So, that's life, right?

Megint olyan időszakom van, mikor kicsit magamba nézek, szótlanabb vagyok, többet olvasok, többet elmélkedek az élet nagy dolgain - egyelőre sajnos több a kérdés, mint a válasz. Rossz látni, talán rosszabb, mint átélni, mikor másoknak is meg kell tapasztalniuk, hogy összeomlik a világ, armageddon kvázi egyik napról a másikra, micsoda csalódások, micsoda fájdalom. A fura az, hogy majdnem egy év távlatából már nem tűnik tűnik a dolog olyan súlyosnak - 4 évnyi porrá zúzott szerelem, egy pasi, egy válás, mi az egy élethez képest. Sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom. 

Ma akartam nektek salátás posztot írni (stay tuned), és megnyitottam a régi blogom, mert ott írtam ilyesmit, és akaratlanul is beleolvastam a régi életembe, életünkbe, megnéztem néhány képet - mintha egy álom lett volna, olyan távolinak tűnik. Mintha nem is velem történt volna. Szomorú dolog ez. És mégsem, hiszen nagyon szép volt. Mostanra viszont egyre inkább szokja a szám a mondatot, ahogy mesélem valakinek, hogy "elváltunk". És már nem görbül tőle sírásra. 

Inkább annak a nyomán, ami történt velem, és látva azt, hogy másokkal milyen dolgok esnek meg, olyan benyomásom van, hogy az élet édes, meseszép és simogató, valamint kegyetlen, igazságtalan és szomorú egyszerre. És bármennyire azt gondoltam valaha, hogy majd egyszer megtalálom a boldogságot, és aztán onnantól fogva én leszek a Boldog Molnár Ilonka, most már tudom, hogy ez nem így működik. Ups and downs, ups and downs. Persze, mint ahogy mindig mondjátok, meg ahogy a barátnőim is mondták a hétvégén, minden rendben lesz, és majd biztos leszek boldog, de az nem jelenti azt, hogy nem tűnik el majd a lábam alól a talaj előbb-utóbb újra. És azt hiszem, nem tehetek mást, mint hogy beletörődöm ebbe, élem a kicsi életemet, és koncentrálok, ahogy szoktam, az apró dolgokra, mert meggyőződésem, hogy nekem azoktól lesz jó. 

És most, miután biztosítottalak titeket, hogy milyen mélyértelmű medvebocs vagyok, és már-már oravecznórás mélységekig filozofikus, megnyugtathatok mindenkit, hogy rájöttem, ha cukin össze-vissza feltűzöm a hajam, az nagyon jól áll, és ez teljes mértékben feldob. Már csak 5-6 hónapig kell tűzködni, és újra egész jó hosszú lesz. Ez meg itt a csodás új ruhámnak a mintája (tudom, tudom, nyugi, majd mutatok belőle többet is), meg a menő gyűrűm: 

Na.