Nem tudom, így online milyennek tűnök. De az az ábra, hogy én nem vagyok olyan nagyon társasági ember. Nem vagyok az a csivitelős típus, nem beszélek túl sokat, és főleg nem magamtól. A bajaimról, hacsak nem kérdeznek, főleg nem beszélek. Persze nagyon kedves vagyok, a barátaimmal nyitott, és melegszívű (asszem), de a felszínes kapcsolatokat nem szoktam erőltetni.
Már a nyelvtanáros tanfolyamon is észrevettem, hogy a többiek mennyire könnyen összehaverkodnak, milyen könnyedén nyomatják a társalgást. Hiii, how are you... how was the weekend, woooow really....? aaaah I know what you mean, me toooooo... És ez így vég nélkül. És emiatt mindig picit úgy éreztem hogy kilógok... Mert tőlem ez a típusú társalgás borzasztóan messze áll. Próbálkoztak ám velem is ezzel a felszínes fecsegéssel, de nekem ez nem ment. Én csak akkor adok ki dolgokat, ha tényleg úgy érzem, hogy érdekli a másikat. Ha udvariasságból kérdez, akkor én minek erőlködjek? Persze jóban lettem azzal a 2-3 emberrel akivel sok időt töltöttem együtt, de még nekik is eléggé nehéz volt megnyílnom.
És most, hogy már majdnem 4 hete ott dolgozom az iskolában, észre kell vennem, hogy itt sem megy annyira jól, és bevallom, nem is nagyon erőltetem a dolgot. A kollégáim 80%-ának még mindig nem tudom a nevét (szerintem ők sem az enyémet), csinálom a dolgom, sokat vagyok egyedül, és őszintén szólva, mindent megteszek, hogy ez így is maradjon - nem szándékosan. Van persze néhány kolléga (3-4-5) akivel valahogy magától jött, hogy (valamennyire) jóban vagyunk, de a többiekkel az időjáráson, meg azon kívül, hogy hogy na, milyennek találom a sulit, nem nagyon beszélgetek. És az is zavar, hogy a társalgás nagy része panasz, és szenvedés, hogy mennyire nehéz a diákokkal, és milyen szörnyű ez az egész... Persze, tudom én is, és megértem őket, de hát nem lehet másról beszélgetni?
Most úgy néz ki, hogy az elkövetkezendő időszakban (években) sok időt fogok ezekkel az emberekkel tölteni. A kollégáim lesznek. És nem érzek semmiféle ingerenciát, hogy (sokkal) közelebb kerüljek hozzájuk. Én vagyok fura? Vagy ez idővel magától kialakul?
 |
| Cecile Veilhan |
Teljesen ugyanígy vagyok én is. Mondjuk engem hidegen hagynak, és nem is vágyok velük ismerkedni, felszínesen meg én sem tudok és nem is akarok társalogni. Szóval általában kedves vagyok ha kérdeznek, de amúgy hallgatok. Mesélnivalóm meg nincs nekik. Biztos az én hibám. Munkahelyen nem tudok barátkozni, és nem is szeretnék. Legalább nem vágyok valamire amire nem vagyok képes :D
VálaszTörlésDe èn egy kicsit irigylem azokat, akik mesélik, hogy kifejezetten jó barátnői (is) vannak a munkahelyén, pl TormaCsillus olvasómat mindig irigykedve hallgatom, hogy milyen jól elvannak, és a munkahelyen kívül is szerveznek programokat.
TörlésSzerintem bennem csak azért nincs meg ez, mert nem olyanok a kollégák jelenleg akikkel barátkoznék. Mert ha visszagondolok, más helyeken volt ilyen munkán kívüli összejárás 1-2 emberrel, és akkor nem tartottam furcsának, most meg elképzelhetetlen.
Törléshihi, pont írni akartam, nekem az utóbbi években igazán jó barátaim lettek a csajok a munkahelyemen..olyan is van, aki Bécsbe költözött és azóta is tartjuk a kapcsolatot, nem rossz dolog meglátogatni :) nálunk az ebéd is egy igazi szociális esemény, aminek a fénypontja, h a napilapokból felolvassuk az aznapi horoszkópunkat és jókat nevetünk rajta :) az idén még pár napra nyaralni is elmentünk, és igazán jól sikerült :) persze nem törekedtem arra, h barátokat szerezzek itt, egyszerűen csak így alakult.. egy hónap még nem sok idő, és azért neked más, mi egész nap együtt vagyunk az irodában, te meg csak szünetekben vagy lyukasórában..
TörlésFontosnak tartom a jó kollegiális viszonyt, főleg ha csapatban dolgozunk.
VálaszTörlésDe: én sem szeretem keverni a dolgokat, és nem is igazán vágyom arra, hogy barátok legyünk a kollégákkal. Szóval nem vagy ufo! :)
Igyekszem kedves lenni, de sokat hallgatok, illetve hat sokat dolgozom! :-D nem nagyon van időm csevegni, csak keveset.
A barátaim a melóhelyen kívül vannak, és ez nekem teljesen jó így! :)
Szerintem ez nagyban függ a munkatársaktól is. De teljesen átérzem, amit írtál. Nagyon sokszor érzem én is hasonlóan magam. Ráadásul én itt idegen is vagyok, a szó minden értelmében. Ne keseredj el viszont, mert 1 hónap nagyon rövid idô. Én idén 5 különbözô helyen dolgoztam, mindenhol elölrôl kellett kezdenem az ismerkedést, és az elsô 1-2 hónap mindig nehéz volt. Aztán valahogy mindig megtört a jég. Lettek barátaim is, akikkel elkezdtünk mászkálni munkahelyen kívül is, de olyan is van, akivel miután eljöttem az adott osztályról, többé sosem mentünk már együtt sehová. Valahogy abbamaradt. Szóval türelem! Ezt a kommentemet amúgy majd visszaolvasom januárban, amikor megint új helyre kerülök és el leszek keseredve, mint mindig. :)
VálaszTörlésÚgy érzem hozzád hasonló ember vagyok....minden egyes mondatod, mintha belőlem jött volna.
VálaszTörlésOlvasok most egy könyvet az introvertált emberekről, amilyen én is vagyok (Susan Cain: Csend), és rengeteg dologban megerősödtem azóta, nem tartom már defektesnek magam, sőt, tele lettem önbizalommal, érzem, hogy különleges vagyok, és egyre jobban értem magam :)
A könyvből kiragadnék egy mondatot:
" A kínai ember aggodalmaskodna azon, hogy értelmetlen fecsegéssel rabolja mások idejét." - na, ez az érzés nekem is megvan..., és úgy látom neked is! :)
Nyolc éve dolgozom ezen a munkahelyen és nyolc éve egyedül ebédelek minden nap. és, bevallom őszintén, ez engem feltölt. olyan szociális lény vagyok, aki akkor tud pihenni, ha megengedi magának, hogy néha antiszociális legyen, szóval, azt hiszem nagyon értem amit írsz, és akkor is bólogattam amikor Huncutkacérna kommentjét olvastam. Engem pl. a chitchatek, mások parttalan, súlytalan locsogása (és a sajátomé is, ha azon kapom magam) idegesít, mert energiarabló. És semmi gond nincs szerintem ezzel hogy mi ilyenek vagyunk.
VálaszTörlés(hogy a címkézésnél maradjunk: az extro- és az introvertált mellett ma már létezik az ambivertált fogalma, aki bizonyos szitukban kifelé forduló, máskor meg nagyon is introvertált. )
Igen, ma is figyelgettem magam, és hát tényleg: nincs is erre időm, és kedvem se szocializálódni bent. Én a szünetekben és a lyukas órákban kèszülök, hogy ne kelljen itthon. És rájöttem, hogy én is egyedül eszem, vagy megvárom míg hazaérek, és nekem ez így jó. Persze lehet hogy ez változik majd, de... Na mindegy, majd kialakul.
VálaszTörlés