Harmónia

Csütörtök este kaptam egy levelet, amiről először azt gondoltam, hogy össze fogok tőle omlani, romba dönti a 6 hónapos gyógyulási folyamatot, és újra nagy kérdőjeleket ébreszt bennem. Kicsit gondolkodtam rajta, kaptam némi tanácsot (❤), aztán pénteken munka közben már eszembe sem jutott a dolog. 

Majd este elmentem megnézni-meghallgatni Grecsó Krisztiánt, akitől teljesen feltöltődtem, és meg is nyugodtam, mert ha léteznek ilyen okos, öniróniával és csodás humorral rendelkező, ráadásul nagyon jó könyveket író fiatal férfiak itthon, akik nem mellékesen meglepően vonzóak is, akkor olyan nagy baj nincsen ezzel a világgal. 

Az irodalmi estről egyenesen, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül elmentem a kedvenc helyemre, ahol a pultoson kívül nem találtam más ismerőst. Leültem a pulthoz egy bárszékre egyedül, rendeltem egy forraltbort meg két tepertőkrémes-lilahagymalekváros pirítóst, és megvacsoráztam. Mire végeztem, befutottak a barátaim, és az este hátralévő részében egy picike asztal köré gyűlve, alig elférve beszélgettünk és nevettünk. Hajnal fél 1 körül értem haza, és meglepődve tapasztaltam, hogy még itthon is hangosan dudorászom, és mosolyogva gondolok vissza Grecsó történeteire, meg a barátaimmal lefolytatott beszélgetésekre. A levél csak akkor jutott eszembe megint. És egyáltalán nem izgatott.

6 és fél hónap. Ennyi kellett hogy meggyógyuljon az összetört szívem.