2019. június 24., hétfő

víz

A múlt hétvégét megint a Balaton partján töltöttük, most egészen más stílusban, mint a múltkor. Most csak ketten voltunk, illetve Barni öccse is, meg a barátnője, de ők pont ugyanannyira vágynak az elvonulásra, mint mi, úgyhogy nagyon minimálisan éltünk társasági életet, csak a vacsi, meg némi esti kártyacsata erejéig. Voltunk egy délután Balatonalmádiban babázni, olyan szép, levendulával keretezett volt a kilátás a barátaink házából, hogy nem bírtam levenni rólam a szemem napozás meg dinnyeevés közben. Késő délután mentünk vissza Barniék nyaralójába, még elképesztő hőség volt, pont, ahogy szerintem ennek egy balatoni nyaralás során lennie kell. Szerencsére a strandnak egy olyan bejárata van hozzánk közel, amit főleg a helyiek használnak, és ez az oldal egész nyugis, a vízbe is egy egészen eldugott kis lépcsőn szoktunk bemenni, amit csak az használ, aki nagyon jól ismeri a terepet. Nagyon furcsa érzés 'helyinek' érezni magam a Balatonon, a - szintén főleg a helyiek által használt - büfében úgy készítik a salátámat, ahogy én szeretem, és nem kell kifizetnem azonnal, hozzáírják a számlánkhoz. De a legjobb az egészben az, amikor hajnalban felébredek, magamra rántom a fürdőruhám meg a farmersortom, 3 perc alatt kicsattogok a partra, és beúszom jó messzire a selymes vízben, lebegek, és nézem a csodaszép házikókat, amik olyankor onnan, a hűs vízből pont olyan aprónak tűnnek, mint a problémáim.

Megnéztem a Hatalmas Kis Hazugságok vadiúj részeit (úúú, ma is lesz egy), és arról is az jut mindig eszembe, hogy milyen jó lehet vízparton (tengerparton, óceánparton) élni, friss halat, rákokat sütni vacsorára sok citrommal és fokhagymával (emlékeztek még Selinda nyálcsorgató posztjaira?), tavasztól-őszig csokibarnának lenni, reggeli előtt úszással kezdeni a napot, és a naplemente mellett is csobbanni egyet. 

A Duna is hiányzik, itt Budapesten még nem sikerült integrálnom a természetes vizet a napjaimba. 



21 megjegyzés:

  1. Ha itt elsz, megvaltozik minden, mas lesz a perspektiva. Elkezdenek zavarni a nyaralok, mert az a normalis, hogy az ev 12 honapjabol 10-ben nincsenek jelen. Hirtelen rengeteget kell sorban allni a boltban, es sokszor kifogyasztjak eloled a keszletet :), megjelenik a "dugo" foglama, ha Veszprembol jossz hazafele a korgyurun, vagy Tihany fele szeretnel menni, es Fureden a korforgalomtol a szallodaig all a sor. A jatszoteret, ahol mindig csak ismerosokkel talalkozol, hirtelen elozonlik az ismeretlenek. A kedvenc helyeidet, legyen szo akar turazasrol, akar etteremrol, akar fagyizorol, ilyenkor inkabb elkerulod. Rajossz, hogy a Balaton igazi arca teljesen mas, es jobban megszereted azt, es a nyari szezon mar inkabb csak nyug (persze vannak szuper dolgok, nyilvan mi is elvezzuk a nyarat, a gyerekek plane), de a tobbi ittlakoval egyutt turelmesen varjatok, hogy vege legyen. :) Pont annyira idealizalt kep ez, mint a Hatalmas kis hazugsagokban az oceanparti ujgazdagok elete. Illetve hat a sorozatban pont eleg nyomaszto az o eletuk. :D De a taj es az ocean gyonyoru! Azokat a jeleneteket en is imadom, mikor alldogalnak a hatalmas nagy hazaik hatalmas nagy teraszain, es neznek a semmibe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De mi a helyzet a maradék 10 hónappal?

      Törlés
    2. Hat az szuper, csak teljesen mas, mint mikor csak a kikapcsolodast keresed a kornyeken. A Balatonon szerintem nagyon jo nyaralonak lenni nyaron, ittlakonak lenni meg barmikor maskor. :D En az oszt szeretem a legjobban itt, amikor minden turisztikai lehetoseg adott, csak hirtelen elhetove redukalodik az embertomeg. A tel igazan bensoseges, ize van a csendnek. A tavasz mindog jolesik, de ott mar kicsit erezheto a lakokokon, hogy "na, nemsokara kezdodik a szezon". Peldaul en rendesen sokkal jobban szeretek Almadiba jarni a boltba, sokszor megyunk az alsoorsi strandra a jatszoterre (szezonon kivul parkkent uzemel a strand), de ilyenkor a strandot elkeruljuk - hiaba van kedvezmenyes belepo helyi lakoskent -, boltba meg Veszprembe megyek, mert hamarabb vegzek, mintha vegigvarom az osszes gimist es egyetemistat, akik chipset, energiaitalt es vodkat vasarolnak a delutan kezdodo bulikahoz. :) Noncs ezzel az egvilagon semmi baj. Csak mas vilag. Mar nehez osszeegyeztetni a mindennapi elettel, hogy mikor idopontra megyek Furedre edzesre vagy a rendelobe, akkor mar szamolnom kell vele, hogy esetleg a Levendulafesztival vagy a Harley-felvonulas vagy ki tudja mi miatt elobb kell indulnom, vagy a fout helyett inkabb a mezogazdasagi folduton hajtok vegig a repce mellett, hogy kikeruljem a korgyurut. Ha nyaralsz, akkor ezek a szituk eszedbe sem jutnak. Csak a chill van, meg a nyar es haverok, buli, fanta.

      Törlés
  2. 16 éve nem voltam a Balatonon. Gyermekkoromban mindig ott nyaraltunk, Füreden meg Boglárlellén. Aztán azóta nem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De hát miért nem mentek gyaralni egyszer? A gyerekek biztosan imádnák.

      Törlés
    2. Passz. Máshova járunk, közelebb. Gyermekkoromban is az maradt meg, hogy ha lementünk, és pocsék idő volt, semmit se tudtunk csinálni. Azt meg mondjuk hónapokkal előtte nem lehet tudni, hogy épp a szabi alatt milyen idő lesz. Plusz nem tudok vezetni. Mondjuk idén nem is megyünk sehova, nagyon pici még a pici.

      Törlés
    3. ja, hát csak olyan szomorúnak tűnt a kommented, h 16 éve nem jrtál ott, gondoltam, szeretnél. nekem is ez maradt meg gyerekkoromból, hogy lemegyünk Fonyódra egy hétre az üzemi nyaralóba, aztán venni kell nekem meleg pulcsit, mert őszre nem készültünk, és a szobában tollasozom a pajtásokkal, mert kint szélvihar és eső:). a 19 fokos Balatonban fürdés pedig alap.

      Törlés
    4. Ó, igen. Régi szép idők.

      Törlés
  3. Azt hiszem, ahhoz tudnam ezt hasonlitani - es csak miota itt elek, ertettem meg -, hogy olyan ez, mint egy gigantikus fesztival, ahol az egesz orszag egy helyen bulizik meg lazul es szerez elmenyeket ket honapig, aztan vege van, es minden visszater a rendes kerekvagasba a kovetkezo nyarig. Amig csak nyaralo voltam, valahogy ugy erztem, inkabb "meghal" a Balaton es milyen szomoruak a vizbol kihuzott vizibiciklik, a bezart bufek, az ures strandok, a boltok, amikben alig van vasarlo. De ha azt akarod megerteni, milyen valoban itt elni, akkor ilyenkor kell jonni, nem nyaron. Es garantalom, imadnad ezt is. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sztem a Balaton kb elvezhetetlen lett mostanra nyaron. En valszeg megoregedtem, mert eddig nem fogott meg a tavaszi meg oszi, sot teli Balcsi, de az elmult evekben nagyon elveztem. Van amugy egy szomorkas baja, ahogy nyar vegen kiurul, de sztem pl telen, ha be van fagyva, csodalatos.
      Nekunk Tihanyban van nyaralonk, iden Punkosdkor voltam eloszor es lefagytam attol, ahogy tapostak egymast az emberek. Kompkoncert (mondjuk az jo volt), afterparti, vespa vilagtalalkozo, open road fesztival, fenn a faluban a foteren dj minden este... csak neztunk.
      Es igen, Veszprembol a 73-as ut meghalt es Aszofo fele sem lehetett lejutni a korgyururol. Na mindegy, azert amikor lehet, megyunk miis.

      Törlés
    2. Egy vidéki nagyváros nyaralóhelyén nőttem fel, ami gyerekkorom óta amolyan alvóvárossá nőtte ki magát, sokan kiköltöztek, megnőttek a házak, kertváros lett belőle. Van ott két tó, az egyiken strand, mellette hatalmas "rendes" strand, élményfürdő, meg egyéb turistavonzó dolgok. Kb. a késői húszas éveimig élveztem, hogy nyáron rengetegen vannak, hatalmas a nyüzsgés, dugig a kemping külföldiekkel. Aztán egyszer csak elkezdtem szeretni az augusztus végét, szeptember elejét, amikor kiürült a hely és fantasztikusan hangulatos volt a késő nyár, kora ősz, amikor elmerengve, csendben lehetett a tó körül gurulni biciklivel, amikor csak a kutyám lábnyomai látszottak a hóban.

      Törlés
    3. @M. Gray: Tihany hiperbrutal. Szerintem aprilistol oktoberig csak az also uton megyunk vegig a komp miatt, de a varosba be nem mereszkednek a tomegtol. Ugyanez a furedi ovarossal.

      Törlés
    4. Lent van a hazunk, kozel a revnel, nem fenn a faluban, hat az kokemeny lenne. Kb mint Szentendren lakni a setalo utcaban.
      Amugy azok az utcak tok nyugisak voltak, csak csomo telket eladtak mostanaban es sorhazakat (!) huztak fel oda. Egymillio ember lett ott, ahol eddig mesehazikok voltak.
      A masik szemelyes kedvencem meg a “THE” kikoto melletti strand, amibol csinaltak egy puccos beach-et, ahova 5k a belepo (!!) es tavaly minden celeb ott szelfizett. Regen egy tok szep fuves strand volt, 700 Ft-os belepovel; most meg menj oda furdeni, ahova szeretnel. Kb van egy dugi lepcso, amit a falubeliek fizettek ki, mi is beszalltunk es ott furdunk. Kozepesen bosszanto, hogy nincs egy strand ahova a gyerekkel le tudnank menni :/. Hat ez van.

      Törlés
    5. Gyertek Orvenyesre strandolni, hozzatok meg kozelebb is van. En mindennap athordom a kolykoket, mert semmi kedvem tomegelni.
      Hat, a mindenhol gombamod szaporodo sorhazakrol meg tarsashazakrol nyilvan megvan nekem is a velemenyem... :S Sajnos Budapest, elukon a celebekkel, ujgazdagokkal es politikusokkal lassan bekebelezi az egesz Balatont, mig mar talpalatnyi zold es szabad partfelulet sem marad. :'(

      Törlés
    6. @Jamon Serrano: Mi lett a blogoddal?

      Törlés
  4. A Balatonhoz mindig szezonon kívül megyünk, mert én bizony "szelektív szociális" vagyok, nem tudok igazán lekapcsolni nyüzsgő emberek között. Frusztrált leszek, nyűgös. Na, és hát csak bólogatni tudok Szíváltószeműányra: biztosan imádnád azt is. Fantasztikus a csendes, "elhagyatott" Balaton! És így, hogy van lehetőségetek, ősszel próbáljátok ki! :)

    VálaszTörlés
  5. abszolút marginális kérdés: ez a piros ruha a jégkrémes képen AZ a piros ruha, amiről a múltkor írtál, hogy megvetted akciósan? ha igen, milyen időben tudod felvenni? én a kép alapján még azt hittem, h ez egy vastagabb ruci, mondjuk hűvösebb őszi napokra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem vastag amúgy, de hát hosszúujjú, meg felül is elég zárt, kapucnis... Ez a kép még pár hete készült, amikor reggel meg este még kifejezetten hűvös volt a balcsiparton.

      Törlés