good things

• Barni Svédországban van a kis barijánál, Dani Vácon élvezi a nagyik vendégszeretetét, én pedig péntek este óta élvezem a szabadságot. Volt a takkernő is, így még pakolásznom sem nagyon kell, mert szép rend és tisztaság van. 
• Apukám megragasztotta az egyik tálat, és most majdnem olyan, mint új korában. Van még egy, egy nagyobb, az sajnor tényleg nagyon összetört, szóval ő valószínűleg nem fog meggyógyulni. 

• Ma voltunk Olívval meg Gyömbérkével úszni meg szaunázni, aztán meg beültünk a Spílerbe salátát enni. Annyira jó volt! Vicces, hogy volt ma Lick the Click! is a hajón, de eszünkbe sem jutott azt választani progiként, öregszünk. Voltam egyébként pár hete Barnival meg pár barátunkkal, és abszolút a mi korosztályunk jár oda lötyögni meg iszogatni, nagyon megnyugtatónak találtam ezt, jó volt.
• Vettem a piacon virágot egy nénitől, kicsit kiegészítettem a kertből, nagyon feldobja a lakást. 

• Belefutottam egy ágytakaróba egy webshopban, amit random hirdetésként dobott fel nekem a rendszer. Annyira mikonkás, hogy meg kellett néznem jobban, és végül meg is rendeltem. Gyönyörű, tök jó minőségű, és szállítással együtt került 10e forintba. Innen van.

back home

Még azt el akartam mesélni, hogy ottani idő szerint reggel 9-kor indult vissza a gépünk, ami azt jelentette, hogy nagyon korán kellett kelni. Mindketten rosszul aludtunk (Dani nem panaszkodott), így kialvatlanul ébredtünk 5-kor, Danit keltettük 5:15-kor és jött értünk a taxi 5:30-ra. Kb 40 perc alatt kiértünk, és ott gyorsan kiderült, hogy tök jó volt ez így, mert egy csomót kellett sorban állni meg útlevelet ellenőriztetni, szóval annyi időnk volt még, hogy reggelizzünk (ketten ettünk egy szendvicset hatezerért, nagyon durva árak voltak a reptéren), Dani betolta a kis almáját meg a kekszét, én ittam egy kávét és már ülhettünk is fel a gépre. Az is furcsa volt, hogy odafele másfél óra volt az út, visszafele pedig 1 óra 40 perc. 

A reptéren a már előre lefoglalt reptéri kisbusz várt, mert egyrészt az a legolcsóbb opció, másrészt nem akartuk egy hétre a reptéren hagyni az autót, harmadrészt Barni öccse szívesen kijön értünk, csak utána hallgathatjuk, hogy ez neki mennyi idejét elveszi és mennyire megterhelő stb, szóval köszi, de akkor inkább ne. Nem nagyon vásároltunk kint, szemeztem a Louis Vuittonokkal a Nagy Bazárban, de végül nem vettem, pedig viccből gondolkodtam egy kisebb darabon. Szereztem egy hamis Birkit itthonra, meg vettünk gyönyörű, kézzel festett tányérokat, amikre nagyon vigyáztunk és a repülőn is a kézipoggyászba tettük. De bármennyire vigyáztunk rájuk és bármennyire is be voltak csomagolva egy halom puki-fóliába, hazafelé a sofőr a csomagtérbe tette azt a kisbőröndöt is, hiába mondtuk, hogy törékeny, aztán minden kanyarban repkedtek a csomagok, és össze is törtek a csodálatos tányérjaink. El vagyok keseredve. Elvittem őket Apuhoz, azt mondta, megragasztja őket, és legalább kis mütyüröket tarthatok bennük. Ezek maradtak épen: 

Nagyon jó volt amúgy hazajönni a szép, tágas, napsütötte lakásunkba, és még a növényeink is életben maradtak, mert a szomszéd néni locsolta őket. Kint az airbnb-nkben nagyon kemény volt az ágy matraca és borzasztóak voltak a párnák, így most minden este hálát adok a pihe-puha, 180 cm széles matracért, ami olyan, mintha egy felhőn aludnék. És az is jó, hogy nem kelt a müezzin hajnal 5-kor. Egyébként kint is csak az első két éjjel ébredtünk fel rá, utána már nem, gondolom, megszoktuk. Én nagyon szerettem egyébként hallgatni. 

isztambul

Voltunk egy hetet Isztambulban. Én választottam, hogy oda menjünk, 20 évesen csavarogtam ott egy hónapot mindenfelé, és azóta a szívem csücske Törökország. Mindenképp kalandosabb nyaralást szerettünk volna, mint a semmittevős Ciprus még márciusban, és meg is kaptuk. A Fatih negyedben laktunk, kb 50 méterre a Fatih mecsettől, jó messze a turistáktól, mégis gyorsan elértünk reggelente mindenhova, leséltáltunk a tengerpartra és onnan gyalogoltunk vagy villamosoztunk. Leginkább csak csatangoltunk mindenfelé, hajóztunk, bazároztunk, piacoztunk, jókat ettünk, ha elfáradtunk, akkor nagyokat hajóztunk a Boszporuszon vagy beültünk egy étterembe. Dani lubickolt a színes, szagos, ismeretlen világban, nagyon jól érezte magát, meg sem szottyant neki a napi 10+ kilométer gyaloglás naponta, pedig aggódtam emiatt. Felmásztunk a Galata toronyba, voltunk a Pierre Loti hegyen, találtunk egy gigantikus közlekedési múzeumot, de kb ennyi helyre fizettük be magunkat, amúgy csak csavarogtunk. Voltunk többször is Ázsiában, ami nekünk sokkal jobban bejött, mint az európai oldal, nyitottabb volt, kedvesebb, rendezettebb, tisztább. 

Az a városrész, ahol mi laktunk, nagyon vallásos volt, nehezen viseltem, hogy mindenki megbámul minket, iszonyúan kilógtunk - semmi negatív, csak néztek nagyon. A második nap vettem fel kendőt, de ugyanúgy néztek akkor is, szóval egy idő után elengedtem. A piacnap, amikor az egész környék bazárrá változott, az nagyon más volt, akkor úgy éreztem, kicsit befogadtak minket, vettünk kaját meg dinnyét, leültettek, hoztak nekünk teát, moziztunk és részei lehettünk a helyi életnek. Danit, ha lehet, még nálam is jobban nézték, ha valaki meglátta, mutatta a többieknek, hogy aztaa, tejfölszőke kisfiú. Sokszor meg is simogatták, ami engem nem zavart, Barnit viszont nagyon. Dani viszont a kóbor macskák után járkált egyfolytában, Barni ezt is helytelenítette, nekem ez is oké volt, szerintem azonnal látszik egy cicán, hogy örül-e, ha hozzányúlsz, vagy jobb békén hagyni. Az ázsiai oldalon pedig kóbor kutya volt rengeteg, de mindnek biléta volt a fülében, szóval gondolom, gondoskodnak róluk valamennyire. 

Ami nekem nagyon fura és szokatlan volt, az az, hogy mennyire nem kedvesek az emberek. Senki nem enged előre, mindenki eléd tolakszik, valaki rádnéz, ösztönösen rámosolyogsz, és semmi. Mindig megjegyeztük, ha valaki előzékeny volt velünk. Angolul sem tudnak, két emberrel találkoztunk, aki mondatokban tudott beszélni angolul, de még a frekventált helyeken lévő éttermekben is előfordult, hogy csak google fordítóval tudtunk boldogulni. Nagyon tudtam értékelni, hogy olyan helyen élünk, ahol kedvesek és segítőkészek az emberek, mindenki mosolyog és még az ismeretlenek is köszönnek egymásnak. Az angollal kapcsolatban már vannak kétségeim, de azért gyanítom, hogy nálunk jobb a helyzet.

Ezektől eltekintve nekünk nagyon bejött Isztambul, egy csomó része gyönyörű, izgalmas, a tenger pedig a varázslatos hangulatúvá teszi a várost.