2018. január 14., vasárnap

busy

Régen nem írtam, zajlik az élet. A héten leginkább kialvatlansággal küzdöttem, kissé túl vagyok pörögve, azt hiszem, nagyon kellene egy hosszúhétvége, szabadság, vagy nem tudom. Ja, hogy most lett vége a téli szünetnek, hát, oké. Szeptember óta még egyetlen napot sem voltam beteg, ami fura, mert a gyerekeken meg a kollégákon is végigsöpört már néhányszor a kór. Három dolgot csinálok most, ami hatással lehet az immunrendszeremre: sportolok hetente háromszor, vitaminokat szedek és egy egész citrom levét megiszom reggel, rögtön ébredés után, éhgyomorra, meleg vízzel. Ez utóbbi nem tudom, mit csinál ez a szervezetemmel, lehet, hogy csak placebo, mindig úgy érzem ilyenkor, hogy valami nagyon jó történik ilyenkor bennem, úgyhogy max akkor marad el, ha nem alszom itthon. Óriási citromfogyasztó vagyok. 

Voltam szerdán Budapesten, Phoebe-vel találkoztam, megvizsgáltuk a nonplusz leárazását, mászkáltunk, meg mivel nemrég elköltözött otthonról, megnéztem az új albiját. Nem ettem ebéd óta semmit, így mikor találkoztunk, kértem, hogy üljünk be valahova enni, de kérdezte, hogy mit szólnék, ha inkább csinálna nekem rántottát. És csinált, szalonnával meg zöldségekkel, pont olyan lágyan, ahogy én szeretem, kábé életem legfinomabb rántottája volt, semmilyen ötcsillagos menüre nem cseréltem volna le. Kaptam mellé teát, és az jutott eszembe, hogy mennyivel finomabb minden, ha valaki más szeretettel megcsinálja neked, és odateszi eléd. 

A két ünnep között elmentünk Pillával a Széchenyi fürdőbe, ez volt a karácsonyi ajándékunk egymásnak, hogy ott vihorásztunk a forró vízben-gőzben órákig. Azóta rengetegszer eszembe jutott, nagyon szeretek oda járni, óriási élmény, jó lenne legalább havonta egyszer elmenni, elképesztően feltölt. Gödön is van egy melegvizes fürdő, eszembe jutott, hogy délután ott áztatom magam, de úgy emlékszem, nem elég meleg így télen ahhoz, hogy az ember sokáig ücsörögjön benne. 

Ma reggelre leesett a hó, aminek örülök is kicsit, mert idén még nem láttunk havat, de közben meg unom ezt a szürke, semmilyen januárt, és borzasztóan várom a tavaszt. Juc vett nekünk tornacipőket, mert talált Biatorbágyon az outletben 27-ről 9-re leárazott lime (aka libafos) színű Gazelle-t, finom hasítottbőr, szuperkényelmes, harántemelős cipő fehér talppal, meseszép, de rájöttem, hogy tavaszig esélyem sincs rá, hogy felvegyem. Felvegyük.

én, olív, juc



6 megjegyzés:

  1. refluxosok az éhgyomorra citrommal csak óvatosan! :)
    nonpluszban volt vmi? online is van ám, de semmi színes, csalódott is voltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a citrom lúgosít, pont hogy a reflux tüneteit enyhíti.. sajnos a szájban még savas, így ott a fogakra veszélyes, ezért sem érdemes mindennap erőltetni, inkább csak kúraszerűen.

      Törlés
    2. tényleg, de hát a citrom nem savas? a gyomorban van egyáltalán lúgos állapot, amikor ott az a rengeteg gyomorsav?

      Törlés
    3. Szivoszál nem segit a fogas probléman?

      Törlés
    4. jujj, ezt a lúgosítást ne! aki kitalálta, letöltendő börtönbüntetést kapott...
      amúgymeg: http://slideplayer.hu/slide/2190471/8/images/51/A+sav-b%C3%A1zis+egyens%C3%BAly+zavarai.jpg

      Törlés