2014. április 28., hétfő

En attendant l'été

Ma már annyira igazi nyár volt, hogy egészen megőrültem. Illetve megőrültem volna, ha nem kell reggel 9-től este 6-ig megállás nélkül tanítanom, de így nem annyira sikerült kiélveznem a dolgot, és a végén csak a harmadik kávé segített, hogy koncentrálni tudjak az utolsó diákomra, pedig napi kettőnél több kávét csak vészhelyzetben szoktam inni. 

Persze nem panaszkodom, mert az, hogy egy órával később kezdődik a nap, egészen mássá teszi még a hétfő reggelt is, ha engem kérdezne bárki (nem kérdez), én mindig 9-re járnék, hogy aludhassak 7-ig, állhassak a forró zuhany alatt, legyen időm turmixot csinálni, üldögélni a reggelim fölött a teraszon, dobálhassam egy kicsit a labdát a blökinek, készülődjek, rendet rakjak magam után, időben induljak el, és mindezt rohanás nélkül. Mondjuk estére így is annyi energiám maradt, hogy tiszta erőből ne csináljak semmit, csak bambuljak ki a fejemből, annyira jó volt. Ugye az vicc, hogy holnaptól eső, meg mínuszok? 

4 megjegyzés:

  1. Azt figyeltem meg, hogy felétek megy az időjárás, igen, itt 3 napja esik, undorító szürkeség van, plusz baromi hideg.

    Ma 8 fok, csütörtökre 15, hétvégére megint 9-10. Én nem tudom, hogy ez a globális felmelegedés-e, de tavaly is kábé júniusig iszonyú hideg volt. Cserébe télen 1 szem hó nem esett, meg karácsony előtti nap teljességgel érthetetlen módon 18 fok volt, kabát nélkül mentünk villanyégőket venni, bezzeg most két hete olyan hóesés volt, hogy csak pislogtam. A fene se érti ezt az időjárást. Szerintem a meteorógia még az auralátásnál is kamubb szakma.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk az előrejelzés 24 fokot mond a hétre, de hétvégére 4 (4!négy!!) fok!
      http://444.hu/2014/04/28/ugye-milyen-szep-napunk-van-napsutes-meg-minden-ne-gondolja-hogy-ez-most-mar-igy-marad/

      Törlés