Nagyik in the house

Reggel erős fejfájással ébredtem (én, akinek sosem fáj a feje), hirtelen át is gondoltam, hogy ittam-e előző nap kávét ebéd után, mert akkor szokott fájni, ha az kimarad, de eszembe jutott, hogy ittam. Aztán Dani kérte, hogy bicajjal vigyem őt oviba, és bár egy porcikám sem kívánta a testmozgást a hasogató fejfájás mellé, de úgy tűnik, segített a friss levegő, mire hazaértem, elmúlt. Ma rengeteg folyadékot fogok inni. 

Itt vendégeskedtek a szüleim az elmúlt két napban. Nagyon régen nem jártak nálunk, Apa szívesen jön, ő nagy csavargó és iszonyat rugalmas még most is, de Anyát jó ideje nagyon nehéz kirobbantani a saját kis napi rutinjából. Meg azt is szokta mondani, hogy ő nagyon rosszul alszik, ha nem otthon tölti az éjszakát. Na de eljöttek szerda reggel, Daninak nem mondtuk meg, hogy jönnek, hogy meglepetés legyen. Kakukkos óra projekt van az oviban, cipősdobozból készítenek kakukkos órákat a kicsik, így Apa hozott nekik egy igazi, faragott, működő kakukkos órát, nekiadta a csoportnak, fel is szerelte a falra, azóta ott kakukkol nekik. Bevittem őket az oviba, Dani pont az udvaron játszott és háttal állt nekünk, Anya odament hozzá, Dani megfordult - hát azt a meglepetést, azt az örömöt! Kicsit maradtunk, míg Apa felfúrta az órát meg beszélgettünk, aztán hazahoztuk Danit is, ebédelnie sem kellett bent. 

Isteni két nap volt, nekem is, Daninak is csodás volt, hogy itt voltak. Beszélgettünk, főztünk, kertészkedtünk, ettünk, játszottunk. Reggel Dani kinyitotta a szemét, és már suhant is le a vendégszobába befeküdni közéjük az ágyba. Mikor oviban volt, kicsit felpimpeltük a szobáját, még mindig nagyon üresek voltak a falak (majd másik posztban megmutatom, milyen lett). Délután ők mentek érte. Este kicsit szomorú voltam, mikor Anyuék hazamentek, Dani is kérdezgette, hogy mikor jönnek legközelebb, hétvégén? Nem engedték, hogy hazavigyem őket, két óra volt az út háztól házig. Danival este az ágyban mindig meg szoktuk beszélni, hogy mi volt a legjobb dolog a napban, és azt mondta, hogy az, hogy itt voltak a Nagyiék. Tényleg az volt.

most már elég

Nekem borzasztó volt most ez a covid, az életről lehozott, hogy ilyen sokáig nem voltam jól, és amikor már oké voltam, akkor sem volt energiám, ziháltam, ha felmentem az emeletre, bedugult a fülem, újra fájt a torkom stb. Én ilyenkor eléggé el szoktam hanyagolni magam, pihenek sokat, nem mozgok, azt eszem, amit kívánok. Tegnap ovi után elmentünk Danival tankolni (imád velem jönni), vettünk kenyeret az új hüvi Sparban (ami olyan lett, mint valami csilivili osztrák élelmiszerbolt, tágas, gyönyörű és MINDEN van - mondjuk ár/érték-ügyileg nem egy lidl, de jó próbálkozás), aztán elgurultunk a hűvösvölgyi nagyréthez. Gyönyörű volt, még sütötte a nap a rét felét, Dani bicózott, én kocogtam mellette (nem azért, mert futni akartam, hanem mert muszáj, ha lépést akarok tartani vele), és akkor úgy éreztem, ELÉG. Nevetséges, hogy pár hét betegség, nem-jól lét hogy megvisel, kb kezdhetem elölről visszaépíteni az állóképességem. De ez van, itt az idő, össze kell szednem magam újra és aktivizálni a kis testem. Ott voltunk vagy két órán keresztül, Dani felváltva játszózott és bicózott, én közben meghallgattam a lányok által a messenger csoportban hagyott hangüziket, akkor indultunk haza, amikor már fázni kezdtem. 

Amikor Barni csörgött, hogy úton van, főztem ki rizst a brokkoli, kukorica meg a mézes-szójaszószos-fokhagymás husicsíkok mellé, addig Dani gyöngyöt fűzött a szomszéd néninek, majd befutott Barni, megpuszilgattuk egymást, csináltunk hármas ölelést, és akkor láttam, hogy az egyik szeme vérben forog. Igen, ő is látta már, nem tudja, mi ez. Reggelre sajnos sokkal rosszabb lett, és ha kötőhártya, akkor tudjuk, mi vár ránk. Sírok. 

ez egy hatalmas rét, körben fut ez a kis utacska, van nagy játszó meg kis workout-pályák, isteni

hétvége, chill, banánkenyér

Szegény laptopom, már egy percet sem bír ki anélkül, hogy hálózatra ne dugnám. Tulajdonképpen van egy túlkoros, ám még mindig igen csinos asztali gépem, remélem, még egy darabig nem kell lecserélni. 

Vasárnap délelőtt elmentünk Daniért, Anyuéknál ebédeltünk, aztán hazajöttünk, Dani aludt a kocsiban. Annyira jó volt a délután, kicsit nyugiban lenni hármasban, játszottunk, sütöttem banánkenyeret, Dani vitt a szomszédoknak. Az alattunk lévő idős házaspár mindig úgy küldi vissza a tányért, hogy valami finomságot raknak bele, sütit, almát, mandarint, diót. Ma reggel úgy várt minket a tányér a bejárati ajtó mellett, hogy volt benne egy halom friss, SK tepertő. Én nagyon ritkán eszem pár szemet, max ha Anya csinál frissen, pedig szeretem puha kenyérrel, sóval, paradicsommal, paprikával, Dani és Barni viszont imádják, szóval jó kis csere volt a banánkenyérért. Ezt szoktam sütni (kb), az enyémben Milka tejcsoki van, nem csokicsipsz (az kinek van otthon?), a tetejére pedig ráteszek egy egész, hosszában félbevágott banánt, van benne sok kardamom, és a tetejére csurgatok juharszirupot. 

Este meg próbálni mentem, nem szeretem ezt a vasárnap esti időpontot, jó lenne ilyenkor otthon lenni, lezárni a hetet, készülni a következőre, mert a hétfő reggelek mindig nehezek. De megfürdettem Danit korán, hogy Barninak már ne kelljen, hajat mostunk, vacsiztunk, aztán otthagytam őket, hogy még egy picit tudjanak játszani, aztán az esti mesélős-elalvós rutint már kettesben csinálták. Ilyenkor 11 körül szoktam hazaérni, mindenki alszik, én meg fel vagyok mindig pörögve a zenéléstől meg a társasági élményektől, van éjfél, fél 1 is, mire ágyba parancsolom magam és el tudok aludni. 

a konyharuha még Anyukám háztartásából származik, már gyerekkoromban is megvolt - ó, ha mesélni tudna!

őszikék

Jó hetünk volt, szedtünk gesztenyét és csináltunk belőlük mindenféle figurákat, reggelente Dani főzte a saját zabkásáját, fűztünk gyöngyöt és festettünk sokat, sétáltunk az esőben, kicsit be is lassultunk. Kapott nemrég egy esernyőt, és azzal nyomult, imádja, de annyira lassan haladunk így, tényleg, mint a lassított felvétel. Tegnap reggel meg levittem őt Vácra Anyuékhoz. Bőrgyógyászhoz kellett mennünk, mert van a hátán egy nagy anyajegy, amit évente meg kell nézetni, de rendben volt. Ebédeltünk, ami nekem mindig olyan szívmelengető, anyukám főztjét enni heti egyszer, mikor ott vagyok kicsit náluk. Múltkor kaptam tőle egy fagyisdoboznyi székely káposztát, amit aztán három napig ettem ebédre jóóó sok tejföllel (Barni nem szereti a káposztát semmilyen formában), annyira jó volt, ez nekem az igazi komfort kaja, anyukám karácsonyi menüje. Barninak nutellás palacsintát küldött. Még mindig minden alkalommal készül valamivel, amit hozhatok haza, mézzel, tojással, paradicsommal, amit épp jó áron sikerül vennie a piacon, most épp három (nyers) csirkecombot (is) csomagolt, mert állítólag csak 990 ft-ba került egy kiló. Annyira aranyos és nagyon jól esik, nyilván meg lehet ezeket a dolgokat venni itt nálunk is, de tudom, hogy neki ez fontos, így elengedtem már, egyszerűen elfogadom és örülök neki - meg hát nekem is fontos.

Aztán otthagytam náluk Danit, aki azt mondta, kettőt fog ott aludni. Van hogy időközben meggondolja magát, és unatkozik, mert mondjuk esik az eső és nem tud annyi mindent csinálni, és akkor elhozom másnap, de most szuper jól  elvan, így csak holnap megyek érte tényleg. 

Úgy volt, hogy Barni meg az öccse elmennek Leányfalura az unokatestvérükhöz kicsit sörözni, csapatot építeni meg ott aludni, és csak az enyém lesz otthon a délután és az este. Már láttam magam fetrengni a kanapén, bugyuta sorozatokat nézni meg mindenféle fogamra való dolgokat enni, de aztán 3 körül csörgött Barni, hogy változott a terv, és inkább hozzánk jönnek. Bevallom, eléggé csalódott voltam, de aztán tartottam magam a kanapén fetrengő, netflixező tervhez, hét körül csináltam nekik tonhalkrémet és avokádókrémet, sütöttem répás tortilla lapokat mártogatni, meg készítettem egy kisebb sajttálat szőlővel, magocskákkal, és vártam őket. 

Kicsit bandáztam velük, ittam én is egy pohár vörösbort, meg társasoztunk a The Mind nevű új társasunkkal, amit Andris, Barni barátja hozott, nagyon bejött nekünk. Kicsit ilyen lenyugodós, egymásra hangolódós játék, kb rá kell érezni, kinek mi van a kezében, de Barni öccse annyira türelmetlen és izgága, hogy miatta nem nagyon tudtuk élvezni. De nélküle jó lesz szerintem. Aztán egy idő múlva felmentem, magamra csuktam az ajtót, néztem a sorimat, éjfél körül meg bealudtam. Ma meg egész nap ágyban voltunk, csak reggelizni meg ebédelni keltünk fel. Nagyon kellett már a kettesben, összebújva töltött idő, meg persze a pihenés is, hatalmasat aludtunk délután. Most meg Barni elment egy céges rendezvényre, én meg kicsit magamra koncentrálok. Vettem egy pomelót, az lesz a vacsim (na jó, mondjuk a fele), és végre haladok a könyvemmel és lefekszem időben aludni, hogy reggel korán tudjak indulni Daniért. 

❤️

a méhecskék szomorúsága

Csütörtök reggel rosszkedvűen ébredtem és valahogy azóta sem mozdul belőlem a szomorúság. Én nagyon szeretem a kora reggeleket, a lassan induló napokat, így ritkán esik meg, hogy ilyen hangulatban készülődöm, meg hát van egy pici fiú itthon, akire az ébredés pillanatától figyelnem kell, így legtöbbször nem nagyon tudok arra koncentrálni, hogy bennem mi zajlik. Ilyenkor eszembe szokott jutni, amikor Dani sírósan ébred és egész reggel győzköd, hogy ő inkább velem szeretne lenni, hadd maradjon itthon csak ma, és ezt nagyon nem szeretem. Pedig ha nekem van, hogy így kelek, hogy legszívesebben sírással indítanám a napot, akkor miért csodálkozom, amikor ő is nyűgösen ébred? 

Nem volt egyébként aznap reggel itthon Dani, Barni anyukájánál aludt. Nagyon jól sikerült a szombat, amikor ott töltötte az éjszakát, és kérte, hogy mehessen megint, és mivel szerintem ez a Nagyinak is jót tesz, aki még mindig nincsen annyira jól, mióta az apósom megbetegedett és meghalt, így mindannyian örülünk, ha Dani és ő időt töltenek együtt. Nem is hozta őt vissza Nagykovácsiba reggel, hogy Dani oviba menjen, hanem bebuszoztak a városba, mert színházba ment az ovis csoport, A méhek táncát nézték meg a Nemzeti Táncszínházban. Napközben írtak az óvónők a csoportban, hogy 12:45-re érnek be a faluba, én meg pont ott intézkedtem, így megvártam őket a busznál, volt nagy öröm, mert nem számított rám egyáltalán, főleg, hogy az is meglepi volt, hogy nem kellett visszamennie az oviba ebédelni meg aludni, hanem hazajöttünk és itthon ebédeltünk meg aludtunk. 

Na de a lényeg, hogy nem vagyok jó passzban, szerintem a covid óta nem jöttem rendbe, ami már vagy három hete volt. Meg az is van, hogy nem szeretek itthon tanítani, nem elégít ki, jót tenne, ha bejárhatnék valahova dolgozni, de Barni munkája mellett, ami teljesen kiszámíthatatlan,  nem tudok, mert nem tehetem meg, hogy minden reggel beadom fél 7-kor a gyereket, aztán valamikor este szedem össze, de valamit muszáj kitalálni. A zenekarral sok dolog van, és majd valószínűleg lesz még több, de az meg főleg viszi a pénzt, szóval anyagilag nem vagyok vele kisegítve. Ezen nyűglődöm mostanában. 

októberke

Iszonyúan intenzív volt ez a hétvége kezdve a pénteki koncerttel, a hajnal fél4-es hazaérkezéssel. Kicsit csapatépítő jellegű is volt nekünk ez az út, jó kedvünk volt, sokat röhögtünk mindenfélén, aztán nagyon jól sikerült maga a koncert, összeértünk, jól szóltak a dalok, családias volt a hangulat is. Egy pohár italt ittunk, kicsit dumáltunk még és jöttünk is, nem úgy mint régen, mikor még ilyenkor indult az ereszd el a hajam, a vidéki koncerteknél legtöbbször ott is aludtunk. De azért 3-kor megérkezni, majd még hazavinni a gitáros fiút, utána hazavezetni és fél 4-kor ágyba kerülni, ez azért erős így ennyi idősen, kisgyerekes anyukaként kicsit más az életritmusom mostanában. 

Másnap aludtam majdnem 11-ig, aztán indultunk Daniért Vácra, előtte beültünk a Wang Mesterhez a Pasaréti térnél és ebédeltünk egy jót, az nagyon jól esett, romantikus volt és finomakat ettünk. Felvettük Danit Vácon, majd elmentünk Barni anyukájához, úgy volt megbeszélve, hogy szombaton meg ott alszik. Amikor ezt megbeszéltük, még jó ötletnek tűnt, de persze amikor ott voltunk, már nem volt kedve hozzá, velünk akart jönni, de aztán játszott a Nagyival, és onnantól már minden oké volt. Mi hazaugrottunk, majd elmentünk az A38 hajóra egy bulira, ami este 6-kor kezdődött, és 11 után már otthon is voltunk - nekem ez így tökéletes. Jó volt kicsit kettesben lődörögni, röhögcsélni meg dumálni, rég nem voltunk kettesben sehol. Volt ott egy lány, akinek annyira finom illata volt, hogy kétszer is odamentem hozzá megszaglászni, hogy úristen, mennyire finom illata van, és el is mondta, mi az a parfüm, majd utána kell járnom, hogy kapható-e, meg kipróbálni. Állítólag a Jo Malone készített a Zarának parfümöt, elég egzotikus, szóval nem tudom, nekem jól állna-e, de rajta szédítő volt.  

Vasárnap pedig visszaszereztük Danit, vettünk tortákat a Daubnerben, aztán együtt ebédeltünk 40 másik emberrel egy étteremben, ahol megünnepeltük Barni öccsének a szülinapját. Jól éreztük magunkat és mindenki nagyon cuki volt, de én úgy lemerültem szociálisan, meg mindenhogy, hogy tegnap este fél 9-kor már aludtam, ma úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger, és a nyakam is tökéletesen beállt reggelre, alig bírom forgatni a fejem. 

Na hazahozom a Kismacit, remélem, nem kíván túl aktív programokat délutánra, esetleg elviszem gesztenyét szedni. 

things

Csak egy gyors bejegyzés. Nem értem, hogy miért nem jutok ide többször.

• Ma koncertünk lesz Szegeden, ami nagyon izgi. Nagyon szeretem azt a várost, sokat jártam arra, mert a bátyám oda járt egyetemre és sokszor voltam nála gimis koromban, meg az exem is szegedi volt. Kicsit fura, mert a legjobb barátja szervezi a koncertet (és ő is hívott meg minket) és valószínűleg az exem jópár barátja ott lesz, de annyira professzionális hozzáállást érzékelek mindenkitől, engem pedig nem érzem, hogy feszélyezne a dolog (bár várjuk meg, míg ott leszünk), hogy szerintem minden rendben lesz. 
• Dani ma reggel elment Vácra, Barni vitte ki őt a Nyugatiba, ahova bejött érte Apu. Apu rossz vonatra szállt és 20 perccel később ért be, mint ahogy megbeszélték, Barni pedig emiatt késett kicsit a meetingről, ahova mennie kellett. Barni eléggé kivolt (ő sosem késik, mindenhová fél órával hamarabb érkezik, mint kell), de nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam emiatt (mert ugye én is kivihettem volna Danit és akkor ő nem késik el), de én inkább visszafeküdtem aludni (miután mindenkit felöltöztettem, megreggeliztettem és elindítottam), hogy kivételesen kialudjam magam, amit amúgy én sosem tehetek meg. 
• Még mindig nem gyógyultam meg teljesen, orrhangom van, fáj a fejem és rekedt vagyok és borzasztóan fáradt, így a dokim elküldött fül-orr-gégészetre a Kapás utcába. Ott a dokinő teljesen bántalmazó hangnemben beszélt velem, amit nem bírok megérteni, hogy miért kell, mert közben azért megvizsgált, elküldött röntgenre és írt orrsprét is, meg megállapította, hogy refluxom van és ezért lehetek rekedt, fájhat a torkom és a fejem, meg hát long covid. De ezt miért nem lehet úgy, hogy közben kedves vagyok a beteggel és nem basztatom? Nem értem, tényleg. 
• Dani hétfőn megint sírt az oviban, és kitalálta, hogy azzal zsarol, hogy előre megmondja, hogy nem megy pl. biciklizni (elviszi őket ez egyik óvónő és bójákat kerülgetnek, biztonságos bicózást tanulnak meg ilyesmi), amit pedig imád, de tudja, hogy én szomorú vagyok, ha nem vesz részt a dolgokban. Valahogy most arra van ráfixálódva, hogy ő és én, mi mindig együtt kell, hogy legyünk, és mi egymás nélkül nem érezhetjük jól magunkat, ami hát valljuk be, teljes mértékű wtf, mert amúgy sokan vagyunk külön és tök jól el van nélkülem is (és bevallom őszintén, én is nélküle). Most ugye majdnem két hetet itthon voltunk a betegség miatt, meg voltunk wellnessezni is, de azt nem tudtam, hogy ennyire összenőttünk. A hét második fele már jobb volt, de visszaestünk, na.
• Jó régen nem voltam vidéken koncertezni, kisbusz, utazás, pörgés, koncert, aztán kisbusz megint haza, kiraknak hajnal 2-kor a város közepén, aztán valahogy haza kell jutnom. Vagy kocsival megyek, és akkor nem ihatok egy pohár bort sem a koncert után, vagy hazataxizom, és akkor el is költöttem a gázsimat kb. Biztosan Taylor Swift is így csinálja. Másik pedig, hogy mit vegyek fel? Mi legyen a hajammal? Hol, mikor sminkeljek? Fél 3-kor indulok itthonról és csak 10-kor lesz a koncert, szóval gondolom, ott fogok majd szépítkezni. Na, hát ebbe is bele kell majd jönni megint. 
• Tegnap annyira finom meleg salit csináltam, megmutatom, jó? Mindent megsütöttem pici olívaolajjal és sóval, fokhagymával, a tányéromon kapott kicsi mézes citromlevet, vörösáfonyát és kesudiót. Annyira finom volt, és marad mára is. 

fall is falling

Miután a múlt héten a legjobb barátaim a Yogi Tea Throat Comfort-ja, az infralámpám és egy nagy üveg lándzsás útifű szirup voltak, ettől a héttől érthető módon sokkal többet várok. Ma ment oviba Dani, bár nem igazán volt boldog a gondolattól. Tegnap nagyon későn aludt el, fél11 körül, pedig legkésőbb 9-kor aludni szokott, így reggel keltegetni kellett - nagyon hideg volt és esett az eső, ráadásul az egész múlt hetet végigalibizte itthon, úgyhogy nem is értette, miért kell oviba mennie. Egyébként nagyon jól indult a szeptember, ég és föld volt a tavalyi évhez képest, nem sír, jókedvűen kezdi a napot és délután is vidám, de nem csoda, hiszen már középsős, nem (olyan) apróka már, vannak barátai (még mindig dúl a szerelem Luluval) és mindent és mindenkit ismer. Persze így az én reggeleim is jókedvűen indulnak, nem úgy, mint tavaly, amikor időnként én is sírtam.

Én még mindig nyűgős vagyok és tele van takonnyal a fejem, ráadásul valahogy annyira csordultig vagyok érzelmekkel az utóbbi pár napban, mindenen képes vagyok sírni - nem tudom, hogy ez a covid, vagy csak a hormonok játszanak velem, de ez most nagyon fura. Ma tudok egy picit egyedül lenni, van sütőtöklevesem (annyira finom édes-ízeset vettem most, vízben főztem meg egyetlen leveskockával, összeturmixoltam és kész - kesudiót raktam a tetejére meg tökmagolajat, nagyon szeretjük), maradt rakott krumpli meg még egy kicsi Barni málnás-madártejes tortájából, amit a Daubnerből hoztam neki vasárnap. 

Remélem, hogy nem jön megint valami őrület megint, ami akadályozza, hogy élvezzük az őszt végre, mert ez a covid elég rendesen hazavágott minket. Szeretném már látni Anyuékat, a hónap végére megint van lekötve koncertünk, most Szegedre, meg hát annyi dolgom lenne. Igyekszem ide is visszatérni kicsit. 

down

Vége a nyárnak, itt a tél, nem? Ma elmentünk a városba kicsit villamosozni, csavarogni, ebédelni, játszózni, én mondjuk jól felöltöztem és Danin is volt pár réteg, sapi mindkettőnkön, de Barnit nem lehetett meggyőzni, hogy pulcsi és farmer dzseki nem lesz elég, így ő egy idő után didergett. 

Ezt a hétvégét nagyon vártam, péntek estére (péntek 13, haha) koncertünk volt lekötve már régóta, szombaton pedig Kata barátnőm megy hozzá a francia pasijához egy csodás helyszínen, amit úgy képzeltem el, mint az év esküvőjét. Ehhez képest múlt hétvégén Dani belázasodott, hamarosan én is kidőltem, mindkettőnk covid tesztje pozitív lett, így egy pillanat alatt eltűnt a remény, hogy pénteken koncertezzünk, szombaton pedig hajnalig táncoljunk Kata esküvőjén. 

Dani három nap alatt rendben volt, én viszont rendesen lerobbantam, meg persze jól el is keseredtem. Még sosem mondtunk le koncertet azért, mert beteg lettem, fura érzés volt, de túl tudtam tenni magam rajta, ez van, nem tudtam mit csinálni. De Kata esküvője miatt vigasztalhatatlan vagyok. Barni fura módon nem lett beteg, dolgozott végig, nekem pedig nagyon nehéz volt kettesben eltölteni Danival egész napokat úgy, hogy az életemért küzdöttem és legszívesebben csak aludtam volna egész nap, de persze nem lehetett. Ráadásul Barninak a héten volt a születésnapja, esélyem sem volt elmenni tortáért vagy csilivili vacsit főzni neki, ráadásul rendeltem neki egy beasty boysos pólót, ami nagy lett rá és nem is tetszik neki, szóval nem ez lett élete szülinapja. Kedden pedig házassági évfordulónk volt, azt konkrétan hagyjuk is. 

Szóval borzasztó volt ez e hét, engem nagyon megviselt, szörnyű volt a kedvem és az általános itthoni hangulat is, örülök, hogy vége. 

ezt rajzoltuk Barninak, ennek azért örült 😍

a nyár vége

Nekünk csak szeptember 2-án kezdődik az ovi, úgyhogy még van egy icipici időnk együtt. Dani most lent van két napot Vácon, vadul nyaral, én meg kicsit próbálom utolérni magam mindennel. A gitáros fiúval elkezdtünk egy új dalt is írni, szeptember közepén meg koncertünk lesz - ezek a dolgok nagyon izgalmasak, de az emberi meg a kommunikációs része szerintem iszonyúan nehéz így zenekaron belül, nem könnyű ennyi művésszel. 

Kaptam a szomszéd bácsitól rengeteg tököt, cukkinit meg patisszont, rántott tök is készült, de a legnagyobb sikere a tökből készült tócsninak volt, itthon meg a Balcsin is csináltam rengeteget, fokhagymás tejfölbe-joghurtba mártogattuk, finom volt. Én kb EZT a receptet használtam, a kaprot kihagytam, mert mi nem szeretjük. Jó apró lepénykéket sütöttem, kb mint az amerikai palacsintát, csak megkentem a palacsintasütőt vékonyan olajjal, és nem is kellett, hogy nagyon forró legyen a serpenyő. 

Május vége óta nem jártam az edzőteremben, de úgy döntöttem, nincsen több mentség, ma visszatérek, rám fér már nagyon. Ha elkezdek mozogni, akkor a kaja is jól megy, de ha nem mozgok, akkor sokszor arra is tojok, mostanában teljesen össze-vissza eszem és kívánom az édességet, ami persze a fiúk miatt mindig van itthon. Bár egészen aktív nyarunk volt, és nem érzem magam nagyon rosszul a bőrömben, de megfogadtam, hogy újra formába hozom magam, erős leszek és szuper állóképességem lesz - ha te is egy jelre vársz, akkor itt van, tarts te is velem, legyen a mai nap egy jó kezdet!

Pegazus

Vészesen közeledik a nyár vége, de nagyjából kihoztuk belőle, amit lehetett. Voltunk egy hetet a Balatonon megint, jobban megismerkedtünk legújabb, icipici családtaggal, Barni öccsééknek a kisbabájával. Szegényke nagyon sokat sír és iszonyúan keveset alszik, úgyhogy a szülők eléggé zombi üzemmódban nyomják, de próbáltunk segíteni meg bíztatni őket, illetve főleg az anyukát, hogy majd jobb lesz, könnyebb lesz. Most megint látom, hogy milyen mázlink volt, és Dani mennyire könnyű baba volt. Ők egyébként tartják a tankönyvi 3 óránkénti etetést (ő tápszert kap), én meg igény szerint szoptattam Danit, de valahogy az egészre úgy emlékszünk, hogy minden sokkal könnyebb, lazább és jókedvűbb volt, mint ahogy náluk látjuk. Mondjuk Dani aludt mint a tej, ez a kisbaba meg kb 10 perceket, úgyhogy gondolom, meg is van a magyarázat. 

De nem is ezt akartam elmesélni, hanem hogy az egyik nap hívtak minket Szentbékkálára a Pegazusba, ahogy egy csomó program szokott lenni, és már nagyon kíváncsi voltam rá. Most Lick the Click volt, ami egyébként az A38 hajón szokott lenni, és a lányokkal régen sokszor megfordultunk ott, van néhány legendás emlékünk onnan. A Pegazus viszont egy szép, zöld, szabadtéri helyen van, más ismerősünk is a (nagyobb) gyerekeivel jött, és egyből arra gondoltunk, hogy Dani is jól érezné magát. A barátaink lerakták nálunk az autójukat, ők bicajjal indultak tovább, mi meg később az ő kocsijukkal indultunk utánuk és Balatonfüreden vettük fel őket. Már délután indult a buli, 5 körül értünk oda. Jánoska haverunk barátnője egy gyönyörű, latinos kinézetű, csodás mosolyú, nagyon kedves és vicces csaj, Dani egyből lecsapott rá, és onnantól kezdve nem is nagyon foglalkozott mással, ő meg volt olyan jó arc, hogy vette a lapot. Félidőben betoltunk egy (mármint kettő) meglepően jó hamburgert hibátlan sült krumplival, Daninak is nagyon ízlett. Amúgy nem volt olyan igazán bulis buli, volt Dj pult, ahogy lányok tolták a technot, de amúgy asztaloknál üldögéltünk, iszogattunk, dumáltunk. Volt játszósarok meg egészen sok gyerek, de Dani végig körülöttünk autózott, nagyon jól elvolt egyedül is az ott talált kisautókkal, meg épített mindenféléből csúszdát, garázst meg mindenfélét, amiket a kisfiúk szoktak építeni, meg élvezte, hogy sokan vagyunk körülötte, és mindig máshoz fordulhat. Fél 9-kor eleredt az eső, de nekünk már amúgy is lőtték felfelé a pizsamacsillagot, úgyhogy futottunk az autóig, és kb egy óra alatt haza is értünk. Danit az utolsó 10 kilométeren már művészet volt ébren tartani, de végül nem aludt el, a nyaralóban bedőlt az ágyba és már aludt is. Nagyon jól érezte magát, de mi is, szuper volt kicsit kimozdulni, társasági életet élni, főleg így gyerekkel. 

Nekünk amúgy nagyon bejönnek ezek a napközben tartott bulik, hogy este 9-10-re már simán otthon vagy és másnap kipihenten ébredhetsz, és most, hogy látom, hogy tényleg működik gyerekkel is, kicsit jobban figyelem majd őket, hátha van a közelünkben olyan, ahogy egy 4 éves is jól tudja érezni magát. 

I love you, Duna

Nagyon hiányzik a víz, az, hogy egy fülledt, végigizzadt nyári nap után lecsattogjunk/leguruljunk a partra és a hűs vízben/mellett engedjük el a napot. Itt egyszerűen nem találok erre alternatívát, túl meleg van a sétához, biciklizéshez, mozgáshoz, és közben minden este ácsingózom a víz után. Nyilván tudunk egy órát autózni miatta, vagy itt a Külker strand, újra nyitva Adyligeten a Petneházi, és mindkettőt szeretjük, de egyik sem egy Duna-part, ahova bármikor 5 perc alatt odaérsz, nincs belépő 4 ezerért és a természet része lehetsz kicsit. Egy csomó szempontból jobban szeretek itt lakni, mint Vácon szerettem, de a Duna nagyon hiányzik. Pedig itt hűvösebb van, mint a városban, sok zöld van körülöttünk és a kert is tök jó. El sem tudom képzelni, milyen lehet így nyáron a panellakók mentális egészsége. 

Vác

Vasárnap hazajöttünk egy hét után a Balatonról. Nekem már volt tennivalóm hétfőn, amit úgy oldottam meg, hogy a szomszéd néni vigyázott Danira délelőtt három órát, míg nem voltam otthon. Kedden pedig eljöttünk Vácra, de úgy, hogy én is itt alszom. Eredetileg csak egy éjszakát akartam itt tölteni, de annyira jó itt most nekem Anyuékkal meg Danival, hogy már hármat itt aludtunk. Még megvan és üresen áll a régi lakásunk, megvan a régi ágyunk is, ott alszom Danival. Magához képest sokáig szokott itt aludni, 9-ig is simán, aztán meg hosszan reggelizünk a teraszon, Anya csinált nekünk bundás kenyeret, ebédre palacsintát meg paradicsomos káposztát, amit imádok de én még sosem főztem. apa meg minden reggel friss fügét meg koktélparadicsomot szed nekünk a kertben, ők is élvezik, hogy itt vagyunk. Itt van a régi fehér, holland bicóm, végül nem adtam el, pedig árultam egy időben, most viszont jól jön, hogy ilyenkor csak fel kell fújni a kerekét és tudok vele gurulgatni a városban. 

Nagyon ellentmondásos érzéseim vannak a várossal kapcsolatban, imádom és gyönyörű a főtér meg a Duna-part, de közben olyan lepattant minden, a kukákban idős bácsik kotorásznak, részeg emberek dülöngélnek és motyognak magukban, a mellettünk lévő parkban, ahol a gyerekkoromat töltöttem, hajléktalanok isznak a padokon - ez a város sokkal inkább tolja az arcodba az átlagember életét és a politikai helyzetet (Vácon ellenzéki vezetés van, minden támogatást megvonnak tőlük), mint a mi környékünk, ahol meg látványosan jól élnek az emberek. 

Nagyon jólesett tekeregni, voltam az új turkálóban, annyi jó cucc volt, vissza kellett fognom magam, csak egy színes pöttyös nyári ruhát meg egy vagány, fekete-fehér kockás blúzt vettem a farmerekhez. Sok ismerőssel találkoztam mindenfelé, még a vizslás fiúval is összefutottam. Sok emlék jutott eszembe, főleg abból a korszakból, mikor a válásom után néhány évet (ötöt) itt laktam. Nagyon szép időszak volt azzal együtt, hogy milyen nehéz volt az eleje - tudtam magamra fókuszálni, újraértékeltem az életemet, megtanultam, hogy nincsen a családnál fontosabb, és rengeteg dolgot tanultam magamról. Megtanultam egyedül lenni és  élvezni az egyedüllétet - hirdetem azóta is, hogy nem kell tőle félni, mert az ember boldoggá tudja tenni saját magát. 

Ma délután visszatérünk Barnihoz, én meg a kislány-létből a családanya-szerepbe, de szerintem jövünk még ide mininyaralni a nyáron. 

molylepkék, házikók, Lilliomkert

A legnagyobb stresszt az életemben jelenleg a kajás fiókunkba beköltözött molyok jelentik. Pont a horvátországi nyaralásunk előtti este jöttem rá, amikor kihúztam a fiókot és kirepült két picike szürke lepke - pedig nekem a legtöbb dolog üvegtégelyekben van, de persze van otthon liszt, tészta, zsemlemorzsa, teák, kekszek stb, amiket nem szoktam más tégelybe áttenni, hanem hagyom őket a csomagolásukban. Szinte mindent kidobtam, kipakoltam, áttörölgettem, de vettem ilyen ragacsos molycsapdákat, és azóta is ragadnak rájuk lepkék, de nem jövök rá, hogy még miben lehetnek. Teljesen bele vagyok bolondulva a dologba, ha hazaérek, első dolgom, hogy megnézem, van-e új áldozata a ragacsos lapocskáknak - és sajnos gyakran van. Utálom a szitut és nagyon küzdök. 

Ezt a házikót formázó fakanál-tartót még a káptalantóti Liliomkert piacon vettük tavaly nyáron és nagyon szeretem, a konyhánk legszebb dísze és szívesen vennék másikat, más méretben/formában/színben, de nem járunk arra, meg hát gyilkos, élhetetlen tömeg szokott lenni, szóval azért is kerüljük a helyet. Sajnos nem mentettem el, kitől vettük, nektek nincs ötletetek, hogyan tudnám megtalálni őket?