyogtam egy sort rajta, hogy egy csinos, életvidám, egyedülálló tanárnő áll az események középpontjában. Van még benne néhány gyerek (bár a színészek már nem annyira gyerekek, de zseniálisak), akiknek a szövegén rengeteget nevettem, mert tényleg pont ilyenek, egy házaspár, akinek a házassága borulófélben van a nő mentális betegsége miatt, egy csomó zene, amit a szereplők szolgáltatnak, és az egész sztori teljesen mai és hétköznapi, mégis, egyszerre iszonyúan vicces és szórakoztató, és annyira nyomasztó, hogy a saját gyomrodban érzed a görcsöt, amit a szereplőknek kellene. A darab minden perce lekötött, és amikor vége lett, nem is értettem, hogy lehetett ilyen rövid, pedig amikor az órámra néztem, kiderült, hogy 2 óra volt. Nagyon élveztem, és lett két új kedvenc színésznőm: Sztarenki Dóra, aki a Terápiában játszotta Zsófit, és Petrik Andrea, aki gyönyörű és halálosan szimpatikus, és nem tudom, honnan ismerem, de most ő a Kincsem főszereplője, bár azt tutira nem fogom megnézni. El fogom erre a darabra vinni az osztályomat is, és minden ismerősömnél nyomulni fogok, hogy nézzék meg ők is. Clarát meg megkérem, hogy ajánljon még nekem darabokat. 

Jaj és nagyon bejön, hogy lehet nagyon meleg pulcsikat hordani, és mindennek fahéj és mézeskalács illata van, például a kézkrémemnek (ahogy Juc mondta, Ziaja for president, és tényleg).  


7 megjegyzés:

  1. A Jurányiban a Szülői értekezletet láttam még, meg az Egyasszonyt. Utóbbi nagyon megható volt (még úgy is, hogy én már ismertem a sztorit a blogról, sőt, könyvben is megvettem) és Tenki Réka fantasztikusat alakított benne, előbbi meg inkább elgondolkodtató. Hogy milyen sokfélék vagyunk, és hogy feszült helyzetben milyen könnyen felszínre tud törni egyik-másik emberből a gyermeki énje. Plusz neked ugye az is szakmába vág, mint a Napraforgó, úgyhogy jó szívvel ajánlom a Szülőit is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! És szólj bátran, ha színház-partnert keresel megint:).

      Törlés
  2. Az Egyasszony nagyon jó! 7 hónapos terhesen láttam, így pláne.

    VálaszTörlés
  3. Szia Ilonka :) olyan jó ötleteket kaptam eddig tőled, és én is épp laptopvásárlásra készülök, nem donát meg egy tippel? :)

    VálaszTörlés
  4. A Te ajánlásod alapján megnéztem a Napraforgót, és remek volt. Nagyon köszönöm az ötletet :-) jó darab, jó színészek, jó kis hely <3 köszi Milonka!!! <3

    VálaszTörlés