2020. május 27., szerda

a törpetacsi és a kisbárányok

Tegnap voltunk a barátainknál, akik vidéken laknak, három gyerekük van, két kutyájuk, és most két kisbárányt is beszereztek. A kutyákról előre megmondták, hogy az egyik barátságos, de a másik harap, sunyi, megpróbálja széttépni a kisbárányokat (meg úgy általában mindenkit), ő maga a sátán, és majd óvatosan. Ezzel a bevezetővel kissé meglepő volt, mikor ott, a helyszínen kiderült, hogy a sátán, AKA Zseni egy icipici, miniatűr kis törpetacskó, akit a gyerekek úgy cimbálnak jobbra-balra, mint egy kis játékbabát, és ő ezt imádja, este összevesznek rajta, hogy kivel aludjon, felmászik az asztalra, ha nem látják, hogy lelopkodja a sütit és a pogácsát, és ha észreveszik, akkor mosolyogva csóvál - szóval összességében véve egy kis cukinyuszi. Csak nem szereti az idegeneket meg a bárányokat, hát na. Egyébként most úgy próbálják a kisbárányokhoz szoktatni, hogy szájkosarat raknak rá, és beviszik hozzájuk, a két kisbárány, akiknek a térdéig ér, körbeállják őt és csupa szeretetből szopogatják és cumizzák a kis lebegő füleit, ő meg tökéletesen kivan ettől idegileg. 

Mondjuk nála már csak a kisbárányok voltak cukibbak a plüss bundájukkal, meg hogy néha legelés közben elveszítik egymást a kertben, és akkor izgatottan bégetve rohangálnak és keresik egymást. Annyira jól éreztem magam.

6 megjegyzés:

  1. Ez olyan mintha valami mese filmben lenne 😀😍.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. élőben is olyan volt:) bármeddig bírtam volna mozizni a kis kalandjaikat!

      Törlés
  2. Szia, kedvet csináltál egy törpetacsihoz. Köszönöm. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D azért arról tudjál, hogy ők komolyan mondták, hogy ő maga a sátán, hogy sok gond van vele, és hogy szerintük minden tacsi bolond (vagy legalábbis teljesen öntörvényű).

      Törlés
    2. A kutyaiskolai csoportban is volt egy torpetacsi, es egyebkent tenyleg halal bolond volt. (Az oktato szerint nincsenek tisztaban a sajat mereteikkel, de iszonyu nagy a gallerjuk, ezert nekimennek akar egy dan dognak is.) A gazdai totalisan kivoltak tole, de persze szerettek, es valoban rendkivul szorakoztato volt. Egyuttelni nem tudom, mennyire lehet vicces, de hetente ket orara az volt. :) (Amugy, ha rendesen van szocializalva egeszen picike kora ota, akkor szerintem egyik fajtaval sincs gond.)

      Törlés
  3. Úristen, annyira cuki ez a poszt, hogy muszáj voltam többször elolvasni!

    VálaszTörlés