2014. július 23., szerda

Füge

Annyi időt töltöttem az utóbbi két napban értelmetlenül a számítógép előtt ücsörögve, hogy tegnap este már magamra kellett szólni, hogy elég, kapcsold ki, tegyél fel valami zenét, fogd a könyved, élj igazi életet. Hihetetlen, mennyi időt elfecsérlek az interneten, picit tudatosabbnak kell lennem ilyen szempontból. Persze az összes szuper kis programomat elmosta az eső, szóval némileg érthető is talán, de inkább túlzás.

Aztán tegnap megnéztük a gyerekekkel a Belleville randevút (ha nem láttátok, nézzétek meg, Oscar-jelölt rajzfilm volt, nekem az egyik kedvencem), délután pedig kitakarítottam nagyon szépen, főztem magamnak vacsit, tonhalas-paradicsomos tésztát, hetek óta először. Mert olyan is van ám, hogy egy ideje nincs étvágyam, meg kedvem enni, főzni, nem tudom, mi van. Bárcsak mondhatnám hogy a naaaagy szerelem, de sajnos nem, talán csak a nagy meleg tette, aztán úgy maradtam, de hát ez milyen hülyeség, enni, főzni a legjobb dolog a világon. Képzeljétek, még az édességet sem kívánom. Az is igaz, hogy töküres a hűtőm, de ha úgysem vagyok éhes, minek költsek kajára, ez egy ördögi kör. De azért nem kell izgulni, dinnye, barack, szilva, mogyoró meg ilyesmi mindig van itthon, szóval nem éhezem, csak na. Mondjuk a halas spagetti mozzarellával a tetején most jól betalált, isteni volt.

És vééégre itt a fügeszezon, amikor minden reggel lehet találni néhány szem napmeleg, érett fügét a két fügefán a kertben, és tolom reggelire, meg salátákba, szóval talán nincs minden veszve.

3 megjegyzés:

  1. Ú, de szeretem a fügét. Férjem is imádja, és jól meg is tanulta latinul is: Ficus carica :D

    VálaszTörlés
  2. Ha már mese! Nézzétek meg a párizsi rém rajzfilmet. Naaagyon cuki :)

    VálaszTörlés
  3. Egy macska kettős élete című rajzfilmet ajánlom, Párizsban játszódik, nagyon aranyos :)

    VálaszTörlés