2014. június 26., csütörtök

A boldogságtól ordítani

Tegnap voltunk a szüleimmel a Csík zenekar koncertjén, amivel kapcsolatban szerintem meg kell próbálni elvonatkoztatni a Most múlik pontosantól, amiről ugye tudjuk (az ismerőseim nagy részének ez nem evidens, mint ahogy az sem, hogy ez eredetileg egy Quimby dal, ezt a Csík zenekar is elfelejti megemlíteni a koncerten), hogy nem egy gyönyörű szerelmes szám, hanem a heroinról való leszokásról szól. Na mindegy, azért elképesztő volt a koncert, de hát tudjátok, milyen zene ez, meseszép hegedűszó, szívhez szóló nagybőgő, olyan énekdallamok és hangok, hogy folyamatosan borsódzik a hátad, és a legdurvább szövegek az életről, amik mind, mintha pont hozzád/rólad szólnának, mindez a leggyönyörűbb egyvelegben. 

És ott ültem, a szüleimmel a jobbomon, egy kolléganőmmel (tökvéletlenül) a bal oldalamon, és egy ideig csak nyeltem, nyeltem a könnyeimet, egy idő után pedig már csak folytak le az arcomon megállíthatatlanul. Vigasztalhatatlan vagyok a házasságom miatt, a végtelenségig csalódott, és hiába játszom itt a foreverhappy molnárilonkát, valami végleg eltört bennem. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy én egyszer már megtaláltam a nagy őt, a lelki társam, és ha egy ilyen kapcsolat is tönkremegy, akkor nincsen remény. Annyi boldogtalan, keserű embert látok, pedig én nem Borsodban élek. És oké, találsz egy igazán jó társat, összeházasodtok, és ha mázlitok van, gyerekeitek is lesznek (mert ez sem mindenkinek olyan könnyű), ami szép, de kurvanehéz, és jártok dolgozni, keltek minden nap 6-kor, házimunka, meg ezer dolog, olyan rövidke hétvégék, hogy egy pillanatra nem figyelsz oda, és huss, már vasárnap este is van. Évi egy nyaralás, karácsony, és kifújt. A szerelem pedig... nézzétek meg a hosszú házasságokat. És mi, nők, szerintem jobban bírjuk a mókuskereket, de az én legtöbb pasiismerősöm titokban ilyen dosztojevszkij-mélységekig boldogtalan a legszebb család mellett is, és a legdurvább, hogy szerintem nem is tudják, mire vágynak, csak abban biztosak, hogy nem arra, amiben élnek. És akkor itt jön az, hogy különböző megoldásokat igyekeznek találni erre, ami a szeretőtől a pornófüggésen át az alkoholon keresztül a depresszióig egészen színes skálán mozog. Szóval, mi is az élet értelme? Fogalmam sincsen. 

Persze, tudom, szarul vagyok, most sötéten látom a dolgokat. De én azt gondolom, hogy olyan szépen lehetne élni, ahogy mindig mondom is, örülni a kicsi dolgoknak, és bárhol, bárhogyan, de együtt, de ez nem csak tőlem függ, látjátok, én vele is megpróbáltam így, és nem volt velem boldog. És ha ő, akinél tökéletesebbet nem tudok elképzelni magam mellé, nem volt, akkor nem tudom. Feladom. Nem vagyok magányos, mert itt van nekem a család, meg a plüsskutya, de mégis, úgy érzem, egyedül maradtam így 36 évesen.





A koncert után, ilyen lelkiállapotban sokáig nem tudtam aludni, de reggel kelnem kellett, mert megígértem az egyik kedves kollégámnak, aki szeptembertől osztályfőnök lesz, hogy segítek neki a beiratkozáson. És nagyon jó volt látni a gyerekeket (meg a szüleiket), ahogy büszkén, izgatottan várják, hogy középiskolások legyenek szeptembertől, biztattuk őket, meg viccelődtünk - nagy dolgok ezek, jólesett, hogy részese lehettem. Aztán volt egy, a végtelenségig elhúzódó, teljesen érdektelen értekezlet, majd kellemes nyarat kívántam mindenkinek, beültem a kocsiba, és pont a kedvenc számom kezdődött, felhangosítottam, és vége, augusztus végéig már nem kell mennem, igazán elkezdődött a nyári szünet. És annyira jó kedvem lett, hogy nem is mentem egyből haza, hanem kicsit autóztam a városban. 

És hazaértem, és itt várt a papír, hogy küldeményem érkezett a bíróságról. Nem nagyon kell találgatnom, hogy mi lehet benne. 

19 megjegyzés:

  1. Akkor nekem most erre tört el a mécses. A történetünk nem ugyanaz, mégis érzem, nemcsak értem, amiről írsz, és beleszakad a szívem. De Ilonka, mi úgy vagyunk összerakva, hogy tudunk örülni a jónak, ebből pedig az következik, hogy jönnie kell valaminek, amitől boldogok leszünk, ha nem is örökkön örökké (az ezzel kapcsolatos kétségeket most inkább hagyjuk), de legalább periodikusan. Muszáj, hogy így legyen. Egyszerűen muszáj.

    VálaszTörlés
  2. Annyira jól megfogalmaztad, amit én is (sajnos) látok magam körül. Fásult emberek, rohanó élet :( Pedig a magyar viszonyokhoz képest idilli helyen és körülmények között élhetek, az engem körülvevő emberek nemkülönben. Tapasztalom a saját bőrömön is, hogy mennyire nehéz meglátni, megtalálni a jót és szépet a mindennapokban, komoly küzdelem kitörni, vagy nem belesüppedni az egyhangúságba. Pillanatnak igaza van, hogy akármi történik, szerencsére olyan emberek vagyunk (legalábbis a blogotok alapján mindkettőtöket ilyennek gondollak), akik meglátjuk az apró örömöket, így még ha éppen nehéz is az adott helyzet, végül abban is akad valami, ami boldoggá tesz :)

    VálaszTörlés
  3. Jesszus. Kitartást, és sok ölelést neked!

    VálaszTörlés
  4. ahogy ezt olvasom mindenféléket gondolok, ami gyaníthatóan egyáltalán nem lesz vígasz, mert ma 12 órát dolgoztam és agyilag zokni vagyok, de mi van akkor ha sokféleképpen is lehet boldognak lenni és nem csak a klasszikus társadalom által előírt módon? mi van ha egy csomó dolgot magunktól lehet, hogy nem is akarunk, csak anyira alapvetés mert ezt sulykolják belnk kislánykorunk óta, hogy boldogtalannak érezzük magunkat ha nincs meg? lásd család gyerek kutyamacska? miközben csomó módon meg lehet találni a boldogságot? tudom Ilonka, hogy nálad más a helyzet, te társra vágysz és megvolt, és sajnálom hogy elveszett, de közben meg azt is tudom hogy te egy kivételes ember vagy, tehetséges csinos és nagyon értelmes, csupa örömforrás vagy magad számára. (meg nekünk is). lehet hogy vannak időszakok amikor érdemes inkább ezekre koncentrálni…mondom, nem vígasztalok, nem is tudnék, csak leírtam most spontánul azt ami eszembe jutott miközben olvastalak. igen, shit happens, lehet hogy elvesztettünk már egy lelki társat (pl. én is és vagy két évig nem tudtam felállni belőle) és nincs garancia arra sem, hogy lesz másik ugyaolyan, de menni kell tovább, lesz másmilyen, az is tartogat majd boldogságot.
    (és bocsánat a közhelyekért)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De Andi, látod, elvagyok én így is, mondhatom akár, hogy boldog vagyok úgy, jelenleg, ahogy élek, szerintem kihoztam majdnem a maximumot ebből a helyzetből. És jól is érzem magam, de azért van bennem egy óriási hiányérzet, és nem az elvárások miatt. Én szeretnék családot. Volt olyan időszak, hogy esténként 3-400 ember előtt álltam színpadon, és aztán tökegyedül jöttem haza, szóval látod, hiába volt meg az önmegvalósítás, meg volt körülöttem ezer ember, siker, és mégis nagyon hiányzott valami.

      Törlés
    2. tudom, tudom. ezért is mondtam, hogy nem vígasztallak, csak leírom ami eszebe jut. elfogadni nagyon nehéz az ilyen veszteséget, igazából szerintem nem is elfogadjuk, és lezárjuk, hanem csak kikopik a fájdalom. és úgy jön más, ez törvényszerű. ha mázlid van, jó lesz, de biztosan máshogyan lesz jó mint ami volt, ha meg nincs mázlid akkor takarítőnőt akarnak belőled csinálni, lásd én.:) addig meg ki kell bekkelni, mindenki máshogy szokta, nekem pl a NagyŐk közötti kisőkkel való próbálkozás a túlélési stratégiám, amíg túlzásba nem viszem, de akkor meg megállok. viszont azt tökre szeretem benned hogy bár te is hajlamos vagy az eget rózsaszínűre festeni akkor is ha csak síma seszínű, azért nem csapod be magad sosem.

      Törlés
  5. Igazad van az emberek belefasulnak a mindennapokba. A legtokeletesebb dolog is egyszer csak nyug lesz, mert az emberek a hirtelen jovo letaglozo dolgokat szeretik. Mert az mas.
    De! A munkatarsaim kozott, es a legjobb baratnom is. Mind mind gyonyoru, okos es oda vannak ertuk a pasik. Viszont van koztuk olyan akinek ovodaban volt utoljara kapcsolata. Ketten kozuluk olyan párkapcsolatban elnek ahol a ferfi elvalt es nem akar se ujra hazasodni se gyereket. Es nem tudjak elhagyni, mert idezem "hat hol talalok ilyen ember meg egyet? "

    amikor engem elhagytak, a fejemhez vagtak hogy sose kezeltem ferfikent. Nem hagytam, hogy o fura fel a polcot, mert buszke voltam, hogy biztos felnez ram emiatt. Es ezt o ugy elte meg, hogy nem tekintem ferfinak. Elmondta ezt es sok mast is es en nem ertettem egyet vele, mert nem az volt az ok, amit mondott. Viszont most ezt a hazassagomban tokeletesen fel tudom hasznalni epito kritikakent. De akkor bazi igazsagtalannak gondoltam, es utaltam. Most pedig orulok mert neha latom az elismerest az arcon, amikor valamit ezek miatt mashogy csinalom.

    Hulyeseg hogy nem leszel ujra ilyen boldog. Leszel. Nem biztos, hogy igy. Mint vele. Mert ez mas volt. Azzal pedig, hogy az eveket ismetled, magadat fusztralod.
    Meg egy tortenet. Ferjem tanuja a gyermekkori legjobb baratja volt. Aki tortenetesen lany. Volt egy nagy szerelme. Aki zenesz. Hires es amerikaban. Ki is koltoztek. Az alomhoz mar csak egy baba kellett. De nem jott. A ferfi emiatt elhagyta a lanyt aki megtorten depressziosan hazakoltozott. Par evre ra azt hitte megtalalta a masik igaz szerelmet. De a srac drogos volt, es nem dolgozott, gyereket sem akart. 2ev konyorges es siras utan vegul belement a dologba de a gyermek nem fogant meg. Sehogyan sem. A ferfi vegul lelepett. A lany ekkor mar 39 volt. Napjainkban 41 es a szive alatt hordja elso gyermeket. Egy veletlen folytan ismerte meg a jelenlegi volegenyet akivel mint mondja nem elnek perzselo szerelemben, de megis hiaba mas es nem lobogo ez a kapcsolat, semmiert nem cserelne el, mert szereti. Csak ilyen megnyugodott szerelemmel.
    Es ez igaz tortenet..

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen. :( Pont erről beszélek.

      Törlés
    2. Nem tudom, az mennyire jött át a lényeg, hogy ti. HiszemHogyLesz. Fel a fejjel. Jól csinálod. :)

      Törlés
  7. Több gondolatom is van. Az egyik, hogy akit tökéletesnek gondoltál, az sajnos nem az volt az életedben, ha így el tudott bánni veled. Nem tudom mi, hogyan történt (és ez irreleváns is), de a sorokból azt érzem, hogy egyik pillanatról a másikra küldött padlóra, és így ember azzal nem bánik, akit szeret, tisztel, becsül. Tudom, hogy egyszerű azt mondani, ne tekints rá tökéletesként, nem is mondom, csak gondolom.
    A másik: én szentül hiszek abban, hogy az ember változik, ezáltal a tökéletesről alkotott képünk is változik, így jönni fog új tökéletes, ebben egészen biztos vagyok.
    A harmadik: szerintem azok a nők tudnak egy ilyen törés után könnyebben társat találni, akik felállnak, és újra összeszedik magukat, keresni kezdik a boldogságot, saját kis életet alakítanak ki, programokkal, ergo a függetlenséget tanulják, és megpróbálják egyedül élvezni az életet. Ez a legnehezebb feladat, hisz igen, társra vágyunk, és nem is így vagyunk kódolva, hogy erős nőként mindent egyedül megoldjunk, de próbálkozni kell. És épp ezért nagyon becsüllek (így ismeretlenül is), mert tényleg mindent megteszel ennek érdekében, programokat szervezel, új embereket ismersz meg, és mindenből kihozod a maximumot. Hajrá, csak így tovább! Jönni fog az a herceg.
    Végül pedig klisé módon szeretném az egyik kedvenc idézetem ideszúrni, ami nekem anno nagyon sokat segített:
    "Ki bánatot sosem ismert, boldogságot meg sem ért." (Rusztaveli)

    VálaszTörlés
  8. Ilonka, pár napig nem voltam itt (újra kellett telepítenem a googlet, és ignorált egy csomó blogot, de már megoldottuk), és mit olvasok :(( Szerintem ha valaki megérdemli a boldogságot, az te vagy, és annyira jól csinálsz mindent, én biztos vagyok benne, hogy hamarosan megtalálod a pasi-boldogságot is :) El sem tudom képzelni, mekkora pofon lehetett ez a történet, de vége, felálltál, nyilvánvalóan megvisel ez az egész a boríték miatt is most, de gondolj arra, hogy milyen csodás emberek vesznek körül, tényleg kihozod a maximumot az életedből, és az nem létezik, hogy neked ne legyen családod. Tényleg nem, én tudom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Nagyon ölellek ezért a kommentért, drága Lenszirom!

      Törlés