a törpetacsi és a kisbárányok

Tegnap voltunk a barátainknál, akik vidéken laknak, három gyerekük van, két kutyájuk, és most két kisbárányt is beszereztek. A kutyákról előre megmondták, hogy az egyik barátságos, de a másik harap, sunyi, megpróbálja széttépni a kisbárányokat (meg úgy általában mindenkit), ő maga a sátán, és majd óvatosan. Ezzel a bevezetővel kissé meglepő volt, mikor ott, a helyszínen kiderült, hogy a sátán, AKA Zseni egy icipici, miniatűr kis törpetacskó, akit a gyerekek úgy cimbálnak jobbra-balra, mint egy kis játékbabát, és ő ezt imádja, este összevesznek rajta, hogy kivel aludjon, felmászik az asztalra, ha nem látják, hogy lelopkodja a sütit és a pogácsát, és ha észreveszik, akkor mosolyogva csóvál - szóval összességében véve egy kis cukinyuszi. Csak nem szereti az idegeneket meg a bárányokat, hát na. Egyébként most úgy próbálják a kisbárányokhoz szoktatni, hogy szájkosarat raknak rá, és beviszik hozzájuk, a két kisbárány, akiknek a térdéig ér, körbeállják őt és csupa szeretetből szopogatják és cumizzák a kis lebegő füleit, ő meg tökéletesen kivan ettől idegileg. 

Mondjuk nála már csak a kisbárányok voltak cukibbak a plüss bundájukkal, meg hogy néha legelés közben elveszítik egymást a kertben, és akkor izgatottan bégetve rohangálnak és keresik egymást. Annyira jól éreztem magam.