Pics, or it didn't happen

Nem tudom pontosan hogy mi történt az elmúlt két hétben, és miért van ez, de valahogy könnyebb. Jobban érzem magam. Nem tudom mikor történt pontosan, de az a reménytelen, súlyos szomorúság eltűnt. Az elmúlt néhány napban többször kaptam azon magam, hogy jól érzem magam a bőrömben, és nem csak fizikailag. Egyre kevesebbet gondolok arra hogy mit vesztettem, és egyre könnyebb elképzelnem, hogy az életem akár fun, kalandos, élvezetes is lehet, hiszen minden tényező adott. Tudom, tudom hogy a helyén kell ezt kezelnem, hiszen ez nem egy állandó állapot. Tegnap is sírtam a bátyámnak egy kicsit mikor kérdezgetett és vigasztalt, és ma reggel is jobbnak láttam felkelni hogy ne agyaljak, de azért tény, hogy az őrületes hullámvasút során most először tisztán érzem a felfelé ívet.

Nagyon élvezem a spinninget. Biztos pont lett, hétfőn, kedden, szerdán és pénteken mehetek ha akarok (mindig akarok), utána szauna, zuhany, és végül frissen, kipihenve, lelazulva, és kiegyensúlyozottan tekerek haza. Jól érzem magam, és jobban is nézek ki. Jobban alszom, nem kell semmit bevennem, és ma éjjel 8 órát aludtam egyhuzamban, július eleje óta először. 

Onnan is tudom hogy jobban vagyok, hogy az első 1-2 hónapban a gyerekek másképp néztek rám, nem közeledtek hozzám, érezték hogy baj van, mondjuk nekem sem volt egy percnyi türelmem sem hozzájuk. Most pedig, ha átjönnek anyuékhoz, rögtön megkérdik itthon vagyok-e, és ha nem tanítok, azonnal kutyagolnak át. Le sem tudom őket vakarni, kíváncsiak rám, és jól érzik magukat velem. Ma majdnem az egész napot együtt töltöttük, segítettek főzni, ebédeltünk, kutyát üldöztünk, fociztunk, csavarogtunk a kutyával a Dunaparton meg a Főtéren, és nekem is jólesett velük lenni.  

Szóval szépen, lassan. És nem akarom elkiabálni, de talán a legnehezebb részén túl vagyok.