Voltam hétfőn King Krule-on a hajón, egy darabig egyedül, az első sorban, egy csomó sikítozó tizenéves közt. Már akkor sikítoztak, mikor még el sem kezdődött a koncert, nem jöttem rá, mit akarnak kifejezni ezzel, pedig elég sok tapasztalatom (aka tapim) van velük. Aztán kiderült, hogy ott van a a koncerten az én korosztályom is, csak hátul, ők nem küzdik be magukat az első sorig - bezzeg én. Aztán úgy a 6. szám után hátra mentem, ott besírtam, hogy mennyire rossz a hangosítás - még sosem láttam ilyet, de egy egy lány volt a hangmérnök, gondolom, nem a nemével volt a gond. Jó volt a koncert is, zseni ez a zenekar, különös tekintettel a frontemberükre, aki konkrétan Ron Weasley a Harry Potterből, de nekem ez a koncert valahogy nem jött át. Szerintem minden zenekarnak van olyan helyszíne, bulija, ami szívügy, és nekik ez láthatóan nem volt az. A magyar közönségről pedig amúgy is az a benyomásom, hogy nem tudjuk elengedni magunkat, megnézzük a koncertet, jó esetben kilengünk úgy 5-5 centit jobbra-balra, de nem igazán tudunk a koncerteken lelkesedni, és ezt sajnos érzik az előadók. Persze ez igaz oda-vissza is, de tény, hogy eléggé passzívak vagyunk. Nem volt egy elsöprő buli, na. Ott volt a volt gitárosunk, aki az egyik legjobb barátom, szinte tesóm. Nagyon régen nem találkoztunk, de mégis olyan érzés vele lenni, mintha hazaérnék, annyi mindenen keresztülmentünk együtt, mindent tudunk egymásról. Nagyon furcsa volt hallani, hogy mennyi párhuzamos dolog történt velünk, mióta nem láttuk egymást, volt egy pár AHA pillanat az este során. A koncert után ott maradtunk dumálni, aztán hazavittem autóval, ő szinte nagyobb élmény volt nekem, mint maga a koncert. Egyre inkább azt gondolom, hogy a barátoktól forog a föld.
Nem sokat aludtam utána, 1 körül értem haza, 2 után kerültem ágyba, mert pörögni kellett még kicsit, reggel fél 7-kor pedig már órát tartottam. A napot félálomban toltam végig, este 7-kor pedig már a Müpában ültünk a lányokkal a Recirquel artista előadásán. Gyömbérkétől kaptuk a jegyet karácsonyra, és elképesztő volt, tele emberfeletti sportteljesítménnyel (vagy mi is ez), nagyon bírtuk, akarok még ilyen előadásokat nézni.
És az egész hetem ilyen, minden estére van valami program, hónapok óta először nem érzem úgy, hogy téli álmot alszom, hanem élek. A müpában az előadás előtt kicsit nyígtam Annának meg Jucnak, hoyg mennyire hányinger ez az idő, és Juc egyből rávágta, hogy hát miért baj az, mikor csak be kell tennem a feneked a csinos kis ülésfűtéses autódba, ami elvisz háztól házig, Anna meg azt mondta, hogy de Milcsi, a rúzsod totál ellensúlyozza a randa időt.
És hát valóban, mit sírok. Tök boldognak érzem magam.
Ezt most annyira jó volt olvasni, különös tekintettel a Recirquel részre, a gyerekem tagja a társulatnak és benne van az előadásban. Én nyilván elfogult vagyok, de mindig egészen meglepő és furcsa hogy az előadás hogyan működik egy külső szemlélő szemével. Szóval igazán örülök, hogy jól szórakoztatok és tetszett :)
VálaszTörlés