elszöktünk

Voltunk egy hetet nyaralni. Ez egy csoda, mert Barni munkájával egyszerűen nem lehet tervezni, nyáron is 5 nap volt a leghosszabb, amire el tudott/mert szabadulni. De most annyira szükségünk volt rá mindannyiunknak, főleg neki, és tényleg akadt egy kis lazaság a melójában. Így is indulás előtt pár nappal foglaltam le a repjegyet, amikor végre rábólintott, a szállodát meg 1 nappal az indulás előtt. Nem volt könnyű kitalálni, hova menjünk, mert Európa nagy részén hideg van és zuhog az eső, mi pedig nem akartunk messzire menni, hosszan repülőn ülni. Így esett a választásunk Ciprusra, ahol épp arra a pár napra 26-27 fokot írt az előrejelzés. 

Egy tengerparti szállodában aludtunk, amit Dani dokinénije ajánlott, és hatalmas ár/érték találat volt. Rajtunk kívül kizárólag brit nyugdíjasok voltak, ők sem sokan, hiszen még nem kezdődött el a szezon - mindenki iszonyú lelazult és kedves volt. Ahogy megérkeztünk, tényleg csodálatos nyár lett, fürdőruhában mászkálós, tengerparton homokvárat építős, nem hittem el, hogy ilyen mázlink van az idővel. Szépen lebarnultunk, mindketten kiolvastunk egy könyvet (én kettőt), napközben kicsit koktéloztunk a medenceparton, csodásakat ebédeltünk (én annyira jókat ettem, úristen), este 8 körül már aludtunk mindhárman szinte minden nap. Dani iszonyúan jól érezte magát, magáévá tette a játszóházat, összehaverkodott az animátor lánnyal, köveket gyűjtött, homokvárat épített, pancsolt. Tudtuk, hogy nem akarunk különösebben aktívkodni, és így is lett, mindössze két  nap mentünk csavarogni a kikötőbe és a városba. Az utolsó nap, amikor túlságosan fújt a szél a medencézéshez, elmentünk hajózni, ami halálközeli élmény volt mindannyiunknak - életünk legrosszabb döntése, utólag már tudjuk, de a partról nem látszott, hogy így háborog a víz. Hatalmas hullámok dobálták a hajót, Dani rettegve feküdt Barni ölében, én pedig zöld fejjel, egy zacskót szorongatva koncentráltam kb a 15. perctől kezdve végig, hogy ne hányjak. Annyira jó érzés volt szárazföldre lépni újra! Béreltünk bicajt is gyereküléssel, tudnám ezt az életet élni, rendszeresen gurulni a tengerparton végig azzal a gyönyörű kilátással. 

Maga a hely nem tűnt egyébként annyira izgalmasnak (Paphos most kiépülő, hatalmas szállodákkal tűzdelt turistaparadicsom. És bár a mi hibánk, hogy az autentikus Ciprusból nem sokat tapasztaltunk, ha már kultúra, engem a szigetnek a török része érdekelne inkább, Törökországot imádom), szóval nem hiszem, hogy vissza fogunk járni, bár gyönyörű és pihenésre tökéletes. 

Találkoztunk egy magyar csajjal, aki 15 éve kint él a férjével meg (most már) a kislányával, sőt, a szüleiket is kiköltöztették. Ő kinti esküvőket szervez, meg ha jól értettem, abból élnek, hogy magyaroknak segítenek letelepedni kint. Mesélt kicsit a ciprusi életről, hogy mennyivel könyebb (pl. adóügyileg), és kérdezte, hogy mi nem gondolkodunk rajta, hogy kiköltözünk? Őszintén? Mindkettőnknek eszébe jut szinte minden nap a híreket olvasva, hogy szegény Dani, milyen jövő vár rá itt. És vicces volt kicsit álmodozni, hogy milyen lehet ott élni, de mi már nem megyünk újrakezdeni sehova. Onnan, messziről kicsit más volt ránézni az életünkre, és szörnyű, ami itthon megy, de a mi kis buborékunkat nagyon szeretjük olyannak, amilyen. Meg hát basszus, nem mehet el mindenki, valakinek tenni kell a változásért. 

Szerda óta vagyunk itthon, és tényleg, ahogy egy barátnőnk mondta, kisimultunk, lebarnultunk, feltöltődtünk élményekkel, meg mindenhogyan. Én nagyon reménykedtem, hogy igazi tavaszra érünk haza, de úgy látom, arra még várnunk kell, de így is sokkal nyugodtabbak és jókedvűbbek vagyunk mindhárman.