2014. november 25., kedd

Je veux dormir

Ma kellene, hogy végezzek (ez akár meg is történhet, olyannyira jól haladtam tegnap este), mert holnap este* programunk lesz. Kb 2 hete először megyek be Budapestre, és elmegyünk egy építészeti díjátadóra, amiről nem sokat tudok, csak hogy (aránylag) szép ruhát kell felvennem, biztosan kapok egy pohár bort, szorongathatom a pasim kezét, susoghatok a fülébe, és közben fülig érhet majd a szám, hogy nekem már kééész a portfólióm. Mindig nehéz végigcsinálni egy ilyen nehéz időszakot, de mikor vége van, az iszonyú jó érzés, büszke is leszek magamra. Főleg, hogy egy sorát nem másoltam senkiről (amit meg igen, azt hivatkoztam szépen), hanem mindent én találtam ki a szőke fejemmel, én raktam össze és fogalmaztam meg. Jó, a szkennelést kiadtam bérmunkába a pasimnak, de szerintem ezért senki sem fog haragudni rám.

Én innen, az asztalomtól rálátok a Dunára, és teljesen olyan a látkép, mintha bármelyik pillanatban elkezdhetne szép, nagy pelyhekben hullani a hó. Olvastam (összefüggést ne keressetek), hogy azok az emberek, akik ebéd után alszanak kicsit, azok tovább élnek és kevesebb betegségük van. Lehet hogy ez hülyeség, de nekem így télen jólesik pihenni fél órát, ha nagyon nyűgös vagyok, és még sok munka vár rám. És hátha még tényleg ilyen tuti mellékhatásai is vannak (bár a szempilláimat mindig elalszom). 

Még annyi mindent akarok írni, de álmos vagyok és fáradt, dolgozatokat kell javítanom, és még van két órám. 

*Ja nem, csütörtökön.

8 megjegyzés:

  1. csak az alvás számít "hosszabbításnak" vagy ha tart az ember egy 40 perces csendespihenőt? Amikor nem dolgozom, de vízszintesben vagyok, ebéd után picit sorozatot nézek vagy blogokat olvasok? Nekem ez a napi pihi (mert ugye reggel rohanás, aztán estig megint, ez a hosszabbított ebédidőm). Jó lenne, ha ez is számítana :)))

    VálaszTörlés
  2. Az is számít, ha nem alszom ebéd után, mert nincs rá lehetőségem, de amúgy nagyon szeretnék?! :))

    VálaszTörlés
  3. A diákok érettségire felkészítős könyvének egyik olvasmányában volt, szóval nem tudom mennyire lehet hinni az információnak. :)

    VálaszTörlés
  4. Hihetsz neki. A déli népek a fiesztának hála élnek tovább ( + több hal + oliva ).

    VálaszTörlés
  5. Thea! Siesta + fiesta = la eterna juventud ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-)

      Mentségemre szolgál, hogy alig látok az ilyenkor szokásos (?) nyavalyától. Elírtam, no.

      Törlés
    2. Direkt kaccsintottam! Csak csipkelődtem! ;)

      Törlés
    3. Értelek.
      Csak megdöbbentem, mekorra ökörséget írtam. - Szegény fejem!

      Törlés