2013. november 10., vasárnap

Shit happens

Az egyik barátnőmet kisírt szemekkel találtam a pultnál, mint kiderült, azért, mert másfél év után, egyik napról a másikra kidobta a pasija, pedig úgy tűnt, nagy a szerelem, és tényleg nagyon cukik voltak együtt, de a srác szerint kezdett a dolog ellaposodni

Én egyrészt nagyon haragszom ezért, hogy a pasik legtöbbször úgy találják, hogy az a megoldás egy ilyen helyzetre, ha kilépnek a kapcsolatból, ahelyett, hogy esetleg elmondanák, mi bajuk, és dolgoznának a problémákon. Másrészt tényleg elkeserítő, hogy kezdem azt érezni, az ember (lánya) sosem, a legtökéletesebb kapcsolat közepette sem nyugodhat meg, mindig számítania kell arra, hogy a fejére esik egy virágcserép, megcsalás, depresszió, lelépés, balkézről jött gyerek, alkoholizmus, stb. formájában. Én hiszek a szerelemben és a házasságban is, de őszintén szólva, a feltétlen bizalomra, mint olyanra, kezdek úgy gondolni, mint egy ritka, az előző évszázadban kihalt állatfajra, amire már csak a szüleink emlékezhetnek. 

És ismeritek azt a Belga számot, hogy Az a baj, és majd lehet hogy megírom a női szempontját ennek a dalszövegnek, mert ha független vagy, sikeres és elfoglalt, az a baj, ha feladsz egy csomó mindent miatta, és rá koncentrálsz, az a baj, ha nem szülsz, az a baj, ha szültél, és elnyű a kisbabázás, az a baj, ha jól keresel, az a baj, ha nem keresel jól, az a baj, ha nem vagy otthon a konyhában, az a baj, ha sütsz-főzöl-takarítasz, akkor unalmas vagy, az a baj, és basszus még sorolhatnám, gondolom, ti is tudnátok. Szomorú, hogy én, az örök optimista, ilyen szkeptikusan és keserűen beszélek ezekről a dolgokról. Kicsit félek, hogy erről nem fog változni a véleményem. Bár szeretném ha változna.  

jó, igen, csalódott vagyok. De most főleg a barátnőmet sajnálom, nem magamat. 

4 megjegyzés:

  1. Igen, az embernek allllllandoan resen kell lennie. Hm, en mar hozza is szoktam a gondolathoz.

    A doltbetus telitalalt!

    VálaszTörlés
  2. A nők között is van ilyen, de miért a ferfiakból van a több?? És mostanában mindig a boldog kapcsolatok érnek hirtelen véget. Viszont erről van egy igen hosszú elméletem, ha gépről leszek leírom :)

    VálaszTörlés