per sempre

Egyáltalán nem bírtam aludni éjjel, pedig hulla fáradtnak éreztem magam. Az idő nagy részében kifejezetten jól alszom, leteszem a fejem este, és reggel térek magamhoz legközelebb, ezért különösen rosszul viselem az időszakokat, mikor nem megy. Múlt héten is forgolódtam néhány éjszakát, és most is, elaludtam 10-kor, de már éjfélkor ébren voltam. Kiolvastam a könyvem, majd egy újabb óra idegeskedés után bevettem egy frontint, amivel kiütöttem magam. Az a fura, hogy nincs is min pörögnöm, mintha az elmúlt hetek már lezajlott stressze dolgozna még bennem. 

Olyan is lett a reggel, nyűgösen ébredtem, de aztán kiderült, hogy kint fullos nyár van, így reggeliztem, elvittem a kutyát, aztán elmentem és megnéztem a piacot. Az előző hónapban kb minden plusz kiadás, ami bejöhetett, bejött, kb kétszer annyi volt a kiadásom, mint a bevételem, úgyhogy igyekszem nagyon odafigyelni, így szigorúan tartottam magam a bevásárlólistámhoz. Illetve becsúszott két kis hiba, egyrészt muszáj volt sok-sok virágot vennem, másrészt egy nagyon cuki bácsi rábeszélt egy kis tyúkra, nem, nem élőre, hanem egy már jobblétre szenderült, megtisztított, kis méretű, kapirgálós tyúkocskára, amit megsüthetek, vagy csinálhatok belőle levest. 

Délután fürdőruhát húztam, lementem a partra, napoztam és olvastam. Nem tudom, ismeritek-e James Herriotot, az angol állatorvost, nekem régi kedvencem. Állatrajongóknak szerintem kötelező, nagyon viccesen írja le a munkájával kapcsolatos történeteit és zseniálisan adja vissza az emberi és az állati karaktereket, de közben néhány oldalanként pityeregni is szoktam kicsit, annyira megható. A sors iróniája, hogy ahogy olvastam, a lábamnál felsiklott a törölközőmre egy gyereksikló (illetve reménykedem, hogy nem vipera vagy boa volt, nem annyira vagyok képben), olyan 30 centi hosszú és egy centi átmérőjű, megállt és barátságosan rám nézett. Én azonnal felugrottam és sikítoztam kicsit, de csak halkan és udvariasan, hogy ne zavarjak senkit, majd leráztam a siklót a törölközőmről, amire ő megsértődött és elkígyózott, én meg rémülten pihegtem még egy sort. Szóval szeretem én az állatokat, de ennyire azért nem. 

Ja és azt nem meséltem, hogy elvittem a srácokat Balatonfűzfőre bobozni, ami nagyon bejött nekik, de én nem akartam felülni, mert nem bírom az olyan gyorsan száguldó dolgokat, amiket nem tudok kontrollálni, mint például körhinta, hullámvasút, bob. Mondjuk repülni pont szeretek, de az más, ugye. De aztán a gyerekek nyomultak, hogy legalább egyet menjek valakivel, és mentem is, az egyik lányt választottam, aki lebukott hozzánk, és kicsit érettebb a többieknél, és bíztam benne, hogy használni fogja a féket. És élveztem amúgy, kicsit sikítoztam azért közben, mert a kanyarokban tényleg nagyon durva érzés, mintha kirepülnél, de nem történt ilyesmi, és végül közben vigyorogtam is. 

Remélem, ma már bírok aludni, bár gondolom nem tesz jót, hogy izgulok ezen, úgyhogy  lazulásképpen Girót nézek, mert van benne egy csomó szépséges olasz táj és csodálatosan gyönyörű férfiak, mondjuk nem sok látszik belőlük, de nekem már a tudat is elég, hogy ott száguldanak keresztül a mesés tájakon, és bizonyára szépek. Volt idő, hogy olasz-buzi voltam, meg is tanultam olaszul egész jól (a Studio Italiaban vizsgáztam, és úgy javították a szóbeli részt, hogy fölvették kazettára, amiket mondtam, kiküldték Olaszországba, majd ott megmondták, hogy hány pont), nagyon sokszor nyaraltam kint, nászútra is oda mentünk, de mostanra sajnos csak a limoncello- meg a tésztaimádatom maradt meg.