Ma pedig megvolt az első utunk a sürgősségire. Épp sétálni indultunk volna, és fogalmam sincs, hogy csinálta, de Dani leesett a kanapéról és beütötte az arcát és a homlokát. Nagyon megijedtem, és a legnehezebb az volt, hogy ne sírjak, miközben megitatom és megvigasztalom, mikor felhívom a gyerekorvost, aki instruál, hogy azonnal János kórház gyereksebészet, miközben felhívom Barnit, elmondom neki, hogy mi történt, majd felveszem Barni anyukájának a telefont, és megkérem, hogy jöjjön el velünk. Ez nagyon jó volt egyébként, mert egyrészt megnyugtató volt beszélgetni az autóban, másrészt ő ismerte a járást, fogta és levetkőztette a gyereket, míg én a covidos papírokat töltögettem, meg az adminisztrációt intéztem, meg vigyázott a cuccokra, míg megvizsgálták és megröntgenezték Danit. Minden rendben van persze, semmi komoly, már csak egy kis liluló foltocska emlékeztet a történtekre a pofiján. Megint hősként viselkedett, és szerintem nem is értette, mi ez a nagy felhajtás, leginkább megpróbált mindent jól megtapogatni meg megrágcsálni a kórházban. Nyilván az én hibám, mert már egy pillanatra sem szabadna ilyen helyen egyedül hagyni, annyira izeg mozog, de néha komolyan az az érzésem, hogy direkt huligánkodik, mint egy kis forgószél, és nevet a reakcióinkon. Sajnos az apja és a nagybátyja is égetnivalóan eleven kis- (és nagy-) kölykök voltak, napi szinten történt valami, és gyanítom, hogy mi sem fogunk unatkozni Dani mellett.
Én egyszer a csapnal, mikor a kakis fenekét mostam, kb. egyéves korában, ejtettem le. Kicsúszott a kezemből. Aztán meg terhesen a másikkal, elestem szintén egyéves korában vele egy bőröndben, és nekinyomtam a lábát a szekrénynek, zoldgallytorese lett. Sokszor voltunk már az orfiban.
VálaszTörlésjajistenem ❤️ mi vár még ránk🥶
TörlésHú sosem felejtem el az első diványról való leesést. Én mondjuk nem mertem kórházba menni, vagyis hagytam magam lebeszélni, így hetekig rettegtem hogy mi baja lett. Hát igen. Szerintem ez mindenkinél eljön ez a korszak, ez egyszerűen vele jár.
VálaszTörlésEzek szerint neked senki nem szòlt,hogy olyan gyerek nincs aki ne esett volna le az ágyròl/kanapéròl...?😉
VálaszTörlésIdegen tárgy felhelyezése az orrjàratba ,szinték kötelező.😂 (Nekem az egyik gyöngyöt a másik papìrgalacsint tuszkolt fel,amit saját maga gyàrtott erre a célra)
Kályhátok nincs,ìgy azt nem is emlìteném.🤭
De, amúgy a gyerekorvosnak volt egy ilyen mondata régebben, mikor mondta, hogy nem szabad pillanatra sem otthagyni a gyereket, mert nagyon izgő-mozgó, hogy "nem az a kérdés, hogy leesik-e, hanem hogy mikor esik le", meg hát mindenki meséli, hogy a gyereke lepotyogott innen-onnan. De nem mondhatnám, hogy ez engem vígasztal:).
TörlésEngem sem vigasztalt, hogy más gyerek is járt már így, amikor az enyém leesett az ágyról. A franciaágy közepén aludt, még csak néha sikerült átfordulnia. Felkeltem, odaléptem a ruhásszekrényhez, és már csattant is a baba a földön. Azóta sem értem. Rögtön rohanni akartam a kórházba én is, de a férjem mondta, hogy 6 fiatalabb testvér mellett sok ilyen esetet megélt már, felsorolta, mit kell figyelni a következő órákban, pl. rögtön nézte a pupilláját, és ha valami nem oké, akkor kórház. Szerencsére nem lett semmi nálunk sem.
VálaszTörlésEgy végtelenül óvatos kislány után (annyira vigyázott, hogy soha nem verte be a fejét semmibe) egész más élmény nekünk egy fiú, aki rendszeresen töri-zúzza a kobakját. És tényleg nem lehet eléggé óvatos az ember, még alig tudott járni, amikor az én lábamban botlott meg és szakította fel a szemöldökét az asztalap élén. Szerencsére a szemöldökével párhuzamosan, így nem lett zavaró nyoma. De ő képes a konyhában téblávolva is beverni a fejét a gránitpult élébe, még esnie sem kell hozzá :).
VálaszTörlés