na ne már

Fuu, egy-egy ilyen hétvége után azért mindig eszembe jut, hogy le a kalappal a gyerekeiket egyedül nevelő anyukák és apukák előtt. Jól elvoltunk egyébként, Dani egészen sokat játszott és rajzolt egyedül míg én a dolgomat csináltam, délutánonként aludtunk, picit volt a szomszédban is. Hétfőn nem mentem edzeni, elintéztem egy csomó dolgot, szerencsére, mert keddre Dani iszonyúan náthás lett, így nem vittem oviba. Napközben átjött az anyósom, hogy vigyázzon rá ameddig tanítok, éjszakára viszont  belázasodott Dani, szóval ennyit a hetünkről. Ma már nem lázas és rendkívül jókedvű, reméljük, gyorsan sokkal jobban lesz, mert pénteken szeretne menni Vácra, meg nekem is lenne programom, meglátjuk. Addig pedig végtelen kirakózás, rajzolás meg mesenézés vár ránk, csinálunk kókuszgolyót, meg hasonló izgalmas programokat tervezek.

Nekem amúgy nagyon sokszor eszembe jut, még akkor is, mikor beteg, főleg amikor fekszünk délután az ágyunkban a besötétített szobában a meleg lakásban és ott szuszog mellettem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy biztonságban tudhatom, hogy nem kell mennünk, menekülnünk, hogy be tudom fizetni a számlákat, hogy tudok kaját venni és van konyhám, ahol főzhetek, nem kell albérletről albérletre vándorolni, tudunk meleg vízben zuhanyozni minden nap, Dani tud óvodába járni. Hogy ezek a dolgok természetesek az életünkben. De azért most nagyon rám férne egy nagy alvás meg egy masszázs.