Hozzánk is megérkezett a dackorszak. Vagy hát fogalmam sincs, hogy ez már az-e, vagy még számítsak rosszabbra, de most minden NEM, NEM, és ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, akkor ilyen sírásnak álcázott, könnyek nélküli ordítgatás van, ami azonnal át tud fordulni nevetésbe is akár. Le lehet őt szerelni, mert gyönyörűen beszél, ki tudja fejezni magát és mindent megért, de nagyon kimerítő folyamatosan küzdeni meg tárgyalni vele. Iszonyúan hálás vagyok, hogy sokan vagyunk rá, és ha már nem bírom elviselni, hogy semmi nem jó, akkor belököm anyuékhoz, hogy csinálja ott a műsort. Egyébként a nap felét kb alapból ott tölti, teljesen rá van gyógyulva apuékra, felkelünk, wc-n üldögélés, felöltözés, reggeli, és már robog is át. Mióta hazajöttünk, sokkal többet sétálunk meg játszózunk, bár én úgy találom, hogy túl hideg van ahhoz, hogy a csúszda mellett ácsorogjak hosszan. Egyébként Bogyó és Babóca függés van, imádja, a könyvekkel indult, de mikor nyolcvanharmadszor kellett elolvasnom neki azt a két könyvecskét, ami megvolt, akkor megmutattam neki a youtube-on, és azóta már kívülről tudjuk az összes kib@szott részt. Engem mondjuk nem zavar, szerintem cukik, és tök jó látni, hogy ő ennyire szereti, de Barni teljesen kivan tőlük.
A ház ura, mivel a szülei színházban voltak tegnap este, ma nem aludt itthon, és a nagymamája állítása szerint este pityergett utánunk, ilyen sem nagyon volt még. Nagyon jólesik a csend, hogy rend van és senki nem csinál kuplerájt 5 perc alatt, de hiányzik Senor Manolo (ahogy Spanyolországban továbbfejlesztettük a Manócska becenevet).
Viszont nagyon sokat cumizik mostanában, eddig kb alváshoz használta, most viszont sokszor úgy is játszik, meg sétához is nyomatja, szeretném leszoktatni.
Ez a kép annyira szép rólatok! :)
VálaszTörlés