2014. november 11., kedd

Nyaff

Tegnap délután a magándiákjaim után otthon maradtam hogy dolgozzak, mert minél inkább beleásom magam a pedagógiai portfólió rejtelmeibe, annál inkább be vagyok tojva tőle, már az is megfordult a fejemben, hogy szabit veszek ki (ezt persze nem lehet). A pasim Budapesten maradt, és bár legszívesebben lefeküdtem volna aludni, végül sikerült fegyelmeznem magam, leültem 6-kor, és utánaolvastam, meg írtam 10-ig. Az egyik rész majdnem kész, még egy picit kell kiegészítenem, és ma meg is mutatom egy kolléganőnek.

Annyit viszont sikerült elérnem, hogy úgy rágörcsöltem, hogy arra ébredtem hajnal 3-kor, hogy a portfólióról álmodok, és olyan ideges lettem, hogy darabig csak forgolódtam - ennek eredményeképp persze 6-kor kialvatlanul, nyűgösen ébredtem, és ez az állapot azóta is tart. Ma délután is folytatom az írást, kizárt, hogy ezt az utolsó pillanatra hagyjam. 



Na, közben beszéltem a mentorommal, aki elolvasta, miket írtam, és szerinte hűűű mennyire professzionális vagyok szakmailag, majd írjam meg az ő portfólióját is. Úgyhogy megnyugodtam, bár ettől még rengeteg munkám lesz november végéig. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése