2025. november 16., vasárnap

15. szombati kalandok

Még mindig van fűtésünk, bár reggel újra kellett indítanom a kazánt. Dani nagyon korán kelt, 6 előtt. Egy darabig nyűglődött köztünk, majd átvonultak Barnival Dani szobájába, befeküdtek az ágyába tovább pihenni, én meg aludtam egészen 8-ig. Ritkán adatik ez meg nekem, mert mindannyian korán kelők vagyunk és nem bánjuk, ha indul a nap, de néha nagyon jól esik egyedül aludni még egy kicsit. 

Reggeliztünk, aztán elmentünk a Mammutba elintézni egy-két dolgot. Barni a végén mondta, hogy ő már most kivan ettől a tömegtől, és intézzük el a karácsonyi bevásárlást ASAP, mert ő már most nem bírja ezt a rengeteg embert. Mondtam neki, hogy hétvége van, Black Friday kb egész hónapban meg most épp Joy napok is, ezért voltak ennyien, de amúgy igaza van. 

Délután Dani egy buliba volt hivatalos. Egy csoporttársának volt szülinapja, meg a húgának is, aki szintén az ő csoportjukba jár. Nem voltam biztos benne, hogy vajon nekünk is ott kell-e lenni, vagy csak a gyerekeknek, mert Barni anyukája mesélte, hogy amikor a srácok kicsik voltak és zsúrt rendeztek nekik, ő mindig teljesen kivolt, ha az anyukák is ott ragadtak és neki kellett szórakoztatnia őket, amíg a kölykök szétszedték a lakást. Mindenesetre átvittük Danit és ott találtuk Lulu szüleit borospoharakkal a kezükben, így végül mi is ott ragadtunk, meg amúgy minden szülő, de ez tök jó volt itt. Egy régi házat újítgatnak fel szuperjó ízléssel és nagyon tetszett az egész, hatalmas konyhájuk meg nappalijuk van, a konyha közepén egy hatalmas pult van, ahol a gasztro-arc apuka gyártotta a pizzákat meg töltögette tele a poharunkat finom borocskával, imádtam. Pont erre való a pecójuk, hogy egy csomó ember igyon-egyen-dumáljon, és a kicsik is tök jól elvoltak. Meglepően jól éreztük magunkat mi is meg a gyerekek is, és valahogy pont azok a szülők jöttek össze, akikkel amúgy is jóban vagyunk. Megbeszéltük, hogy csinálunk ilyet majd máskor is, mindig másnál, szülinapoktól függetlenül, mi mindenképp rendezünk majd valamit Szerintem mindenki nagyon belelkesedett, hogy ilyen társasági életünk is lehetne akár. Sőt, a srácok megbeszélték, hogy hétfő reggel 6-ra mennek úszni és szaunázni együtt - na azt megnézem, hogy tényleg megvalósul-e.

Aztán itthon még összeraktam a tiramisut, hogy legyen ideje éjjel összeérni, meg megfőztem a fahéjas szilvaszószt a kacsa mellé a holnapi ebédhez, amire Barni anyukája is átjön majd. 

És akkor moodboard (let's make this a Saturday thing): 















1 megjegyzés:

  1. Szombaton és is épp gyerekzsúroztam, szeretem az ilyen, jókat lehet dumálni a jó fej szülőkkel. Én szeretem, ha maradnak, van felnőtt társaság meg, ha kell, mindenki tudja fegyelmezni a saját gyerekét:-) Nem elhanyagolható szempont egy csapat játékban elvaduló fiúnál:-)))))))

    VálaszTörlés