Treasure

Volt egy pici időm délután, és mivel 20 fok volt (és mintha még a nap is ki-kisütött volna), gyorsan el is indultunk egy hosszú csatangolásra, mivel az eső miatt az utóbbi napokban csak rövidke sétákra volt módunk. Pulival nem túl praktikus ugyanis esőben sétálni, mivel úgy funkcionál, mint egy lelkes szivacs. Tényleg gyönyörű idő volt, és annyira jólesett mászkálni, hogy a séta egy pontján visszafordultunk, és tettünk még egy nagy kerülőt a Dunapart felé. 

A séta legszívmelengetőbb része az volt, mikor belefutottunk egy csoport sétáló gyerekbe, akik mind enyhén fogyatékosnak tűntek, és borzasztóan lelkesedtek a kutyámért. A kísérőjük igyekezett visszafogni őket, hogy neeeeem, nem szabad idegen kutyákat letámadni, nem simogathatjuk meg, de én mondtam neki, hogy az én kutyámnak szerintem nem lenne kifogása a dolog ellen. Hát, látnotok kellett volna a nagy találkozást, és a 10 percnyi kölcsönös boldogságot, a kutyával madarat lehetett volna fogatni ahogy a 10 gyerek simogatta és nyúzta, szabályosan vigyorgott, és a gyerekek is odavoltak teljesen, nekem megnyalta a kezem, milyen puha a szőre, hogy hívják, hol a szeme? :) Még egy olyan fiúcska is megsimogatta, aki állítólag eddig nagyon félt a kutyáktól. A tanárnőjükkel végigvigyorogtuk az egészet, annyira jó volt látni a boldogságukat. Szerintem belőle nagyon jó terápiás kutya lenne, feltétel nélkül imádja a kölyköket. 

Aztán véletlenül, ahogy elsétáltunk előtte, bepillantottam egy pici, nemrégiben nyílt boltba, és elvesztem. Ugyanis az ajtó előtt álló polc tele volt svájci csokikkal, amik körülbelül feleannyiba kerülnek mint másutt - ezt mondjuk nem tudom hogy csinálják, és azt sem tudom hogy örüljek-e, vagy sem. Ezeket hoztam el (nem, a harmadikat nem fogom megenni, de fahéjas, és most fahéj illat közepette írok, annyira jó). 

Ő pedig a macskám, amint demonstrálja nektek a körsálamat, és a cuki mancsocskái kilógnak alóla. Igazi modell alkat, bátran néz a kamerába. 

Ettől pedig mostanában mindig nagyon jó kedvem lesz: